Amikor Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter tegnap az idei szingapúri biztonságpolitikai fórum, a „Shangri-La Párbeszéd” pódiumára lépett, igyekezett megnyugtatni a regionális védelmi tisztviselőket a Trump 2.0 kormányzat Indo-csendes-óceáni térséggel kapcsolatos megközelítésével kapcsolatban.

Hegseth figyelmeztette az USA ázsiai szövetségeseit egy „küszöbön álló” kínai katonai műveletre Tajvanon. Köztudott, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök „utasította hadseregét, hogy 2027-re legyen olyan helyzetben, hogy megszállhassa Tajvant” – emelte ki.

A kínai hadsereg bővíti erőit, „minden nap gyakorol és próbál a vészhelyzetre” – tette hozzá. Vannak „egyértelmű és hiteles” jelek arra, hogy Peking „arra készül, hogy katonai erőt alkalmazzon az indo-csendes-óceáni térségben az erőegyensúly megváltoztatására” – folytatta Hegseth és figyelmeztetett: „A Kínából érkező fenyegetés valós és fenyegető lehet”.

A Népköztársaság „uralni és ellenőrizni” akarja Ázsiát. Hegseth felszólította az USA ázsiai szövetségeseit, hogy „gyorsan növeljék” védelmi képességeiket. Az elrettentésnek ára van – tette hozzá.

De itt van a kutya elásva

És ebben rejlik a probléma: bármit is mondott Hegseth a stratégiáról vagy a prioritásokról, az üresen kongott ahhoz képest, amit az USA tesz, mióta Trump elnök január 20-án hatalomra került.

Az egymást követő amerikai kormányok (beleértve Trump első kormányát is) figyelemre méltóan következetesek voltak a régióval kapcsolatos megközelítésükben: együttműködtek a szövetségesekkel és partnerekkel, támogatták a hajózás szabadságát, szorgalmazták az erő alkalmazásával szembeni fellépést és elősegítették a jólétet. Első hivatali ideje alatt Trump még a „szabad és nyitott Indo-csendes-óceáni térségre” is felszólított, amely fogalmat Shinzo Abe Japánjától kölcsönözte.

Hegseth ugyanezt az ortodox megközelítést igyekezett demonstrálni a régióval kapcsolatban. Márciusi első, a térségbe tett utazásán ugyanezen szabad és nyitott indo-csendes-óceáni mantra keretében igyekezett megerősíteni az Egyesült Államok szövetségeit és partnerségeit.

Trump lépései

A probléma azonban az, hogy Hegseth-et aláássa a saját főparancsnoka.

A Trump 2.0 kormányzat azt tűzte ki célul, hogy helyrehozza az USA és kereskedelmi partnerei közötti kereskedelmi egyensúlytalanságok „hibáit” és sokkal kevesebb gondot fordít Washington stratégiai megközelítésére Délkelet-Ázsiával és az Indo-csendes-óceáni térséggel kapcsolatban. Az április 2-i „Felszabadulás Napi” vámok megmutatták, hogy az Egyesült Államok kevésbé érdekelt abban, hogy jóindulatú hegemón maradjon, amely megnyitja piacát és biztonsági garanciákat nyújt a régiónak.

Az úgynevezett „priorizátorok” – akik az USA Nemzetbiztonsági Tanácsában Kína-héjáknak számítanak – befolyásukat vesztették a „visszafogottakkal” folytatott belső harcok miatt, akik az amerikai erő korlátozottabb külföldi alkalmazását szorgalmazzák.

Hegseth most nem játszotta el J.D. Vance alelnök szerepét, aki a februári Müncheni Biztonsági Konferencián Amerika európai szövetségeseit ostorozta, amiért nem költenek eleget a hadseregükre. Ázsiában a védelmi kiadások ugyanis igazán meggyőzően alakulnak.

Az IISS Military Balance 2025 című kiadványának adatai szerint Délkelet-Ázsia védelmi kiadásai 2024-ben reálértéken 8,3 százalékkal nőttek az előző évhez képest. A 2025-ös „Délkelet-ázsiai Helyzetfelmérésben” a régió elit válaszadói az USA-t Kína elé sorolták, ha a két nagyhatalom közötti „választásra” kényszerülnének.

Peking lépései

Kína azonban kőkeményen ragadja meg a lehetőségeket, miközben Trump januári beiktatása óta az Egyesült Államoknak a régióhoz való közeledése megingott. Nem sokkal azután, hogy Trump bejelentette a vámjait, Hszi Csin-ping kínai elnök villámlátogatást tett Kambodzsában, Malajziában és Vietnamban, hogy kereskedelmi megállapodásokat kössön. Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök oldalán állva Hszi leszögezte, hogy a két ország „együtt fog állni” „a geopolitikai rivalizálás és a blokkalapú konfrontáció, valamint az egyoldalúság és a protekcionizmus visszacsapásai közepette”.

Nagyobb tervek vannak készülőben, amelyek szerint az USA kimarad a jövőre vonatkozó mega-kereskedelmi megállapodásokból.

Szó van viszont az EU bevonásáról az „Átfogó és Progresszív Transz-csendes-óceáni Partnerségbe” (CPTPP), amelyhez Kína már kérte csatlakozását (Trump 2017-ben kilépett a CPTPP elődjéből).

Mindez egy olyan időszakban történik, amikor a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) lenyűgöző eredményeket ért el a katonai modernizáció terén, miközben a Trump-kormányzat nem tud stratégiai megközelítést megfogalmazni a régióval kapcsolatban. Az Egyesült Államok továbbra is a katonai fölényben van, de Kína katonai modernizációja egyre inkább erodálja az amerikai előnyöket.

Az International Crisis Group nemrégiben kiadott jelentése szerint a PLA hiperszonikus siklórakéták, hajó elleni rakéták és növekvő arzenálú közepes és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták kifejlesztése révén képes meghiúsítani az amerikai beavatkozást.

Válaszul az USA több erőforrást vezényel a régióba, igyekszik eltávolodni a nagy felszíni platformoktól, például a repülőgép-hordozóktól, és katonai eszközöket oszt szét a régióban. Csakhogy Trump kijelentései nem hangzanak megnyugtatóan, amikor az esetleges kínai akciók elrettentéséről van szó, akár a Tajvani-szoros, akár a Dél-kínai-tenger vonatkozásában.

Trump hírhedtté vált idézete nem volt igazán meggyőző, amelyet foghegyről a Hszihez fűződő viszonyáról mondott: „Nem kellene katonai erőt alkalmaznom, mert ő tisztel engem, és tudja, hogy egy kib…ott őrült vagyok”.

A helyi megfigyelők bizony sokkal nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy az USA Nemzetbiztonsági Tanácsában a Kína-héjákat – mint például Mike Waltz és Alex Wong – elmozdították a posztjukról.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)