Na végre – ebben a stratégiai kérdésben egybeesik Brüsszel és Ankara érdeke

Trump lépéseivel a hidegháború vége óta először kérdőjeleződik meg a transzatlanti kapcsolatok jövője. Az új korszakban Brüsszel nagyon szeretne partnerségeket kialakítani és megerősíteni új globális szereplőkkel, például Indiával, és feltörekvő középhatalmakkal, például Közép-Ázsiával.

Az első EU-Közép-Ázsia csúcstalálkozót a héten  április 3-án és 4-én tartották az üzbegisztáni Szamarkandban, amelyen az EU Bizottság elnöke, valamint európai és közép-ázsiai állam- és kormányfők vettek részt. Az eseményt megelőzően, március 27-én került sor a 20. EU-Közép-Ázsia miniszteri találkozóra – első alkalommal Türkmenisztán fővárosában, Asgabatban.

Változó hozzáállás

Az EU és Közép-Ázsia az elmúlt három évben egyre közelebb került egymáshoz, különösen Németország alakít ki egyre inkább stratégiai partnerséget a régióval. Ma az EU Közép-Ázsia második legnagyobb kereskedelmi partnere és legnagyobb befektetője, részesedése meghaladja a 40 százalékot. A Közép-Ázsiával való szorosabb elköteleződés lehetőséget nyújt az EU számára, hogy Oroszország, Kína, Törökország és az USA mellett kulcsfontosságú regionális szereplőként pozícionálja magát.

Amint azt António Costa, az Európai Tanács elnöke az EU-Közép-Ázsia csúcstalálkozót megelőzően, az európai stratégia irányát kijelölve leszögezte: „A rendezetlenség és a széttöredezettség világában élünk, ahol az EU számára az egyetlen életképes megoldás az, ha erősebb partnerségeket épít ki a béke és a jólét előmozdítása érdekében.

A globális hatalmi változások közepette mindkét fél egyre inkább érdekelt stratégiai autonómiájának kiépítésében. Az Oroszországból érkező olaj- és gázszállítások megszakadása miatt Közép-Ázsia Európa számára létfontosságú energiaszállítóvá válik. Közép-Ázsia alternatív hosszú távú partnerségeket akar kialakítani, diverzifikálni akarja a kereskedelmi útvonalakat, és befektetéseket akar vonzani, különösen a közlekedési és energetikai infrastruktúrába.

Ennek az együttműködésnek a középpontjában a Kaszpi-tengeri Nemzetközi Közlekedési Útvonal (TITR), vagy más néven a „Középső Folyosó” áll. Ez a multimodális szárazföldi és tengeri útvonal Kínából Kazahsztánon, részben Üzbegisztánon és Türkmenisztánon keresztül a Kaszpi-tengeren át Azerbajdzsánba, Grúziába és Törökországba vezet.

Az EU aktívan törekszik a folyosó bővítésére, és 2024-ig 10 milliárd eurós beruházást valósított meg a Global Gateway kezdeményezés keretében, amelynek célja a kapacitás és a hatékonyság növelése a kikötők, a vasútvonalak és a logisztikai létesítmények korszerűsítése volt. A cél továbbra is az Oroszországon keresztül vezető Északi Folyosótól és a Szuezi-csatornán keresztül vezető Déli Folyosótól a függőség csökkentése.

Erdogan nyomulása

A mély kulturális kötelékek és stratégiai ambíciók által vezérelve Ankara a négy türk nyelvű nemzet – Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán és Türkmenisztán – kulcsfontosságú partnerévé válik, mivel ezek az államok igyekeznek diverzifikálni külkapcsolataikat a Moszkvától és Pekingtől való hagyományos függőségtől.

A közelmúltbeli török infrastrukturális projektek, például a Törökországot, Grúziát és Azerbajdzsánt összekötő kikötők és vasutak korszerűsítése, valamint a Kaszpi-tenger körüli logisztikai csomópontok fejlesztése jelentősen fellendítette a regionális összeköttetést. Ezek az erőfeszítések máris csökkentették a tranzitidőt, és új gazdasági utakat nyitottak Kína és Európa között, az áruk, amelyeknek a tengeri útja korábban 35-45 napot vett igénybe, most csak 10-15 napot vesz igénybe.

Diverzifikáció: Energia és gazdasági ambíciók

A folyosón túl Ankara az energia diverzifikációját is folytatja a Kaszpi-medencével való elmélyültebb kapcsolatok révén. Annak ellenére, hogy 2020-ban felfedezték a fekete-tengeri gázt, Ankara továbbra is külső energiaellátásra van utalva.

Aktívan előmozdítja az olyan projekteket, mint a Transz-anatóliai Földgázvezeték (TANAP), a Transz-Adria-csővezeték (TAP) és a Dél-Kaukázusi csővezeték a Kaszpi-tengeri gáz Európába szállítására, segítve ezzel az Oroszországtól és Irántól való függőség csökkentését.

A türkmén gáz európai piacokra juttatására irányuló erőfeszítések több, mint három évtizeden át ívelnek, amit folyamatosan akadályoznak a geopolitikai és logisztikai kihívások. Ezek közül a legfontosabbak Asgabat feszült kapcsolatai Iránnal – ezt a problémát most részben csereügyletek enyhítik – és Teherán saját ambíciói, hogy Európa és Törökország jelentős beszállítójává váljon.

A közelmúltban tapasztalt lendület azonban elmozdulást sugall: 2024 márciusában Törökország és Türkmenisztán egyetértési nyilatkozatot és szándéknyilatkozatot írt alá, amelyek célja a gázszektorbeli együttműködés kiterjesztése. Ezt megelőzően már 2023 augusztusában magas szintű találkozót tartottak a türkmén külügyminiszter és török ​​kollégája között, amelynek középpontjában a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fellendítése állt, további alapokat teremtve a türkmén gázexport számára, hogy végül Törökországon keresztül érje el az európai piacokat.

Ezek a lépések tükrözik Törökország tágabb célját, hogy energiaközpontként pozicionálja magát az EU és a Kaszpi-tenger között. Tavaly török ​​és azerbajdzsáni tisztviselők együttműködési megállapodást írtak alá az Azerbajdzsánon és Grúzián keresztüli gáztranzitról. Idén február 11-én aztán Ankara és Asgabat megállapodást kötött a türkmén gázáramlás megkezdéséről Iránon keresztül Törökország felé.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)