3p

Elkezdte a felkészülést a Magyar Bankholding Zrt., hogy a három bank részvényapportja után levezényelje a Budapest Bank Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoport fúzióját, valamint, hogy csoportirányítási és prudenciális kontrollfunkciókat lásson el. A munkára a három bankcsoport szakemberei közül választották ki a bankholding vezetőinek első körét.

A Budapest Bank Csoport, az MKB Bank Nyrt. és Takarék Csoport meghatározó tulajdonosai október 30-án korábbi szándéknyilatkozatukat megerősítve befektetési és szindikátusi szerződést írtak alá, valamint döntöttek arról, hogy apportálják banki részesedésüket a közös holdingtársaságba, és így létrehozzák Magyarország második legnagyobb bankcsoportját. Ezzel egyidőben a Magyar Bankholding felsővezetése is megkezdte az operatív működését.

A három új vezetőből kettő a Takarék Csoporttól érkezik. Fotó: MTI
A három új vezetőből kettő a Takarék Csoporttól érkezik. Fotó: MTI

A társaság Igazgatósági elnökének feladatait dr. Barna Zsolt, vezérigazgatói feladatait pedig Vida József látja el, az igazgatóság tagja még Balog Ádám, Lélfai Koppány és Tajthy Attila.

Hozzájuk csatlakoznak most a három bank munkatársai közül azok, akik a közös jövő felépítésének első lépéseit fogják irányítani. A vezetői csapat tagjait független nemzetközi tanácsadó cég együttműködésével választották ki októberben. A bankholdingban első körben három vezérigazgató-helyettes kezdi meg a munkát: Csapó András a jogi és prudenciális kontrollért, míg Martzy Antal a stratégiai kontrollért felel, Egerszegi Ádám pedig a fúziós irodát irányítja. 

Az erőviszonyokat is jelezheti, hogy jelenleg a három új vezérhelyettesből kettő - Martzy Antal és Egerszegi Ádám - a Takarék Csoportnál dolgozik, míg Csapó András az MKB-nál.

Rajtuk kívül tizenkét vezető munkatárs alkotja a Magyar Bankholding kezdeti csapatát, lefedve a fúziós, a stratégiai, a működési, a technológiai, a jogi, a kockázatkezelési, a HR, a számviteli, a kontrolling és a kommunikációs területet. 

A Magyar Bankholding első vezetőinek feladata, hogy nemzetközi tanácsadó cégek közreműködésével 2021 során a három bank részletes fúziós ütemtervének és a részletes üzleti stratégiájának kidolgozását irányítsák. Eközben a három bankban dolgozó szakemberek továbbra is gondoskodnak az üzleti tevékenység sikeres folytatásáról, az ügyfelek zavartalan kiszolgálásáról, valamint az új fejlesztések, termékek és szolgáltatások bevezetéséről. 

A bankholdingban és a három hitelintézetben dolgozók munkája szorosan összefügg, hiszen a bankok teljesítményére kell építeni a bankcsoport közös jövőjét. A bankok egyelőre megőrzik jogi státuszukat, és önálló egységként, külön brandként működnek a későbbi integráció megtörténtéig, ugyanakkor az apport után közvetlenül megkezdik a közös működésből eredő szinergiák kihasználását.

A leendő óriásbankról már több cikkünkben is foglalkoztunk, legutóbb ebben. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG