3p

Egy tényfeltáró riport szerint Izrael lehallgatta, nyomás alá helyezte és meg akarta félemlíteni a Nemzetközi Büntetőbíróságot annak érdekében, hogy kisiklassa az ország elleni vizsgálatokat.

Izrael már csaknem egy évtizede folytat titkos „háborút” a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ellen, állítja a brit The Guardian, valamint az izraeli székhelyű +972 magazin és a Local Call közös tényfeltáró cikke.

Eszerint a zsidó állam hírszerzéseit is bevetette az ICC vezető tisztségviselőinek megfigyelésére, a velük szembeni nyomásgyakorlásra, lejáratásukra, valamint állítólagos megfenyegetésükre.

Ennek célja az volt, hogy megakadályozza vagy vakvágányra futtassa az Izrael ellen feltételezett háborús bűnök miatt indított vagy indítani tervezett nyomozásokat.

Az izraeli hírszerzés által lehallgatott vezetők között található Karim Khan, az ICC jelenlegi és Fatou Bensouda, az ICC korábbi főügyésze. A hírszerzés kiterjedt a telefonbeszélgetésekre, üzenetekre, emailekre és dokumentumokra is.

Netanjahu rendelhette el a lehallgatásokat
Netanjahu rendelhette el a lehallgatásokat
Fotó: EPA/RONEN ZVULUN / POOL

A megfigyelés – írja a The Guardian – az elmúlt hónapokban is zajlott abból a célból, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő  előzetes információkat kapjon Khan szándékairól.

Egy lehallgatott felvétel például már utalt arra, hogy az ICC főügyésze elfogatási parancs kiadását kéri majd izraeli vezetők ellen (ez végül meg is történt), de a lap forrásai szerint „óriási nyomás nehezedett rá az Egyesült Államok részéről” annak érdekében, hogy ezt ne tegye meg.          

Bernsouda ellen, aki még 2021-ben indított vizsgálatot feltételezett háborús bűnök miatt, szintén kémtevékenységet folytattak, és állítólag meg is fenyegették. A titkos műveletet Netanjahu egyik közeli szövetségese, a Moszad izraeli titkosszolgálat akkori vezetője, Yossi Cohen irányította.

A lap tényfeltáró anyagából kiderül, hogy általában burkolt, utalásszerű fenyegetésekről volt szó. Egy esetben például ismeretlen férfiak keresték fel Bernsouda lakhelyét, és egy olyan borítékot akartak átadni neki, amelyben pár száz dollár és egy izraeli telefonszám volt. Az előző hónapban az ICC főügyésze előzetes vizsgálatot indított a palesztinai helyzet kivizsgálására.

A lap forrásai szerint az izraeli szolgálatok ezzel azt akarták jelezni a főügyésznek, hogy tudják, hol lakik. Az incidenst követően a hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket a lakás környékén.

A The Guardian és társai több mint kéttucatnyi jelenlegi és korábbi hírszerzővel, vezető ICC-tisztségviselőkkel, kormányzati szereplőkkel, az ügyet ismerő diplomatákkal és jogászokkal beszéltek. Az izraeli hadsereg egyik szóvivője szerint a hadsereg nem vett részt ilyen műveletekben, az izraeli kormányfő hivatala pedig hamisnak nevezte a vádakat, tételesen ugyanakkor nem cáfolta azokat.

Mint arról beszámoltunk, Karim Khan hétfőn kérte elfogatóparancs kiadását a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin szélsőséges iszlamista szervezet több vezetőjével szemben háborús és emberiesség elleni bűnök feltételezett elkövetése miatt, a gázai háborúval kapcsolatban. Izrael élesen tiltakozott a döntés ellen.

Az országgal szemben eljárást folytat a Nemzetközi Bíróság is, népirtás gyanúja miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG