A kamatcsökkentések egyik fő értelme, hogy a gazdasági szereplők, azaz főleg a lakosság és a vállalatok olcsóbban jussanak hitelhez, ezzel nőhessen a fogyasztás, a beruházás, a termelés. A lakossági betétek nagy eséséről már sok szó esett, de mi a helyzet a hitelekkel? Azok is követték az eddigi jegybanki kamatvágásokat?
Amint grafikonunkon látható, a kamatvágás-sorozat 2012. augusztus végi megindulása előtti, 2012. júliusi állapothoz képest eléggé szépen együtt mozgott az alapkamat, az átlagos lekötött betéti kamat és a forintban adott lakáshitelek kamata. A betéti kamat egy idő után az alapkamatnál is gyorsabban kezdett csökkenni, a lakáshitelek kamata nem annyira, így némileg nőtt a kettő közötti különbség.
Konkrétabban, júliustól 2013. decemberig a betéti kamatok 4,25, a lakáshitel-kamatok 3,66, a fogyasztási hitelek kamatai 4,31 százalékponttal csökkentek. Az alapkamat csökkenése pedig 3,80 százalékpont volt. (Ez még a december elején érvényes 3,20 százalékos értékig bezárólag értendő, azóta persze volt két további kamatcsökkentés decemberben és januárban.)
Összességében azt mondhatjuk, hogy a lakossági betétesek jóval kevesebb kamatot kapnak, de a forinthiteleseknek közel ugyanannyival kevesebbet kell fizetniük. A kamatcsökkentés jövedelem-átrendeződést okoz a megtakarítók felől az adósok felé, ösztönzi az eladósodást és csökkenti a takarékoskodás értelmét. (Egy másik folyamat, a banki költségek durva emelkedése pedig a banki ügyfelek felől a bankokhoz és az állam felé áramoltat jövedelmet.)
Az is látszik az ábrán, hogy a fogyasztási hitelek eléggé önálló életet élnek. A magasabb kockázat, a sok esetben kisebb összegek és rövidebb futamidő, magasabb fajlagos költségek miatt sokkal, de sokkal drágábbak, mint a lakáshitelek. Sokszorosát teszi ki a kamatuk a korábbi évek jellemzően 4-5 százalékos inflációjának is. (De még a jelenlegi maginflációnak is, amelyről itt írtunk nemrég.)
Digitális cenzúra a válság közepén.
