Megjelölik a fertőzött katonákat az orosz hadseregben

„Oroszország egészen a közelmúltig szigorú korlátozásokat tartott fenn katonái körében, ugyanis békeidőben megtagadták a katonai szolgálatot a HIV-vel vagy hepatitisszel fertőzött személyektől, illetve azonnal elbocsátották őket, ha diagnosztizálták náluk a betegséget. Ám ez most megváltozott” – mondja Alekszej Lahov, HIV és hepatitisz nemzetközi tanácsadó a Meduzának.

Ugyan Oroszországban a törvény továbbra is lehetővé teszi az elbocsátást „a társadalomra veszélyes betegségek” esetén, de a gyakorlatban – különösen a háború kezdete óta – a katonákat nemigen küldik el. Sokan még a diagnózisukat is eltitkolják, hogy továbbra is megkapják a juttatásaikat. Tehát a leszerelés technikailag lehetséges, ám a valóságban sokan addig folytatják a szolgálatot, amíg az egészségi állapotuk engedi. Így ma már elég sok katona van a fronton, aki ilyen fertőzésekkel küzd.

A szakértő szerint régebben más országokban is elbocsátással járt a fertőzéses állapot.

Az amerikai hadseregben például a HIV-fertőzött katonákat kizárták a külföldi bevetésekből vagy harci övezetekből, ami gyakorlatilag véget vetett a katonai karrierjüknek. 2022 óta azonban már nem lehet valakit kizárólag HIV-pozitív diagnózis miatt elbocsátani, ha kezelés alatt áll és szolgálatra alkalmas. Az Egyesült Királyságban és más NATO-országokban is az a tendencia, hogy a katonákat szolgálatban tartják, vagy alacsonyabb kockázatú beosztásokba osztják. És ha egy brit vagy amerikai katona harci övezetbe vonul, a parancsnokságnak garantálnia kell, hogy elegendő gyógyszerrel rendelkezik a teljes misszióhoz, és biztosítják számára az orvosi ellátást.

Oroszországban azonban különleges egységeket fognak létrehozni, amelyek kizárólag vírusos hepatitisszel és HIV-vel fertőzött katonákból állnak, és megkülönböztető karszalagot kell viselniük – a szakértő szerint ez nem hangzik túl etikusnak vagy törvényesnek.

„A hivatalos indoklás a bajtársakért való aggódás, hogy az egészségesek ne féljenek mellettük szolgálni. De orvosi szempontból ez nem logikus. A HIV és a hepatitis nem terjed mindennapi érintkezés útján. A szegregáció és a címkézés ezzel szemben csak mélyíti a megbélyegzést és sérti az alapvető emberi jogokat. A nemzetközi szervezetek és orvosi szövetségek kifejezetten diszkriminatívnak és etikátlannak tartják ezt. Ezzel inkább az emberek megbélyegzéséről, és nem a valódi biztonságról lenne szó” – mondja Lahov.

Hogy fertőznek ezek a vírusok?

A katonaságban a civil élethez hasonlóan terjednek ezek a vírusok: például védekezés nélküli szexszel (szexmunkásokkal, civilek elleni szexuális erőszak vagy homoszexuális kapcsolat révén), vagy droghasználatkor közös tűkkel. A hadseregekben, amelyek foglyokat vagy úgynevezett marginalizált csoportokból származó embereket is toboroznak, a már fertőzöttek aránya eleve magasabb. Például az orosz börtönökben a HIV- és hepatitis-arányok jóval magasabbak az átlagosnál.

De a vírus terjedése orvosi beavatkozások során vagy harctéri körülmények között bekövetkező sérülésekkel is előfordulhat. Például vérátömlesztéssel vagy terepen való sebkezeléssel. Emellett a steril eszközök és kellékek híján bármilyen nem megfelelően higiénikus orvosi ellátás is a hepatitis B, hepatitis C vagy a HIV-vírus terjedését okozhatja.

És végül, a csatatéren vérkontaktus is előfordulhat. A harc káoszában vagy elsősegélynyújtáskor az egyik katona vére átjuthat egy másik katona nyílt sebeire vagy a nyálkahártyájára – például amikor kesztyű nélkül visz egy sebesült bajtársat, vagy sebet kötöz.

Ezeken felül a laktanyai életnek is van szerepe. Ha a katonák elhanyagolják a higiéniát – mondjuk többen ugyanazt a borotvát használják, és az egyikük hepatitis B-vel vagy C-vel fertőzött –, akkor mások is elkaphatják.

Megoldás: az oltás

A legjobb megoldás ilyenkor a tömeges vakcináció (hepatitis B ellen). Ezt teszi az amerikai hadsereg is. Az oltás három adagból áll, és már az első után elkezd immunitást kialakítani. Az is kulcsfontosságú, hogy a fertőzéseket korán diagnosztizálják és kezeljék. Ugyanakkor Oroszország mindig is küzdött a vírusos hepatitisz- és HIV-kezelésekhez való hozzáféréssel.

Bár az orosz katonák részesülhetnek kezelésben a regionális AIDS-központokban, de a gyakorlatban ezek és a katonai egészségügyi intézmények fertőző betegségekkel foglalkozó egységei közötti együttműködés régiónként eltérő, és sok esetben nem megfelelő.

Pedig Oroszországban ma egyre többen élnek vírusos hepatitisszel és HIV-vel, részben a háborúból visszatérő katonák miatt.

Ők azok, akik a „különleges katonai műveletből” térnek vissza, és akiket széles körben dicsőítenek. Ám a fertőzésüket sem a hatóságok, sem maguk a veteránok nem igazán hozzák nyilvánosságra. Ha valakit kitüntetnek, nem fogják azt mondani, hogy „hepatitis C-je van, a fronton kapta el”. A HIV és a hepatitis témája továbbra is a szőnyeg alatt marad.

Alekszej Lahov szerint minden arra utal, hogy a rendszer mégsem büszke ezekre az emberekre, hanem elszigeteli és megjelöli őket (karszalagokkal, külön egységekkel). Ez viszont csak megerősíti azt, hogy ők „mások, veszélyesek”. A katonatársak félnek a fertőzöttektől vagy megvetik őket, személyesen hibáztathatják vagy „mocskosnak” tarthatják őket. Ha ez a hozzáállás nem változik, akkor a háború után is gyanakodva tekinthet a társadalom ezekre a veteránokra.

Nem „HIV-vel fertőzött hősként”, hanem „az AIDS-es katonaként”. A stigmatizációtól függ ugyanis, hogyan integrálódnak ezek az emberek a társadalomba.

A szakember szerint ha egyenlő jogokat kapnak, és betegségükre való hivatkozás nélkül tisztelik őket, akkor az lebonthatja a sztereotípiákat. De ha csendben félretolják vagy lenézik őket, akkor nem. 

Az oroszországi hivatalos retorika eddig azonban semmi jelét nem mutatja annak, hogy ezt a helyzetet a megbélyegzés leküzdésére használnák. Épp ellenkezőleg, a HIV-et továbbra is „társadalmilag veszélyes betegségként” ábrázolják, a hibáztatásra helyezve a hangsúlyt, miközben a témát elhallgatják, vagy negatívan állítják be: „fenyegetést jelentenek, kezelésre szorulnak, különben megfertőzik a lakosságot.” Az ilyen üzenetek fokozhatják a közvélemény félelmét.

Talán évek múlva, amikor a fertőzött veteránok hulláma elkezd megjelenni a civil kórházakban, az orvosoknak és a szociális szolgálatoknak nem lesz más választásuk, mint tisztelettel bánni velük. Például, ha egy HIV-pozitív veterán megjelenik egy klinikán, akkor már nem tagadhatják meg tőle a fogászati ​​ellátást pusztán a diagnózisa miatt (ahogyan az néha megtörténik a hétköznapi HIV-betegekkel). Mert aki veterán státusszal rendelkezik, amögött veterántörvények állnak. Így az ezekkel a fertőző betegségekkel élő emberek növekvő száma fokozatosan eloszlathatja a stigmát. A betegség már nem fog ritkaságnak tűnni, az emberek látni fogják, hogy szomszédjuk – egy „háborús hős” – HIV-vel él, és ez megkérdőjelezi a berögzült sztereotípiákat – mutat rá a Meduzában megszólaltatott HIV és hepatitisz nemzetközi tanácsadó.