2p

Jeruzsálemben találkozott vasárnap Marco Rubio amerikai külügyminiszter Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel. A találkozón szóba Irán és a Gázai övezet mellett szóba került a libanoni tűzszünet is.

„Nem lesz nukleáris Irán” – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap Jeruzsálemben, akit Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök fogadott a kormányfői hivatalban – idézi az MTI az Euronews-t. Az amerikai külügyi tárca vezetője ezt Jeruzsálemben jelentette ki, Netanjáhú pedig megköszönte az amerikai támogatást a gázai rendezés ügyében és arról is beszélt, „Izrael és az Egyesült Államok teljes mértékben együttműködik a Gázai övezet ügyében.”

Rubio elmondta azt is, hogy Trump „nagyon világosan kijelentette, hogy a Hamász nem folytathatja kormányzati vagy katonai erőként, mivel „amíg olyan erő marad, amely kormányozhat, igazgathat, vagy amely erőszakkal fenyegethet, addig lehetetlen a béke.”

A terrorszervezetet ezért „ki kell irtani, meg kell szüntetni” – hangsúlyozta. Marco Rubio szerint a térség összes kihívása mögött Irán áll, a perzsa államot pedig „a térség legnagyobb instabilizáló erejének” nevezte. Szerinte „minden terrorista csoport, minden erőszakos cselekmény, minden destabilizáló tevékenység, minden olyan dolog mögött, ami emberek millióinak békéjét és stabilitását fenyegeti” Teherán áll az egész régióban. Ugyanakkor az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, amikor Iránról beszél, akkor a rezsimre gondol, az ország lakosságáról pedig „ennek a rezsimnek az áldozataiként” beszélt.

„Egy nukleáris Irán soha nem történhet meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Trump is nagyon egyértelműen nyilatkozott ebben a kérdésben. Az amerikai külügyminiszter és az izraeli miniszterelnök közötti vasárnapi megbeszélésem Irán és a Gázai övezet mellett szóba került a libanoni tűzszünet is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyin ultimátumot adott az ukránoknak
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 19:34
Az elfoglalt területeken élő ukránoknak távozniuk kell egy orosz elnöki rendelet szerint.
Nemzetközi Asztalhoz ülnek az oroszok és Amerika – Ukrajna a téma
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 15:38
Hétfőn Rijádban orosz-amerikai tárgyalások lesznek Ukrajnáról – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Nemzetközi Putyin nem mondott igazat, Trump pedig elhitte – a béketárgyalásokat is befolyásolhatja az orosz dezinformáció
Litván Dániel | 2025. március 20. 15:06
Van több ezer bekerített ukrán katona Kurszkban? Úgy tűnik, Donald Trump inkább hisz ebben a kérdésben Putyinnak, mint a CIA-nak. És ez a béketárgyalásokat is befolyásolhatja.
Nemzetközi Orbán Viktor beváltotta az ígéretét, és megint elővette a vétót
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 14:46
A miniszterelnök elgáncsolta a közös, Ukrajnára vonatkozó nyilatkozatot.
Nemzetközi Izrael támadásba lendült
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 13:53
Gázában indított hadműveletet az IDF.
Nemzetközi Az eddigi legsúlyosabb dróntámadással csapott le Oroszországra Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 12:06
A határtól 600 kilométerre fekvő, stratégiai fontosságú orosz légibázisra csaptak le az ukrán drónok.
Nemzetközi Donald Trump csütörtökön elrendeli a szövetségi oktatási minisztérium bezárását
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 09:59
Az amerikai elnök ezzel kampányígéretét váltja valóra – jelentette be a Fehér Ház. 
Nemzetközi Német fegyverkezés – az agytröszt elkészítette a csapásirányt
Káncz Csaba | 2025. március 20. 09:31
Egy vezető német stratégiai agytröszt már meg is adta azt a keretrendszert, amelyben Berlinnek tanácsos lenne tovább lépnie a fegyverkezés területén. A szerzők konkrétan „egy kiterjedt drónfal létrehozását javasolják a NATO keleti szárnya felett”; ehhez pedig „több tízezer harci drónra” lenne szükség.” Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Megtámadták Izraelt
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 09:18
Jemenből rakétát indítottak Izrael ellen csütörtök hajnalban négy órakor, az ország középső részén megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Nemzetközi Zelenszkij bejelentése: újabb fontos nyugati fegyverek érkeztek az országba
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 06:46
Cáfolják, hogy az oroszok lelőttek volna egy F-16-ost – elleben bejelentették, hogy újabbak érkeztek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG