Az egész világ azt találgatja, vajon indít-e újra katonai akciót Irán ellen az Egyesült Államok. Persze Donald Trump fejébe nem láthatunk bele, de egy katonai csapást még ő sem tud csak úgy előrántani a zakóujjából – azaz egy ilyet bizony elő kell készíteni. És az előkészületeknek vannak látható, de legalábbis láthatóbb részei is, mint a különböző katonai eszközök a helyszínre vagy annak közelébe vezénylése. Milyen következtetéseket vonhatunk le abból, hogy mit irányított át a Közel-Keletre az Egyesült Államok hadereje?
Bizonyos szempontból kényelmes helyzetben vagyunk, hiszen tavaly júniusban a Trump-kormányzat már bombázta egyszer Iránt, tehát láthattuk, hogy milyen erőkkel milyen csapásokra volt akkor képes az amerikai haderő. Hogyan viszonyul a mostani katonai felvonulás a bő fél évvel ezelőttihez?
Múlt héten az amerikai elnök mindenesetre arról beszélt, hogy egy
„masszív flottánk tart abba az irányba”,
amelyet „talán nem kell majd használnunk”.
Fotó: National Museum of the US Navy/Wikimedia
Volt már több is
Ez a „masszív” flotta azonban nem annyira masszív, ha azt nézzük, hogy most egyetlen repülőgéphordozót, a USS Abraham Lincolnt (és kísérőhajóit) vezényelték a térségbe, míg júniusban két hordozókötelék, a Nimitz és a Carl Vinson vezette is a térségben tartózkodott. Mivel mindhárom Nimitz-osztályú hordozó, számolhatunk úgy, hogy ebben a tekintetben most feleakkora, és fele olyan erős az amerikai haditengerészeti jelenlét.
Nagyobb titoktartás övezi a cirkálórakéták indítására képes, ezért mondjuk az iráni légvédelem esetleges megbénításában fontos szerepet játszó tengeralattjárók helyzetét, de biztosak lehetünk benne, hogy legalább egy-kettő valahol ott rejtőzködik az iráni partoktól csapásmérési távolságban.
Persze a hadihajók csak egy részét képezik a csapásmérő erőnek, az Egyesült Államok különböző bázisokon is komoly katonai jelenléttel bír a térségben. Azonban a repülőgéphordozók különleges státusszal bírnak. Míg mondjuk egy katari bázis helye pontosan ismert az irániak számára is, és ezáltal válaszcsapások is érhetik (ahogy ez meg is történt júniusban). Egy repülőgéphordozó azonban folyamatosan mozgásban, és legalább az iráni eszközök egy részének hatótávolságán kívül maradva tud műveleteket folytatni.
Támaszpontok
De ha már itt tartunk, mi a helyzet a térségben állomásozó erőkkel? Tavaly júniusban nagyjából 40 ezer amerikai katona tartózkodott a régióban, jelenleg pedig 40-50 ezer – ez sem arra utal tehát, hogy valami sokkal nagyobb szabású akcióra készülne az Egyesült Államok, mint tavaly nyáron. Voltak például olyan – a valóságtól valószínűleg erősen elrugaszkodott – feltételezések is, hogy felmerült valamiféle szárazföldi akció gondolata is az iráni rezsim ellen. A fentiek alapján ezt még nehezebb elképzelni, persze a Maduro-akcióhoz hasonló, nagyon korlátozott, különleges egységekkel végrehajtott rajtaütések ezekkel az erőkkel is megoldhatók lennének, bár nagyon kockázatosak is egyben.
Kevesebb bizonyosat tudunk a térségbe átirányított egyéb erőkről, elsősorban a harci gépekről és a légvédelmi eszközökről. Tudjuk, hogy érkeztek újabb F-15-ösök a régióba, ahogy Patriot légvédelmi rendszerek, és kifejezetten ballisztikus rakéták ellen hatékony THAAD rakétavédelmi eszközök is érkeztek. Csütörtökön arról is hír érkezett, hogy a Venezuela felett bevetett F-35-ös harci gépek egy része átrepült az Atlanti-óceán felett, céljuk éppenséggel a Közel-Kelet is lehet – vagy csak a Közel-Kelethez közelebbi bázisok.
Persze jogos arra is felhívni a figyelmet, hogy a júniusi csapást végrehajtó B-2-es lopakodó bombázók sem a régióból, hanem a világ túlsó felén található amerikai bázisokról szálltak fel. A lehetőség most is adott, hogy nagy hatótávolságú bombázók (a B-2-esek mellett akár más típusok is) amerikai vagy csendes-óceáni támaszpontokról induljanak útnak, azonban ha hosszabb hadműveletre készül(ne) az Egyesült Államok, akkor azért célravezetőbb lenne az ilyen eszközök egy részét is közelebb, de nem túl közel található, mondjuk európai bázisokra áthelyezni.
Összességében tehát az látható, hogy Donald Trump nem blöfföl, amikor lebegteti az Irán elleni katonai akció lehetőségét. Az amerikai haderő jelentős erőket csoportosított a térségbe. A másik oldalról viszont az is látható, hogy arról azért nincs szó, hogy valami eddig nem látott, elsöprő erejű akcióra készülnének az amerikaiak. Pusztán a felsorakoztatott erők alapján inkább egy célokban, térben és időben is korlátozott akció látszik valószínűnek – adott esetben pedig egy kisebb intenzitású, de elhúzódó légi hadjáratot lehet még elképzelni, talán-talán valamilyen különleges egységek által végrehajtott bevetésekkel kiegészítve.
Viszik az új játékot is?
Mindenképpen érdekesség viszont, hogy egyes értesülések szerint a térségbe érkezett egy EA-37B elektronikus hadviselésre kifejlesztett repülőgép is. Ez egy 2024-ben szolgálatba állított típus, amelynek első ismert éles bevetése lenne, ha egy Irán elleni akcióban bevetnék. Ennek megfelelően az EA-37B képességeiről is inkább feltételezések vannak, de ezek elméletben jelentősen meghaladják a leváltott, EC-130H típusét, és akár egymagukban is képes lehet az iráni radar- és kommunikációs rendszerek megbénítására egy adott körzetben, jelentősen javítva az ide berepülő többi baráti repülő eszköz túlélési esélyeit.
És ha felidézzük, hogy Caracas környékén nem is olyan rég az amerikaiak az EA-37B bevetése nélkül is gyakorlatilag lekapcsolták a szintén orosz és kínai eszközökre épülő venezuelai légvédelmet, ráadásként pedig az áramszolgáltatást és a kommunikációs rendszereket is, akkor érdemes lehet figyelni arra, mire is lehet képes ez az új eszköz.
Mindenesetre egy ilyen vadonatúj gép bevetése egyben kockázat, illetve a nyilván árgus szemekkel és szenzorokkal figyelő orosz és kínai elemzők számára is lehetőség az információgyűjtésre. Ha tehát az amerikaiak mindennek ellenére hajlandók bevetni új „játékszerüket”, akkor azért mégsem lehet kizárni teljesen, hogy valami többre, esetleg másra készülnek, mint az Irán elleni júniusi akció során.
Persze az iráni haderő is készül, bár erről még kevesebb információja lehet egyszerű újságíróknak. Mindenesetre érdekes hír volt csütörtökön az, hogy az iráni haderő különböző egységei között ezer csapásmérő drónt oszottak szét. Ez arra utalhat, hogy Iránban is komolyan veszik a fenyegetést, illetve arra is, hogy a júniusival ellentétben ezúttal kiterjedtebb válaszcsapásra készülhetnek egy esetleges támadásra Iránban.
Természetesen Irán újra elővette a Hormuzi-szoros lezárásának fenyegetését is. A szoroson a világ olajkereskedelmének mintegy ötöde halad át, az iráni Forradalmi Gárda egységei pedig vasárnap és hétfőn éles lőszerekkel végrehajtott hadgyakorlatot terveznek tartani itt, miközben az olajárak már a feszültség fokozódásának híreire is rég nem látott magasságokba emelkedtek.
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? 
