A magyar-amerikai Andrew „Andy” Grove által hosszú ideig vezetett Intel évtizedekig a világ vezető chipgyártója volt. De az a dicsőséges korszak már a múlté. Az Intel hosszú évek óta agonizál, és technológiai szempontból jelentősen lemaradt olyan chipgyártóktól, mint a TSMC és az AMD.
Mivel a chipek nemcsak a játékosokat teszik boldoggá, hanem a modern fegyverek számára is elengedhetetlenekké váltak, a Biden-kormány elfogadta a Chip Act-et, egy törvényt, amelynek célja, hogy az egyre bonyolultabb chipek gyártása ne Tajvanon, Dél-Koreában, Japánban, vagy akár Kínában történjen, hanem egyre inkább az Egyesült Államokban. Az Intel egyike azoknak a vállalatoknak, amelyek profitálhattak ebből a törvényből, 7,86 milliárd dollár pénzügyi támogatást ítélve meg a cégnek.
Fotó: AP/Mark Schiefelbein
Trump manővere
Donald Trump alapvetően mindent rossznak tart, ami a Biden-kormánytól származik, így a Chips Act-et is. Ezért egy alattomos trükkhöz folyamodott: először az Intel vezérigazgatója, Lip-Bu Tan azonnali elbocsátását követelte, azt a megalapozatlan vádat hozva fel ellene, hogy Tan összejátszik a kínaiakkal. A név ugyan kínainak hangzik a mi fülünknek, de Tan malajziai származású amerikai állampolgár.
Tan zaklatása pánikot váltott ki az Intelnél, és azonnali találkozót szerveztek az elnökkel. Mint oly sokszor, Trump a találkozó után 180 fokos fordulatot vett, és most már Tan-t remek fickónak tartja. Sőt, még egy megállapodást is kötött vele, majd a következőket nyilatkozta: „Tan úr azért jött, mert meg akarta tartani az állását, és tízmilliárd dollárt adományozott az Egyesült Államoknak, mielőtt elhagyta az irodámat.”
De mit jelent ez? Nos, az Intel kénytelen volt a Biden által nyújtott pénzügyi támogatást állami részvényekké átalakítani. Az Egyesült Államok így egyik napról a másikra a legnagyobb részvényessé vált, jelenleg tíz százalékos részesedéssel rendelkezik, és további öt százalék megvásárlására is jogosult.
Linicome figyelmeztet
Most felmerülhet a kérdés: mi ebben a rossz? Végül is Barack Obama is megmentette az autóipart. Az Obama-kormány azonban soha nem akart részvényese lenni a GM-nek vagy a Fordnak. Az Intel-ügy azonban ennél sokkal többről szól, és ez a következő:
Ha az állam lesz a legnagyobb részvényes, akkor a vállalat jellege alapvetően megváltozik. „Az Intel állandó nyomás alatt lesz, hogy döntéseit a kormány céljaival összhangba hozza, függetlenül attól, hogy melyik párt van hatalmon” – állapítja meg Scott Linicome a Washington Postban megjelent vendégcikkében. Linicome a Cato Institute, egy konzervatív agytröszt vezető közgazdásza.
„Közvetve számos más vállalat is nyomás alatt áll, például a chipek potenciális vásárlói. Mi lenne, ha Trump például az Apple-től követelné, hogy ismét Intel-chipeket használjon, vagy különben büntetővámokat vetne ki a Kínából importált iPhone-okra? Ezekkel a vámokkal az amerikai elnök egy hatékony eszközzel rendelkezik a vállalatok engedelmeskedésre kényszerítésére. Mindez aláássa a kockázatvállalási hajlandóságot és az innovációs erőt, amelyek az amerikai techcégeket globális vezetővé tették – állapítja meg Linicome. (…) Nyilvánvalóan újra meg kell tanulni a múlt tanulságait a piaci beavatkozás veszélyeiről, ahogy azt Oroszország és Venezuela példája is mutatja”.
Fotó: MTI/EPA/EFE/Miguel Gutiérrez
Venezuelával talán egy kicsit messzire ment a szerző, de az Oroszországgal való összehasonlítás teljesen jogos, hiszen az Intel például egyfajta Gazprommá válhat. Ahogyan Karen Dawisha közgazdász 2014-ben a „Putin’s Kleptocracy” című könyvében leírja, ez az Oroszország számára oly fontos vállalat szilárdan az elnök kezében van. „A Gazprom igazgatótanácsa és vezetése tele van Putyin volt munkatársaival – akár a KGB-ből, akár Szentpétervárról –, akiknek nincs jelentős tapasztalatuk az energetikai szektorban” – írja Dawisha.
Sőt, Putyinnak sikerült minden fontos orosz vállalatot az ellenőrzése alá vonnia, és a Rosszija bankot személyes vagyonkezelőjévé alakítania. Putyin így valószínűleg a világ leggazdagabb embere lett – ezt nem lehet pontosan tudni, mert az általunk alkalmazott kritériumok Oroszországban nem érvényesek –, és „Oroszország olyan országgá vált, ahol a szupergazdagok az állam védelmét élvezik” – állítja Dawisha. „Putyin személyes beavatkozása nélkül ez nem lett volna lehetséges.”
Ez a szerep nagyon megfelel az amerikai elnök ízlésének. „Trump emberei már jelezték, hogy további hasonló ügyletek fognak következni” – mondja Linicome. Trump valóban kikötötte, hogy az US Steel Nippon Steel általi felvásárlásakor az Egyesült Államok „aranyrészvényt” kapjon. Júniusban pedig a Védelmi Minisztérium kisebbségi részesedést szerzett az MP Minerals mágnesgyártó vállalatban.
Fotó: Depositphotos
A kínai modell igézete
Kínálkozik egy összehasonlítás Hszi Csin-pinggel is. Hivatalosan Kína ugyan még mindig kommunista ország, de „kínai vonásokkal”, vagyis az állam által szigorúan ellenőrzött piacgazdasággal.
Trump pedig mintha egyre inkább a kínai típusú állami kapitalizmus felé terelné az amerikai gazdaságot. Újabban nemcsak az importra vetnek ki vámokat, hanem az exportra is. Az Nvidia és az AMD chipgyártóknak a Kínába irányuló értékesítésük bevételeinek 15 százalékát kell átadniuk az államnak. Már tervek is vannak a szabadalmak megadóztatására.
Ehhez hozzátartozik, hogy Trump hónapok óta próbálja befolyásolni az amerikai jegybank monetáris politikáját. Jerome Powell, a Fed elnöke folyamatos támadásoknak van kitéve. A hét elején az elnök Lisa Cook, a Fed elnökségének egyik tagja kirúgását is bejelentette, állítólagos jelzáloghitelekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt. A testületben korábban megüresedett helyet máris a lojális Stephen Miran töltötte be.
Ronald Reagan idején a republikánusok voltak azok, akik a szabad piacgazdaságot tűzték a zászlajukra. Trumpnak köszönhetően ez alapvetően megváltozott.
Vagy ahogy a Wall Street Journal szerkesztőségi állásfoglalásában figyelmeztet: „Az USA ugyan azt állítja, hogy versenyez Kínával, de valójában az állami kapitalizmus modelljét utánozza. Washington kínai negyeddé válik.”
