Kisebbfajta bombaként robbant kedden a hír, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök katonai erő alkalmazását sem zárta ki a Grönland és a Panama-csatorna feletti amerikai ellenőrzés meg-, illetve visszaszerzése érdekében.
Új korszak küszöbén?
„Nem, nem tudom megígérni ezt egyik esetben sem”, mondta a floridai Mar-a-Lago-i rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján az arra vonatkozó újságírói kérdésre, hogy kizárja-e katonai vagy gazdasági kényszer alkalmazását. „De azt elmondhatom, hogy a gazdasági biztonság miatt van rá szükségünk.”
A trumpi terv megvalósulása a II. világháború utáni nemzetközi rend – erőszakkal, jogellenesen nem lehet területeket elfoglalni – felrúgását jelentené.
Ráadásul az agresszor egy, magát a demokrácia mintaállamaként beállító vezető nyugati hatalom lenne. (Jogellenes agresszióra persze azért már volt példa az elmúlt évtizedekben Washington részéről is, emlékezzünk például az iraki háborúra.) Panama és Dánia (Grönland Dánia autonóm területe) egyértelműen jelezte, hogy semennyi területről sem hajlandó lemondani.
Arról már több cikkben is írt lapcsoportunk (itt és itt), hogy pontosan miért szeretné megszerezni Trump Grönlandot. De miért és mi alapján vetett szemet a Panama-csatornára?
Fotó: MTI/EPA/EFE/Bienvenido Velasco
Újjáéledt történelmi feszültségek
Ennek megértéséhez nem árt visszamenni mintegy 100-150 évet a történelemben. A Panama-csatornát, amely a Csendes-óceánt köti össze a Karib-tengerrel és így közvetve az Atlanti-óceánnal, és így óriási mértékben lerövidíti a szállítási útvonalat Ázsia és Észak-Amerika keleti partvidéke között, a XIX. század végén a franciák szerették volna megépíteni, de végül az Egyesült Államok tette ezt meg 1904 és 1914 között.
Ezt követően – mint a New York Times cikkéből kiderül – hosszú évtizedekig az Egyesült Államok üzemeltette a csatornát, a század elején pedig szerepet játszott Panama, mint állam létrehozásában. Panama ugyanis Kolumbia része volt, amely azonban elutasította a javasolt csatornaszerződést. Ezt követően Washington bátorította a panamaiak lázadását, haditengerészete pedig megakadályozta a kolumbiai csapatokat annak leverésében.
Így 1903-ben végül létrejött a Panamai Köztársaság, az a tény azonban, hogy a csatorna amerikai fennhatóság alatt maradt, komoly feszültségekhez vezetett az Egyesült Államokkal.
1964-ben Amerika-ellenes lázadások törtek ki az országban, amelyek végül a csatornával kapcsolatos szerződések újratárgyalásához vezettek.
1977-ben Jimmy Carter amerikai elnök (aki épp a napokban hunyt el) és Omar Efraín Torrijos panamai vezető végül aláírta a Torrijos-Carter Szerződést, amely garantálta a csatorna állandó semlegességét, valamint felszólította Washingtont, hogy 2000-ig mondjon le a csatorna feletti fennhatóságról.
Ezt követően mintegy két évtizedig a csatorna Panama és az Egyesült Államok közös felügyelete alatt állt.
A közép-amerikai ország 1999-ben végül teljes egészében fennhatósága alá vette azt, és azóta a Panama-csatorna Hatóságon keresztül üzemelteti.
A kínai szál
Trump azt állítja, hogy a csatornát valójában Kína működteti. „A Panama-csatorna létfontosságú az országunknak. Kína üzemelteti. Kína! Panamának adtuk oda, nem Kínának, de visszaéltek vele. Visszaéltek az ajándékkal. Soha nem szabadott volna odaadni” – mondta a megválasztott amerikai elnök, mintha meg akarna ágyazni egy esetleges katonai beavatkozásnak.
José Raúl Mulino, Panama elnöke ugyanakkor visszautasította a vádat. „Abszolút nincs semmilyen kínai beavatkozás vagy részvétel a Panama-csatornával kapcsolatban”, jelentette ki még decemberben.
A héten pedig arról is beszélt, hogy kínai katonák sincsenek a csatornánál, amit bárki szabadon meglátogathat. A kínai külügyminisztérium szintén cáfolta, hogy bármilyen kontrollt próbálna gyakorolni a csatorna felett, és jelezte: mindig tiszteletben fogja tartani Panama fennhatóságát.
Az ugyanakkor igaz, hogy Kína a második legnagyobb használója a csatornának, amelynek bejáratánál két kikötőt egy Hong Kong-i székhelyű cég, a CK Hutchinson Holdings üzemeltet.
Néhány szakértő szerint ez valós versenyképességi és biztonsági aggodalmakat vet fel az Egyesült Államok számára, írja az amerikai lap. A cégnek például valószínűleg minden, a csatornán áthaladó hajóról vannak adatai, Kína pedig a gyanú szerint információgyűjtésre és kémkedésre használhatja a saját hajóit.
Elszabadult árak
Trump azzal is megvádolta Panamát, hogy „elképesztő árakat” szab ki a csatornán áthaladó amerikai hajókra, és ha nem csökkenti azokat elnöksége kezdete után, akkor követelni fogja a csatorna teljes amerikai kontrollját. A CBS szerint az amerikai konténeres hajószállítás 40 százaléka érinti ezt a helyet.
A panamai elnök ugyanakkor tagadta, hogy az amerikai hajókat „megvágják”. Panamai illetékesek szerint minden országra ugyanazok a tarifák vonatkoznak, azok a hajók méretétől függően változnak. Az árakat a Panamai-csatorna Hatóság állapítja meg nyilvános üléseken a piaci viszonyok, a nemzetközi verseny, valamint a működési és karbantartási költségek figyelembe vételével. Az árcsökkentési követelést az elnök elutasította.
Az árak valóban emelkedtek a közelmúltban, ami az országot a klímaváltozás miatt sújtó szárazságra vezethető vissza. Emiatt a csatorna fő víztartalékának számító Gatún-tó vízszintje történelmi mélyponton van, így a tó védelme érdekében korlátozni kellett a csatorna átmenő forgalmát.
Lesz-e invázió?
Panama mindenesetre jelezte, hogy eszük ágában sincs feladni a csatornát. “A szuverenitása nem lehet tárgyalási alap. Ez a történelmi küzdelmünk része, és egy visszafordíthatatlan hódítás”, fogalmazott Javier Martínez-Acha panamai külügyminiszter.
Elemzők szerint a katonai invázió valószínűtlen, több okból is. Trump korábbi kabinetfőnöke, Mick Mulvaney a The Hill adásában például utalt arra, hogy az amerikai provokációk célja valójában az árak csökkentése. Másrészt Mulino nagyon Amerika-párti, és segíthetne Trumpnak például az illegális migráció elleni küzdelemben.
Nem utolsósorban pedig az invázió, ami egyértelműen sértené a nemzetközi jogot, súlyos imázsveszteséget jelentene az Egyesült Államoknak, ráadásul instabil helyzetbe hozná a csatornát.
(Szakértői interjúnkat a témában a hétvégén olvashatják.)
A vezető devizákkal szemben nagy amplitúdóval mozgott a hazai fizetőeszköz, de volt egy pont, amikor mindegyikhez olcsón lehetett hozzájutni. 
