Az elmúlt napokban elképesztő felvételeket láthattunk iráni rakéták becsapódásáról izraeli területen, többek közt Tel-Aviv sűrűn lakott belvárosában is. Izraeli források szerint az iráni eszközök hétfőig 24 civilt öltek meg izraeli területen, a sebesültek száma pedig 500 körülre tehető.
Izrael Katz izraeli védelmi miniszter hétfőn éles hangú közleményben figyelmeztette Iránt a következményekre.
„Az arrogáns teheráni diktátor gyáva gyilkos lett, aki Izrael civil lakosságát támadja, hogy eltérítse az izraeli haderőt attól, hogy folytassa a képességeit összedöntő támadásokat. Teherán lakosai fogják megfizetni ennek az árát, méghozzá hamarosan”
- fogalmazott, hétfő délután pedig többek között izraeli csapás érte az iráni állami televízió központját is.
De tényleg a polgári lakosságot támadja Irán, pusztán a válogatás nélküli gyilkolás és a megtorlás célzatával? Ez azért nem ilyen egyszerű.
Mi számít egy katonai konfliktusban legitim, katonai célpontnak? A nemzetközi egyezmények szerint azok a létesítmények, amelyek
„természetük, elhelyezkedésük, céljuk vagy felhasználásuk tekintetében hozzájárulnak katonai akciókhoz, illetve amelyek részleges vagy teljes elpusztítása, elfoglalása vagy semlegesítése a fennálló körülmények közepette egyértelmű katonai előnyt jelent”.
Ez bizony elég tág definíció. Igaz, a nemzetközi jog azt is hozzáteszi, hogy még a jog szerint katonainak minősülő célpontok elleni támadások is elkerülendők, amennyiben „a várható hatások a civil lakosság tekintetében túlzottak lehetnek”. Sőt, még ha nem is áll fenn ilyen „túlzott hatás” veszélye, a harcoló feleknek akkor is „minden lehetséges elővigyázatossági intézkedést meg kell tenniük e hatások mérséklése érdekében”.
Ezek a kitételek elméletben korlátoznák a támadható célpontok körét, és különösen a bevethető fegyvereket, azonban eléggé „gumi” szabályok. Mi számít túlzott hatásnak vagy éppen elvárható elővigyázatossági intézkedésnek?
Izrael mindenesetre saját támadó hadműveletei során elég szabadon értelmezi ezeket a szabályokat. A Gázai övezetben az izraeli haderő rendszeresen mér csapásokat például kórházakra, iskolákra és lakóépületekre is, arra hivatkozva, hogy azokban vagy azok alatt a Hamász parancsnoki központjai, raktárai vagy rakétaindító állásai vannak. A polgári lakosság védelmére pedig elegendőnek tartják, hogy precíziós bombákat, rakétákat és lőszereket vetnek be, illetve mobiltelefonon, esetleg szórólapokon keresztül felszólítják a civileket a célpont elhagyására.
De ott van például Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető októberi „levadászása”. Az izraeli légierő több hullámban dobott „bunkerrobantó” bombákat egy sűrűn lakott bejrúti külváros lakóházaira, amelyek alatt a Hezbollah föld alá épített parancsnoki komplexuma elterült. A pénteken Irán ellen indított hadműveletek során pedig több iráni katonai parancsnokkal és atomtudóssal saját lakásán végeztek izraeli drónok és bombák, nyilvánvalóan veszélyeztetve az iráni polgári lakosságot.
Nem célunk igazságot tenni, biztosan számos érv felhozható amellett, hogy ezek a csapások a nemzetközi jog szerint rendben vannak, ahogy amellett is lehet érvelni, hogy nem. Mindenesetre tény, hogy Izrael szerint ezek legitim célpontok ellen, legitim eszközökkel és módon végrehajtott csapások voltak.
Mélyen eltemetett központok
Ennek fényében mi a helyzet a Tel-Aviv elleni iráni rakétatámadásokkal? Ha az a kérdés, hogy Tel-Aviv belvárosában vannak-e katonainak minősülő célpontok, akkor a válasz nagyon is egyértelmű: igen, vannak.
Ezek közül talán a legfontosabb egy Sion (Cion) erődjének nevezett föld alatti komplexum, amely valahol az izraeli haderő (IDF) Rabin (nem hivatalos nevén Hakirja) bázisa alatt található. A mélyen a föld alá épített bunkerrendszer tíz évig készült, és 2018-ban adták át.
Ha a funkcióját akarjuk elképzelni, akkor a Sion erőd voltaképpen az izraeli haderő (egyik) agyának tekinthető. Ide futnak be a hírszerzési információk a különböző ügynökségektől, valamint a felderítőeszközök adatai is. Ezek alapján itt választják ki és rendezik prioritási sorrendbe a különböző célpontokat. A másik irányba innen futnak ki a parancsok a célpontok elleni csapásokról, majd ezeket akár valós időben is követni tudják a központból.
The biggest Israeli military base, in a densely populated area:
— MenchOsint (@MenchOsint) June 15, 2025
Camp Rabin, Hakyria, Tel Aviv. https://t.co/eUgeST49YB pic.twitter.com/DzyvAl7PMq
„Békeidőben” – ha van ilyen Izraelben – 3-400 katona, illetve a hírszerzési ügynökségek, a külügyminisztérium és a rendőrség összekötői dolgozik folyamatosan a bunkerekben, de ha „helyzet van”, akkor a bunkerek feletti főhadiszállásról akár több ezren is csatlakozhatnak hozzájuk.
A katonák előtt saját számítógépeik, különböző kommunikációs eszközök vannak, a termek falain pedig hatalmas monitorok, amelyeken az éppen zajló akciók részletei láthatók – éppenséggel akár egy célszemély infravörös lenyomata, ahogy egy épület háromdimenziós modelljében mozog, valós időben. A korábbi, csak „verem” néven emlegetett hasonló központhoz képest ez a létesítmény számos párhuzamos csapás levezénylését teszi lehetővé, 0-24 órában zökkenőmentesen működve.
Fotó: Haaretz
A mélyen föld alá ásott létesítmény elvben akár nukleáris támadást is képes átvészelni, napokra elegendő energia-, víz- és élelmiszerkészletekkel rendelkezik, van benne konyha és étkező, hálóhelyiségek, edzőterem, sőt egy kis zsinagóga is, így akkor is működőképes maradhat, ha be- és kijáratait elzárják.
A Sion erőd föld alatti kábelekkel van összekötve más hasonló, szintén föld alatti, jól megerősített létesítményekkel, például azzal a valahol Jeruzsálem irányába található bunkerrendszerrel, ahová veszély esetén az ország politikai vezetőit menekítik, vagy éppen az IDF, illetve az izraeli légierő parancsnoki központjaival, de például az I-NET-nek nevezett, a szabadon hozzáférhető információkat elemző központtal is, amely szintén valahol a Rabin bázis alatti katakombarendszerben helyezkedik el.
And this: Israel, in 2021, built its new IDF supreme command post in the heart of Tel Aviv, buried beneath blocks of civilian buildings.
— JewForPeace (@CredibleUFO) June 14, 2025
Called the „Fortress of Zion,” it was deliberately placed so it couldn't be attacked without seeming to target civilian sites.@ggreenwald pic.twitter.com/K9xcKXKBwn
A lényeg azonban az, hogy a Sion erőd, de más, Tel-Aviv belvárosában található parancsnoki központok pontosan azok, amelyekből az Irán elleni támadásokat irányítják, tehát mindenfajta számítás szerint nagyon is legitim célpontjai egy iráni ellencsapásnak.
Tegyük hozzá: azt, hogy valójában milyen célpontokra lövik ki az iráni eszközöket, csak az irániak tudhatják. Nem állítjuk, hogy minden, Tel-Aviv (vagy más izraeli város) elleni iráni támadás legitim katonai célpont ellen irányult – csak azt, hogy éppenséggel vannak ilyenek például Tel-Aviv sűrűn lakott övezeteiben is, tehát önmagában azt, hogy ilyen területeken csapódnak be iráni rakéták, még nem lehet automatikusan a civil lakosság ellen elkövetett, terrortámadáshoz hasonló cselekménynek minősíteni.
Egyébként ezzel a helyzettel az izraeli közvélemény is tisztában lehet. Egy 2012-es Haaretz-cikkben például arról kérdezték a Tel-avivi Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó neves professzorát, Joram Dinsztejnt, hogy milyen kockázatokat jelent a civil lakosságra az IDF fontos létesítményeinek a városban történt elhelyezése. A professzor válaszában kiemelte, hogy igen, a védelmi minisztérium, de még inkább a vezérkar székhelye, illetve a különböző egyéb parancsnokságok jog szerint is megengedett célpontjai akár rakétákkal végrehajtott támadásoknak is. Dinsztejn hozzátette, hogy a minisztérium és a vezérkar elhelyezkedése történelmi adottság, és ily módon nehezen megváltoztatható, azonban minden újonnan épített hasonló létesítményt a városon kívül kellene elhelyezni.
„Sajnálatos, sőt akár egyenesen megdöbbentő, hogy semmilyen értelmezhető nyilvános vita nem zajlott Izraelben erről a kérdésről”
– fogalmazott az izraeli professzor.
Az interneten olyan vélemények is olvashatók, amelyek szerint Izrael tudatosan telepítette ezeket a kritikus létesítményeket Tel-Aviv sűrűn lakott részeire, ezzel elérve, hogy csak a polgári lakosság veszélyeztetésével lehessen ezeket támadni – amely aztán a nemzetközi közvélemény együttérzését, illetve saját további akcióihoz morális felhatalmazást segíthet szerezni Izraelnek. Ugyan ezt így talán túlzás lenne kijelenteni, mindenesetre tény, hogy a 2000-es évek végén építeni kezdett Sion erődjét is itt helyezték el.
Célok és eszközök
Az már más kérdés, hogy az Irán által bevetett fegyverek képesek lehetnek-e kárt tenni ezekben a célpontokban. Közvetlenül nem igazán (mint említettük, a központokat úgy tervezték, hogy még egy atomcsapást is kibírjanak). Nincs tudomásunk arról sem, hogy az iráni rakéták felszerelhetők lennének olyasféle „bunkerrobantó” robbanófejekkel, amelyeket például a Naszrallah elleni csapásban bevetett Izrael, és amelyeket úgy terveznek, hogy mélyen a föld alá behatolva robbanjanak fel.
Jogos felvetés lehet az is, hogy vajon az iráni eszközök pontossága elegendő-e ahhoz, hogy városi környezetben megbízhatóan eltalálják a kijelölt célokat. Erre azt lehet mondani, hogy igen, elméletben mind a bevetett iráni drónok, mind a ballisztikus rakéták többsége viszonylag pontosan képes célba találni, sőt egyes iráni rakétáknak navigációs adatokra támaszkodóan önállóan célra vezethető robbanófejük is van, amely a célpont felé zuhanva korlátozottan manőverezésre is képes, miközben korrigálja is saját pályáját. A szigorú izraeli katonai cenzúra ellenére ki is került olyan felvétel, amely Tel-Avivban egy hírszerzéshez köthető épület közelében elért iráni találatot mutat.
Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi
Persze ez az elmélet. A gyakorlatban, az izraeli légvédelmi rakéták és elektronikus zavaróeszközök kereszttüzében nyilván máshogy működik mindez, és a rakéták, drónok – vagy éppen azok roncsai, darabjai – jókora szórással érhetnek földet. A meghibásodások és az ellenséges tűz miatti mellélövéseket azonban nem lehet egyértelműen civilek ellen elkövetett támadásként értékelni. (A másik oldalról persze az is igaz, hogy az irániak valószínűleg nem dőlnek a kardjukba, ha tel-avivi lakóházakat találnak el katonai célpontok helyett, és nem is fogják ennek lehetősége miatt feladni egyetlen igazi esélyüket az Izrael elleni visszavágásra.)
A két fél közül jelenlegi ismereteink szerint Izrael lehetne képes a konfliktus jelentős eszkalációjára, és akár arra is, hogy Katz védelmi miniszter fenyegetését beváltva az iráni (teheráni) civil lakosságra mérjen pusztító, kivédhetetlen csapásokat. Ha azonban pusztán a nemzetközi jogi megfontolásokat nézzük, akkor erre az iráni rakétatámadások, még ha azok éppenséggel Tel-Aviv sűrűn lakott negyedeit is érték, nem adnak valódi felhatalmazást, de még mentséget sem.
