5p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magyar miniszterelnök eddig sem volt szívesen látott vendég az Európai Parlamentben (EP), júliusi útja Moszkvába pedig olaj volt a tűzre – ilyen előzmények után szólal fel jövő héten az EP plenáris ülésén. Egy futballból vett hasonlattal élve: idegenben játszik majd, és pokoli fogadtatásra számíthat.

Jövő szerdán mutatja be Orbán Viktor a magyar kormány uniós elnökségi programját az EP plenáris ülésén, Strasbourgban. A testület honlapján elérhető program szerint a magyar miniszterelnök reggel 9 órakor kezdi meg felszólalását, amelyre negyedórát kap. Ezt követően az Európai Bizottság képviselője következik szintén 15 percben, majd az EP-képviselők fejthetik ki véleményüket a kormányfő által elmondottakról és tehetnek fel neki kérdéseket, mintegy másfél órán keresztül. 

Vizit az oroszlánbarlangban

Mivel az új EP-ben is többségben vannak a centrista erők, az borítékolható, hogy a magyar miniszterelnök kőkemény fogadtatásra számíthat szerdán, nemcsak a baloldali, a liberális és a zöldpárti, hanem a néppárti képviselők részéről is. A felszólalók között lesz – ahogy azt már több hazai lap is megszellőztette – Magyar Péter néppárti EP-képviselő, a Tisza Párt elnöke, valamint Dobrev Klára szociáldemokrata képviselő, a DK elnöke is.

Azaz valószínűleg Strasbourgban lehetünk majd szemtanúi az első Orbán-Magyar összecsapásnak. 

Az EP az elmúlt években hevesen bírálta a magyar kormány politikáját a jogállamiság leépítésére hivatkozva, számos állásfoglalásban ítélte el azt, és még az Európai Bizottságot is beperelte amiatt, hogy a testület tavaly decemberben – az EP szerint túl korán – mintegy 10 milliárd euró uniós forrást felszabadított Magyarország számára.

Orbán Viktor és néhány akkori kormánytag az EP Magyarországgal foglalkozó plenáris ülésén Strasbourgban 2018. szeptemberben
Orbán Viktor és néhány akkori kormánytag az EP Magyarországgal foglalkozó plenáris ülésén Strasbourgban 2018. szeptemberben
Fotó: Európai Parlament

Orbán Viktor a magyar uniós elnökség kezdetére, július elejére időzített, Brüsszellel nem egyeztetett moszkvai látogatása – vagy ahogy ő nevezi, békemissziója – Vlagyimir Putyin orosz elnöknél pedig olaj volt a tűzre.

Begurult az EP

Az új EP július 17-én ítélte el a vizitet (egy Ukrajna további támogatásáról szóló állásfoglalás keretében) óriási többséggel, 495 igen szavazattal 137 nem és 47 tartózkodás ellenében – ez már jelzi, hogy milyen légkörre számíthat a magyar kormányfő szerdán.   

Az EP szerint a magyar miniszterelnök „e látogatás során nem képviselte az EU-t”, az „nyilvánvalóan sérti az uniós szerződéseket és a közös külpolitikát, beleértve a lojális együttműködés elvét is”.

Emlékeztettek arra, hogy „a váratlan és meglepetésszerű látogatást”  semelyik uniós intézmény vagy tagállam sem hagyta jóvá, mint ahogy az azt követő kínai látogatását sem (amit Orbán Viktor szintén a békemissziója részének tekint).

A vizitet követően az EP-képviselők egy része indítványozta a magyar uniós szavazati jog megvonását is (ennek következménye nem lett, inkább szimbolikus lépés volt). A részben a Fidesz által gründolt új frakció, a Patrióták Európáért pedig július végén egyetlen vezető pozíciót sem kapott az EP-szakbizottságokban, valamint alelnöki pozícióban sem részesült. Ebben szintén szerepe lehetett a moszkvai útnak (az utolsó csepp lehetett a pohárban), hiszen mérete alapján jártak volna pozíciók a frakciónak.

Ráadásul egyes sajtóhírek szerint az EP gyakorlatilag elnapolta Orbán Viktor eredetileg a júliusi alakulóülésre tervezett programismertetését, a sűrű programra hivatkozva.Egy strasbourgi forrásunk ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós elnökséget adó ország vezetőjének nem feltétlenül az alakulóülésen kell felszólalnia, ilyen automatizmus nincs.

Az mindenesetre biztos, hogy a kormányfő most szerdán bemutatja a magyar programot Strasbourgban. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő ezzel kapcsolatban a Kossuth Rádióban ma többek közt azt mondta, hogy Orbán Viktor a kötelességének tesz eleget, és "ez egy édes teher" a mindenkori soros elnökség miniszterelnökének.

A vitában minden bizonnyal téma lesz a moszkvai látogatás és a Kremllel ápolt jó viszony, valamint az is, hogy a kormány a közelmúltban orosz és belorusz állampolgároknak is elérhetővé tette a Nemzeti Kártya programot – ez megkönnyíti a magyarországi munkavállalásukat, de bírálói szerint biztonsági kockázattal jár. Az EP honlapja szerint utóbbiról szerda délután külön is vitáznak majd a képviselők.

Az uniós konfliktusokkal kapcsolatban Szent-Iványi István külpolitikai szakértő lapcsoportunk műsorában, a Klasszis Podcastban azt mondta: a magyar uniós elnökség jó alkalom lett volna arra, hogy a kormány normalizálja kapcsolatait az EU-val, de csak tovább rontott a viszonyon, az elnökség egy „megalázó vergődés” lett.

Ő is kiemelte, hogy Orbán Viktor moszkvai útja nagyon rossz visszhangra talált uniós körökben. Ráadásul a magyar kormányfő a közelmúltban „nekiment” a lengyel kormánynak is, ami még visszaüthet, hiszen a következő uniós elnökséget Lengyelország adja majd.

A teljes beszélgetés itt érhető el:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Toborzóirodákat nyit Lengyelországban az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 19:48
Donyeck és Szumi térségét bombázták az oroszok.
Nemzetközi Visszalőtt a libanoni hadsereg az izraeliekre
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 19:05
A libanoni hadsereg viszonozta a tüzet csütörtökön, miután már két libanoni katona életét vesztette az izraeli csapatok Libanon területén indított műveletében.
Nemzetközi Új típusú orosz dezinformációs műveletek Amerikában
Káncz Csaba | 2024. október 3. 18:51
A Kreml egyre inkább a beágyazott propagandát használja fel a külföldi médiumok, például az amerikai Tenet Media finanszírozásával, hogy tovább nehezítse a dezinformáció felderítését. Ezek a kampányok az USA belpolitikai kérdéseire összpontosítanak, kihasználva a megnövekedett politikai polarizációt. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Fico megelőzte Orbán Viktort, egyezkedik az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 17:42
Meg kell találni a módját annak, hogy Ukrajna jelentős tranzitország maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyag számára – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pozsonyi sajtótájékoztatóján, a szlovák és az ukrán kormány hétfőre tervezett együttes ülésének célkitűzéseivel összefüggésben csütörtökön.
Nemzetközi Kétharmad magyarországnyi román kivándorolt a szülőföldjéről
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 17:14
De visszavárják őket.
Nemzetközi Még több brit állampolgár menekülhet el Libanonból
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 16:59
Újabb repülőgépeket bérelt a brit kormány.
Nemzetközi Ferenc pápa október 7-re imanapot hirdetett meg a békéért
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 15:56
A világ számos részén sürgetett békéért böjti- és imanapot hirdetett meg Ferenc pápa október 7-re, a Hamász palesztin terrorista szervezet izraeli támadásának első évfordulójára.
Nemzetközi „Ilyen kemény beszédet még nem hallottam” – dagad a botrány a budapesti német nagykövet kritikája miatt
Wéber Balázs | 2024. október 3. 15:29
Tegnap a német nagykövet szokatlanul erős kritikával illette a magyar kormányt a német egység napjának ünnepségén. Válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a nagykövetet. Az eseményen lapunk is jelen volt – ezt láttuk-hallottuk.
Nemzetközi Az EU további 30 millió euró humanitárius támogatást nyújt Libanonnak
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 15:07
A Hezbollah libanoni síita milícia és Izrael közötti harcok fokozódása miatt az Európai Bizottság további 30 millió eurós humanitárius segélyt nyújt a libanoni rászorulók részére, az országnak nyújtott teljes uniós humanitárius támogatás idén meghaladja a 104 millió eurót - jelentette be csütörtökön a brüsszeli testület.
Nemzetközi Bombák lehetnek osztrák pályaudvarokon, vigyázzon!
Privátbankár.hu | 2024. október 3. 13:56
Az elmúlt napokban bombafenyegetés miatt bezárták a grazi, a linzi és a salzburgi pályaudvart, szerda pedig a klagenfurti és a st. pölteni pályaudvart is, írja az ORF. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG