Törékeny a béke a két milliárdos népességű atomhatalom között

Ahogy a világ figyelme a július 6-7-én Brazíliában megrendezendő BRICS+ csúcstalálkozóra irányul, a blokk két kulcsfontosságú tagja – India és Kína – közötti kapcsolatok kényelmetlen újrakalibrálása még nagyobb jelentőséget kap. 2024 végén és 2025 elején a két ország óvatosan jelezte az elhidegült kapcsolatuk újraindítását, megállapodva a határfeszültségek enyhítésében, valamint a párbeszéd és a kereskedelem óvatos újraindításában.

Ezt a diplomáciai olvadást azonban incidensek sora zavarja meg: Hszi Csin-ping kínai elnök hirtelen bejelentette, hogy nem vesz részt a csúcstalálkozón, miközben találgatások szerint diplomáciai irritációt okozhatott Brazília azon döntése, hogy közvetlenül a csúcstalálkozót követően kétoldalú találkozón fogadja Narendra Modi indiai miniszterelnököt.

Eközben a közelmúltban tett lépések, mint például a „Kailas Mansarovar” zarándoklat újraindítása és a közvetlen légi járatok 2025 márciusában történő visszaállítása a tartós stratégiai bizalmatlansággal és a regionális rivalizálással a háttérben zajlanak.

Kína kettős útja Dél-Ázsiában

Narendra Modi indiai miniszterelnök nemrég egy podcast-interjúban hangsúlyozta az India és Kína közötti „egészséges és természetes” verseny előmozdításának fontosságát, kiemelve a két nemzet közötti mély történelmi kapcsolatokat, megjegyezve, hogy évszázadokon át tanultak egymástól, és egykor jelentős mértékben hozzájárultak a világgazdasághoz. Subrahmanyam Jaishankar külügyminiszter tovább pontosította India Kínával kapcsolatos jelenlegi álláspontját, amely két kulcsfontosságú pontra összpontosít: „a nézeteltérések nem válhatnak vitává, és a verseny nem válhat konfliktussá”. Hszi Csin-ping kínai elnök hasonlóan felszólította Kínát és Indiát, hogy erősítsék a kölcsönös bizalmat és támogassák egymás fejlesztési céljait.

Márciusban Vang Ji kínai külügyminiszter is a „sárkány és az elefánt együttműködő páros táncát” szorgalmazta, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a kölcsönös gyanakvás helyett inkább támogassák egymást, és együttműködve dolgozzanak a kölcsönös gyanakvás helyett.

E pozitív jelzések ellenére azonban a mögöttes stratégiai kérdések továbbra is megoldatlanok. Röviddel az ideiglenes határmenti enyhülés után, 2025 májusában a kínai polgári ügyek minisztériuma egyoldalúan új, „szabványos” kínai neveket adott ki több tucat helységre a himalájai határ indiai oldalán.

Ezek többsége Arunachal Pradeshben volt (amelyet Kína még mindig „Zangnan”-ként tart számon), és India a lépést illegálisnak minősítette. Összefoglalva, bár Peking és Újdelhi megállapodott a csapatok csökkentéséről és a határon való járőrözésről, a vitatott határ továbbra is „mindkét oldalon fegyveres” maradt.

Pakisztán neuralgikus pont

India biztonsági aggályai idén áprilisban, a Dzsammuban és Kasmírban elkövetett halálos terrortámadást követően élesen felerősödtek, ami megtorló csapásokat eredményezett a „Sindoor Hadművelet” keretében. Miközben India a támadást pakisztáni székhelyű fegyveresekre vezette vissza, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Kína szilárdan támogatja Pakisztánt. Peking megerősítette, hogy „acélszilárdsággal” támogatja Iszlámábádot, és a magas szintű diplomácia és a Kína-Pakisztán gazdasági folyosó (CPEC) keretében megvalósuló kiterjedt beruházások révén megerősítette a stratégiai együttműködést.

Ezzel egy időben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentős mentőcsomagot hagyott jóvá Pakisztán számára, ami felvetette az indiai aggodalmakat, hogy a nemzetközi finanszírozás akaratlanul is lehetővé teszi a militarizmust. Úgy tűnik, hogy a kínai tőke és az IMF likviditása együttesen támogatja Pakisztán instabil rendszerét, miközben a belső reformoknak kevés jele van.

India új gazdasági földrajza

India és Kína gazdasági kapcsolatát továbbra is stratégiai bizalmatlanság jellemzi. A biztonsági feszültségek és Kína Pakisztánnak nyújtott folyamatos támogatása közepette India óvatos, biztonságvezérelt gazdaságpolitikát folytat. A Kínából érkező beruházásokat szigorúan ellenőrzik; a kulcsfontosságú ágazatokat, például a távközlést és a technológiai ágazatot nagyító alá veszik, és több kínai alkalmazás („app”) továbbra is be van tiltva. Bár a nem érzékeny területeken szelektív liberalizáció zajlik, az általánosabb tendencia egyértelmű: a stratégiai óvatosság fontosabb, mint a gazdasági célszerűség.

India válasza kettős: a kínai gazdasági befolyás szabályozási megfékezése és egyidejű diverzifikáció a demokratikus gazdaságokkal való partnerségek erősítésével. Ezek a döntések a kereskedelem maximalizálásáról a stratégiai szigetelésre való áttérést tükrözik, mivel Újdelhi egyre inkább nem úgy tekint Kínára, mint gazdasági szereplőre, hanem mint geopolitikai riválisra, amelynek gazdasági közelsége hosszú távon sebezhetővé teszi.

India aktívan eltávolodik a Kína-központú kereskedelmi mintáktól azáltal, hogy szorosabb gazdasági kapcsolatokat alakít ki megbízható partnerekkel, és nagymértékben ruház be a hazai képességekbe. Az ország „Kína plusz egy” stratégiája az Egyesült Államokkal, Japánnal és az ASEAN-államokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok elmélyítésével, valamint a célzott belföldi iparpolitikákkal, például a termeléshez kötött ösztönző rendszerekkel (PLI) együtt kezd formát ölteni.

Az Egyesült Államok és India közötti kereskedelem 131 milliárd dollár fölé emelkedett, amit a „Kritikus és Új Technológiákra vonatkozó Kezdeményezés” (iCET) keretében folytatott csúcstechnológiai együttműködés és a globális óriások – köztük az Apple – gyártásáthelyezése támogat.

Japán vállalatain és az „Ellátási Lánc Rugalmassági Kezdeményezés” (SCRI) keretén keresztül az elektronikai és a ritkaföldfém-feldolgozásba fektet be, míg az ASEAN együttműködése a kereskedelmi megállapodások felülvizsgálatán és a hiánypótló ágazati kapcsolatokon keresztül növekszik. 

Belföldön a PLI-programok katalizálják az ágazati átalakulást, különösen az elektronika területén, ahol India jelentős mobiltelefon-exportőrré vált. A külső partnerségeket kiegészíti a Bengáli-öböl több ágazatra kiterjedő műszaki és gazdasági együttműködésre irányuló kezdeményezés (BIMSTEC), mint Pakisztánt megkerülő regionális platform újbóli felemelkedése, amely új összekapcsolhatósági, kereskedelmi és biztonsági paktumokkal tükrözi India szélesebb körű indo-csendes-óceáni elképzeléseit.

Végül, ez az újrakalibrált stratégia nem utasítja el teljesen Kínát, hanem ehelyett egy irányított rivalizálási megközelítést alkalmaz – szelektíven lép fel, miközben stratégiailag felkészül a hosszú távú versenyre. India jövőbeli gazdasági földrajza tehát a rugalmasság és az autonómia köré épül.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)