1p
Simor András szerint az EU/IMF tárgyalásokon Brüsszel úgy tárgyal velünk mint hitelfelvevővel, nem pedig mint egy EU-taggal, ez jóval többről szól, mint a jogról. A jegybank elnöke szerint nem Orbán Viktor miatt indul a "magyar QE'", a fizetéséről pedig örömmel lemond, ha ezzel elősegíti a tárgyalásokat.

Simor András, az MNB elnöke azt reméli, hogy végre a lényegről, a jegybanki függetlenségről kezdődhet meg a vita, miután a múlt pénteken bejelentette, egy forintért végzi a munkáját, és 2010 szeptemberéig visszamenőlegesen is jótékony célra fordítja a fizetését - áll origo.hu portálon vasárnap este közölt interjúban.

Egy forinton ne múljon

Fotó: Soós Lajos/MTI

"A kormány számára így talán könnyebb lesz megállapodásra jutni a kérdésben, hiszen nem az a vita tárgya mostantól, hogy mennyi pénz kerül a zsebembe, így végre a lényegről beszélhetünk: a jegybank függetlenségéről és arról, hogy lehet-e a jegybank vezetőinek fizetését megváltoztatni anélkül, hogy a jegybank függetlenségét és ezen keresztül az uniós vagy a magyar jogszabályokat megsértenénk" - mondta az interjúban Simor András.

Az MNB elnöke érzékeltette azt is, hogy ha nem sikerül a kormánnyal való tárgyalások után kompromisszumot kötni a fizetés és ezzel összefüggésben a jegybanki függetlenség ügyében, akkor ez az EU-IMF pénzügyi megállapodás akadálya lehet.

"Betartani az európai jogrendet, ez nem eredmény"

Arra az újságírói felvetésre, miszerint az Európai Központi Bank (EKB) 15 kifogásából 13,5-14-et teljesített a kormány, Simor azt felelte: "Nem nevezném engedménynek azt, hogy a jogalkotó betartja az európai jogrendet. A jegybank függetlenségének pedig legalább három rétege van. Az egyik, hogy a törvény szövege biztosítja-e a jegybank függetlenségét. A másik vetülete, hogy a törvényt betartják-e, és a harmadik, hogy a törvényben milyen mélységben kell szabályozni a függetlenséget."

Az MNB elnöke példaként hozta fel, hogy semmilyen törvény nem szabályozza például, hogy a milánói Scalába nem szabad fürdőnadrágban bemenni, mégsem megy be senki így. Hozzáfűzte azt is, hogy Németországban egy jóval "gyengébb" jegybanktörvény is elegendő lehet ahhoz, hogy soha senkinek ne jusson eszébe csorbítani a Bundesbank függetlenségét.

Magyarországon az elmúlt húsz év tapasztalatára tekintettel sokkal szigorúbb törvényre van szükség ahhoz, hogy a jegybank függetlensége valóban biztosítva legyen, és ezt a politikusok is tiszteletben tartsák. A kormány azt mondja, hogy húsz év óta ott ül a kormány képviselője a monetáris tanács ülésein, mégis most került elő a probléma. Ez nem véletlen, mint ahogyan nem véletlen a harmadik alelnök kinevezésének kérdése sem, amelyet az EU, az EKB és az IMF is bírál, miközben nem jogi kérdés.

Simor András az interjúban kifejti, hogy jogszerűen ki lehetne nevezni harmadik alelnököt az MNB-be, csak meg kellene indokolni, hogy miért van rá szükség. Ha pedig erre nem tudnak értelmes indokokat felvonultatni, akkor felmerül a gyanú, hogy a kormány, úgymond, jogszerű eszközökkel, de mégiscsak nyomást akar gyakorolni a jegybank vezetésére és függetlenségére - tette hozzá.

Nem a kormánynak kedveztünk

A jegybank elnök a múlt héten bejelentett jegybanki lépésekről azt mondta, az intézkedéssorozat nem a kormánynak, hanem a magyar gazdaságnak szólt. "Nem kormányfői kérésre tekintettük át az eszköztárat, hiszen ezt rendszeresen megtesszük. És pontosan ismerjük, hogy milyen eszközöket használ az amerikai, az angol jegybank, az EKB. A baj az, hogy ezen eszközök túlnyomó része nálunk nem alkalmazható" - mondta Simor.

"Semmilyen konkrétumról nem tudok. A jegybank képviselői részt vettek azokon az előzetes találkozókon, amelyek Brüsszelben, Frankfurtban és Washingtonban Fellegi Tamás vezetésével lezajlottak, azokon dátumok nem hangzottak el" - mondta az IMF/EU-tárgyalásról a jegybank elnöke.

Simor szerint "teljesen világos, hogy jóval többről van szó, mint a magyar jognak az EU-joggal való összhangba hozásáról, hiszen a viszony ebben az esetben más. A hiteltárgyalásokon Magyarország nem mint tagállam tárgyal az EU-val, ahogyan a jogsértések esetében, hanem mint potenciális hitelfelvevő egy potenciális hitelnyújtóval. És ez nem jogi kérdés. A potenciális hitelnyújtó azt vizsgálja, milyen kockázatot vállal. Az uniós jogszabályok betartása alapfeltétel, utána jönnek a kockázati kérdések, amelyek között például a jegybank esetlegesen kinevezendő harmadik alelnökének kérdése is megtalálható".


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG