Az új EU külügyi főnök nekimegy Budapestnek és Moszkvának

Az EU külpolitikája drámai változásokra készül, mivel Kaja Kallas, Észtország miniszterelnöke és az orosz harciasság szókimondó bírálója az EU külpolitikai vezetői posztjának várományosa. Ha kinevezését megerősítik (ez akár már ezen a hétvégén megtörténhet), az vízválasztó pillanatot jelentene, és egy merész, értékközpontú korszakot nyitna az EU globális szerepvállalásában.

Kallas megingathatatlan hírnevet szerzett magabiztos álláspontjával a kritikus geopolitikai kérdésekben. A felemelkedése azt ígéri, hogy az EU külpolitikai apparátusába egy erős adag határozottságot és elvi vezetést juttat, ami az egész nemzetközi színtéren visszhangra talál.

Az EU külpolitikai vezetője - hivatalos nevén az „Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője” - kulcsszerepet játszik az EU külpolitikájának alakításában és végrehajtásában. Ez a pozíció, amely a főképviselő és az Európai Bizottság alelnöke szerepét egyesíti, magában foglalja az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) felügyeletét, az EU külső fellépéseinek koordinálását és az EU képviseletét a globális színtéren.

Egy új korszak

Kallas politikai vonalvezetése szöges ellentétben áll közvetlen elődjével, Josep Borrellel, akinek vezetését gyakran bírálták, mert reaktív volt, nem volt határozott, és nem tudott stratégiai irányt mutatni a tagállamok közötti megosztottság közepette. Kallas valószínűleg egy koherensebb és stratégiailag önállóbb uniós külpolitikát fog előmozdítani, és ezzel Borrell hivatali idejének egyik fő gyengeségét orvosolja, amelyet megosztottság és a stratégiai irányvonal vélt hiánya jellemzett.

Kallas hangsúlyt fektet az EU védelmi képességeinek megerősítésére, az energiabiztonság fokozására és a demokratikus ellenálló képesség előmozdítására, ami egy integráltabb és önállóbb külpolitikai apparátus irányába mutat. Kallas várhatóan határozottabb álláspontot képvisel majd a demokratikus normáktól és a külpolitikai irányvonaltól eltérő uniós tagokkal és csatlakozás előtt álló államokkal, például Magyarországgal és Szerbiával szemben. Ez ellentétben áll Borrell megközelítésével, amelyet gyakran kritizáltak, mivel túlságosan engedékeny volt az ilyen országokkal szemben.

Egy európai védelmi ütőerőt kovácsolva

Kallas víziója egy stratégiailag autonóm és egységes Európáról messze túlmutat a puszta retorikán. Vezetése alatt az EU-ban megugorhat a védelmi együttműködési projektek száma, a legmodernebb fegyverrendszerektől kezdve a fejlett kiberbiztonsági kezdeményezésekig. A védelmi politikák nagyobb fokú összehangolására, a beszerzési folyamatok ésszerűsítésére és az európai védelmi ágazat kollektív erejének kihasználására irányuló felhívás várható, amely az EU stratégiai autonómiájának és globális befolyásának növelésére irányul.

Kallas várhatóan szorgalmazza majd a „Közös Európai Védelmi Ipari Bázis” létrehozását, amely a védelmi vállalatok, kutatóintézetek és ellátási láncok összehangolt hálózata lenne. Ez a bázis - amely az EU Ukrajna által feltárt gyenge pontja - elősegíthetné az együttműködést, az innovációt és a csúcstechnológiák fejlesztését, biztosítva, hogy az EU továbbra is a védelmi képességek élvonalában maradjon, miközben csökkenti a külső beszállítóktól való függőséget.

A hibrid fenyegetések jelentette kihívások kezelése érdekében Kallas a hibrid fenyegetések elleni küzdelem európai kiválósági központjának a korszerűsítését is szorgalmazhatja Helsinkiben, amely a nem katonai eszközök - például a dezinformációs kampányok, a gazdasági kényszerítés és a tudományos fejlődés rosszindulatú célokra való felhasználása - megfigyelésére, elemzésére és az ellenük való fellépésre hivatott.

Navigálás a regionális dinamikában

Az egyik jelentős lépés lehet a NATO „Megerősített Előretolt Jelenlétének” (EFP) kiterjesztése, amely már most is fenntart harccsoportokat a balti térségben. Kallas várhatóan a csapatok számának növelését és gyakoribb közös hadgyakorlatokat szorgalmazhat a Baltikumban állomásozó NATO-erők készenlétének és interoperabilitásának fokozása érdekében. Vezetése továbbá arra ösztönözheti az EU-t, hogy az Európai Védelmi Alapon keresztül erősítse meg a balti államoknak nyújtott támogatását, amely pénzügyi támogatást nyújthatna a közös védelmi projektekhez és a fejlett katonai technológia fejlesztéséhez.

Kallas vezetése várhatóan elősegíti majd az EU és az északi országok közötti szorosabb együttműködést különböző biztonsági kérdésekben. Ez magában foglalja a Balti-tenger tengeri biztonságát, az északi-sarkvidéki ügyeket és a közös védelmi képességek fejlesztését. A stratégiai autonómia és az EU határozottabb védelmi pozíciójának szorgalmazása visszhangra talál az északi nemzetek körében, amelyek már régóta igyekeznek egyensúlyt teremteni biztonsági kötelezettségvállalásaik és a nagyhatalmi tömböktől való függetlenségük között.

A transzatlanti kapcsolatok újrakalibrálása

Újra fogja kalibrálni az EU stratégiai autonómiája és az Egyesült Államokkal való transzatlanti partnerség közötti egyensúlyt. Miközben a NATO és a transzatlanti kötelék iránti elkötelezettsége megingathatatlan, az EU határozottabb és függetlenebb védelmi pozíciójára vonatkozó elképzelései felborzolhatják a kedélyeket az Atlanti-óceán túloldalán.

De ez azt jelentheti, hogy az EU nagyobb részt vállal a regionális biztonsági műveletekből, különösen a közvetlen szomszédságában, miközben fenntartja a NATO-val való szoros koordinációt és interoperabilitást. Márpedig egy ilyen fejlemény enyhíthetné az Egyesült Államokra nehezedő nyomást, hogy vállalja a biztonsági terhek saját részét, és lehetővé tenné az erőforrások és a felelősségek igazságosabb elosztását a szövetségen belül.