6p

A szélsőséges előretörés egyrészt rávilágít arra, hogy a német politikai intézményrendszer erőfeszítései az ország kelet-nyugati megosztottságának helyreállítására mennyire kudarcot vallottak, másrészt alapjaiban rázza meg a berlini hárompárti koalíciót, amely amúgy is ingatag. A nyugatiak lenézése és érdektelensége hozzájárult a volt NDK polgárainak erős jobbratolódásához és Putyin-barátságához. Vasárnap két kelet-német tartomány megrendítő jobbost visz be Németország politikai rendszerének. Káncz Csaba jegyzete.

Olaf Scholz (SPD) kancellár óriási politikai nyomás alatt áll a három halálos áldozatot követelő solingeni késes támadás után. Most csúcstalálkozót akar összehívni, az egyre törékenyebb kormánykoalíció pedig egy átfogó intézkedéscsomagot akar előterjeszteni. 

Jönnek a lépések

A Bild értesülései szerint ez magában foglalja a menekülteknek járó juttatások csökkentését. Azoknak a menedékkérőknek, akik egy másik uniós országba utaztak, és ott a dublini egyezmény értelmében regisztrálták őket, tömegesen csökkentenék a juttatásokat.

A tervek szerint csak élelmet, alvóhelyet és gyógyszertári cikkeket biztosítanának. Készpénzt vagy fizetési kártyát nem kapnak. Emellett a kitoloncolásokat gyorsabban fogják végrehajtani. A fegyvertörvényeket pedig szigorítani fogják a késekkel szemben, akárcsak az iszlamizmus elleni intézkedéseket.

Nem kérdés, hogy nagyon megerősödtek a keleti tartományokban
Nem kérdés, hogy nagyon megerősödtek a keleti tartományokban
Fotó: Depositphotos

Ez egy fordulópont a migrációban: A külső határokon lévő uniós partnerek kárára történik, akik egyedül maradnak az érkező migránsok problémájával. Az új uniós menekültügyi szabályok értelmében 2026-tól legalább a védelemre szorulók szolidaritáson alapuló elosztását kellene biztosítani az olyan országokba, mint Németország.

A Kreml pezsgőt bont

Lehet, hogy Putyin még mindig bosszankodik Ukrajna e havi, Oroszország kurszki régiójába való meglepetésszerű betörése miatt, de ezen a hétvégén Németország kapcsán ünnepelhet. Szászországban és Türingiában a Kreml-barát pártok jelentős győzelemre készülnek vasárnap. 

Az oroszbarát Alternatíva Németországért (AfD) nagy eséllyel mindkét tartományban az első helyen végez, és a nemrégiben alakult baloldali, szintén oroszbarát Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) felemelkedésével Moszkva újra erős lábakon áll az egykori Kelet-Németország széles területén, amelyet a hidegháború idején évtizedekig uralt.

Az eredmények minden bizonnyal mély aggodalmat keltenek Németországban. A szélsőséges előretörés egyrészt rávilágít arra, hogy a német politikai intézményrendszer erőfeszítései az ország kelet-nyugati megosztottságának helyreállítására mennyire kudarcot vallottak, másrészt alapjaiban rázza meg a berlini hárompárti koalíciót, amely amúgy is ingatag.

Teljes lebőgés a kormánypártoknál

A németországi kormánypártok - a Szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a Szabad Demokraták (FDP) - országos szinten a második helyre szorultak, a felmérések szerint Szászországban és Türingiában 12 százalék körüli eredményt várnak. Türingiában a Zöldek és az FDP a felmérések szerint az öt százalékos küszöb alatt, Szászországban pedig az SPD és a Zöldek fölötte vannak.

Még ha Németország legnagyobb centrista erejét, a konzervatív Kereszténydemokratákat (CDU) is beleszámítjuk, a mainstream pártok összesített közvélemény-kutatási eredménye nem haladja meg az 50 százalékot.

Ez rendkívüli visszaesés a keletnémet politikai életet az újraegyesítés óta meghatározó centrista pártok esetében. Az 1990-es évek elején a nyugatnémet establishment erők gyakorlatilag gyarmatosították Keletet, saját politikai veteránjaikat küldték Szászország és más tartományok vezetésére. Még ma is Németország keleti tartományaiban a vezető politikai osztály több mint 40 százaléka Nyugatról származik.

Szétváló Németország

A vasárnapi tartományi választások várhatóan rávilágítanak majd egy egyre nyugtalanítóbb fejleményre Németországban. Arra ugyanis, hogy 35 évvel az újraegyesítés után is két eltérő világképű és értékrendű populáció él egymás mellett az egykori NSzK és NDK területén. Egy 2019-es felmérés szerint, míg Németország nyugati részén a klímaváltozást, a keleti tartományokban a migrációt tartják a legtöbben az ország előtt álló legfontosabb kihívásnak.

A lelki és mentális megosztottságot évtizedek óta kutató és arról könyvet is író Jana Hensel szerint 
35 év után ki lehet mondani, hogy a „Német Egység” nem sikerült. Mégpedig azért nem, mivel a keletnémetek az átmenet évtizedei után egyre kevésbé érzik magukat „németnek” és egyre inkább „kelet-németnek”. A magát győztesnek és felsőbbrendűnek érző NSzK elsöpörte az NDK-s múltat, és az ott élők azóta is folyamatos lenézéssel szembesülnek. 

Ebből aztán megszületett egy újabb politikai megosztottság – sőt egyre szélesedő szakadék -, amely hozzájárult a volt NDK polgárainak erős jobbratolódásához, a harag egyre leplezetlenebb nyilvánosságra hozásához és a hétköznapi rasszizmushoz – amelyek fortyogó elegye adja mára a kelet-német identitást. Az NSzK területén pedig eközben maradt az érdektelenség és a lenézés.  

Figyelmeztetés Európa számára is

Nos, a volt NDK teljes területén ma már az AfD a legnépszerűbb párt. Most vasárnap a két keletnémet tartomány megrendítő jobbost visz be az egyesült Németország politikai rendszerének.

A vezető dán „Dagens Nyheter” című lap nem rejti véka alá az aggodalmait: „Gyakran tanakodunk azon, hogy Donald Trump újbóli elnökké választása milyen következményekkel járhat számunkra. De közelebb hozzánk, mit jelentenek az AfD és a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) sikerei? Pedig ők talán még nagyobb problémát jelentenek Európa számára. ... A történelem arra tanít minket, hogy a modern Németország egy érett és tisztességes ország. De még csak fel sem merjük tenni magunknak a kérdést, hogy mi történhet, ha az AfD egy nap a hatalom felső szintjeire kerül. Pedig talán kellene, mert ahogy a történelem megtanított minket: ha valami balul sül el Németországban, annak egész Európa érzi a következményeit.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG