1p
A felszámítható kamatok és thm lehetséges maximumának korlátozásáról döntött az Országgyűlés, így azok mértéke a jövő évtől nem lehet 24 százalékponttal több a jegybanki alapkamatnál. Kivételt jelentenek a magasabb kockázatú és költségű áruhitelek, illetve a hitelkártyához kapcsolódó kölcsönök. Aki rendesen törleszti a jelzáloghitelét, elfelejtheti a százalékos kezelési költséget; vége a 20 éves jelzáloghitelek első 6 hónapjára adott csalogató akciós kamatoknak is.

A parlament gazdasági és informatikai bizottságának javaslatát 266 igen, 1 nem szavazattal és tartózkodás nélkül fogadta el a Ház. Eszerint ha magánszemély ad kölcsönt másnak, a kamat nem lehetne több a - jelenleg 6 százalékos - jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékénél. A polgári törvénykönyv módosításával január 1-jétől az ennél nagyobb mértékű kamat semmis.

Rögzítették azt is, hogy pénzügyi intézmény nem nyújthat olyan kölcsönt, amelynek teljes hiteldíjmutatója 24 százalékponttal több, mint a jegybanki alapkamat. Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, valamint - a gépjárműk kivételével - a tartós fogyasztási cikkek megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsön thm-je legfeljebb 39 százalékponttal haladhatja meg az alapkamatot, vagyis a jelenlegi kamatszint mellett maximum 45 százalék lehet. A kamatszámításakor az adott naptári félévet megelőző utolsó nap érvényes jegybanki alapkamat lesz irányadó a félév teljes idejére.

Lesz dolguk a bankoknak

A thm-plafon intézményének bevezetésével a kormány nem csak a gyorskölcsönöket folyósító vállalkozások dolgát nehezíti meg, a bankoknak is át kell gyúrniuk termékportfóliójukat. A 30 százalékos plafon a személyi kölcsönöknél okozhat gondokat: a piacon szereplő ajánlatok között bőven találni e fölötti thm-eket, míg a 45 százalékos plafon főleg a hitelkártyák esetében indokolhat változtatásokat.

Orbán Viktor miniszterelnök még szeptemberben, az őszi parlamenti ülésszak első napján, az országvédelmi akcióterv ismertetésekor jelentette be: azt javasolják, hogy 30 százalékos thm felett ne lehessen hitelt nyújtani, valamint hogy kezdeményezik a kamatszámítás átláthatóbbá tételét, a devizahitelek referenciahozamhoz kötött kamatmegállapításának bevezetését.

Emellett a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor a bankoknak a kamat változását vagy referencia-kamatlábhoz kell kötniük, vagy a kamat mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott - 3, 5 vagy 10 éves - periódusok alatt rögzíteniük kell.

A referencia-kamatláb forinthitelnél a 3 vagy 5 éves állampapírok átlaghozama, illetve a 3 havi, a 6 havi vagy a 12 havi BUBOR (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb), euróhitelnél és euróalapú hitelnél a 3 havi, a 6 havi vagy a 12 havi Euribor (Európai irányadó bankközi kamatláb), svájcifrank-hitelnél és svájcifrank-alapú hitelnél a 3 havi, a 6 havi vagy a 12 havi CHF LIBOR. Állami támogatású lakáscélú hitelek esetén a kamat meghatározásának szabályait a támogatásról szóló kormányrendeletek tartalmazzák.

A jelzáloghiteleknél vége a százalékos kezelési költségnek és az akciós kamatnak

Döntött a Ház arról is, hogy a pénzintézetek jelzáloghitel-szerződésnél a fogyasztó szerződésszerű teljesítése esetén nem számíthatnak fel a kamaton felül rendszeresen fizetendő kamatjellegű díjat vagy költséget, és nem kínálhatnak korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot.

Az új - a jövő év első napjától érvényes - szabályok szerint a 2012. január 1-je előtt kötött, egy évnél hosszabb hátralévő futamidejű jelzálog-hitelszerződés esetében a pénzintézeteknek 2012. május 31-ig egy alkalommal lehetővé kell tenniük a szerződés módosítását, újrakötését vagy kiváltását, hogy a kontraktus megfeleljen a most elfogadott törvényben meghatározottaknak.

Fix árfolyamon törleszthetnek a lízingelők is - díjmentesen érdeklődhetünk a végtörlesztésről

Ugyancsak a gazdasági bizottság javaslatát - 253 igen, ellenszavazat nélkül, 7 tartózkodással - elfogadva a Ház úgy határozott, hogy a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésének lehetőségét kiterjesztik a lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződéssel rendelkezőkre is.

Az ügyfelek díjmentesen kaphatnak tájékoztatást a végtörlesztés várható összegéről, de ez nem minősül végtörlesztési igénybejelentésnek. Emellett pontosították a központi hitelinformációs rendszerhez kapcsolódó adatkezelési és tájékoztatási szabályokat, hosszabb időt biztosítva az adatok feltöltésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG