Nem a COVID volt az első mélyütés - beszélgetés színház-finanszírozásról, túlélésről Bank Tamással, a Játékszín igazgatójával

A járvány miatti kényszerű leállás miatt – gondolom – prioritást élveznek a gazdasági teendők. Azért művészeti munka is folyik a színházban?

A magánfenntartású Játékszín azon kevés játszóhelyek közé tartozik Magyarországon, amely javarészt a jegyárbevételekből tartja el magát, fedezi működésének költségeit. A tavaszi leállástól számolva most már több hónapja ki se nyitunk, így forrásoldalról komoly gondjaink vannak. Gyakorlatilag tűzoltás, a lukak folyamatos tömködése folyik, hogy legalább a minimális működési feltételeket fenn tudjuk tartani, a színházi dolgozókat ki tudjuk fizetni. A napi ügyek vitele időigényes feladat, de azért próbálunk messzebb is nézni. Készülünk a pandémia utáni időre, vannak premiertervek, de ezek még nem konkretizálódtak, annyira cseppfolyós, bizonytalan most még minden.

A színházakat ráadásul nem is a COVID ütötte meg elsőként, hiszen a színházi törvény 2019-es módosítása kivezette a rendszerből a TAO-támogatást. Emiatt nem volt szükség a gazdálkodás átstrukturálására?

A Játékszín, mint magánszínház, a TAO-rendszer alatt nem volt jogosult semmilyen állami vagy önkormányzati támogatásra, a TAO-ból – ami a bevételünk mintegy egyharmadát jelentette, a fennmaradó kétharmad pedig bejött a jegybevételekből – viszont egészen jól tudtunk működni. Ez egy igen komoly tétel, több száz milliós nagyságrendű összegről beszélünk. A kiesése alapvetően megkérdőjelezte volna a létezésünket.

A TAO-val fenntartható működést lehetett biztosítani, viszonylag kiszámítható, tervezhető volt hosszabb távra is a működés. A rendszer megszüntetését javarészt a visszaélésekkel magyarázták a színházi törvény módosításakor. Mi nem éltünk vissza a TAO-val, de abból tudtunk élni, még ha nem is jól. A megszüntetése a magán- és független színházakat kifejezetten nehéz helyzetbe hozta.

De tavaly a költségvetés a TAO helyett még folyósított a magánszínházak részére – így számunkra is – egy úgynevezett állami többlettámogatást, amely segítségével tovább tudtunk működni. A magánszínházak nagyjából a TAO-ból korábban bejövő összeg feléhez jutottak így hozzá, amely pénz, ha szűkösen is, de elegendő volt arra, hogy az évet az eredeti játszási tervekkel elindítsuk, komolyabb korrekcióra nem volt szükség a gazdálkodásunkban.

Említette, hogy a bevételeik kétharmad része a jegyek eladásából származik. Hogyan sikerül évről évre hozni a számokat?

A Játékszín nagyon erős nézőszámban. Éves átlagban száznegyvenezer nézőnk van, ha nincs pandémia. A nézőterünk háromszáz fős, így hihetetlen sok előadást kell megtartanunk, évente négyszáznegyvenet, hogy minden klappoljon. Ez a nézőszám hoz annyi pénzt, ami állami támogatással már működőképessé tesz egy magánszínházat. Állami támogatás nélkül Magyarországon nem lehet színházat fenntartani, hacsak nem úgy, hogy húszezer forintba kerülnek a jegyek.

A TAO helyett járó állami többlettámogatás mértékét évről évre ki kell harcolni. Idén milyen reményekkel indulnak neki?

Tavaly el tudtuk érni, hogy a TAO ötven százalékát megkapjuk állami támogatás formájában; az idei évről semmit nem tudok, mert eddig semmiféle támogatást nem kaptunk, se pluszpénzt, se pedig kompenzációt, amit kifejezetten a pandémiára kellene nyújtani. Hogy mekkora összeghez jutunk tehát? A feléhez, a harmadához, a negyedéhez? Erről ma még fogalmunk sincs. Az első negyedévben dolgozzák ki a támogatási rendszereket és írják ki a pályázatokat, ami alapján kiderül, hogy a magánszínházak mennyi többlettámogatást tudnak majd kapni. Vagyis teljes a bizonytalanság, jegyeladásból nincs bevételünk, és azt sem tudjuk, ha folytatódik a kieső TAO-t pótló úgynevezett állami többlettámogatás, az mire lesz elegendő.

Mekkora a baj?

Ha a jelenről beszélünk, akkor a baj nagy. Gyakorlatilag a tartalékainkból élünk. Ne felejtsük el, hogy tavaly márciustól májusig leálltunk, ott volt már három hónap bevételkiesés. Utána gyorsan elkezdtünk játszani, hogy bepótoljuk az elmaradt hetvenkét előadást, ez zajlott a nyáron. Vagyis mi nem visszaváltottuk a jegyeket, hanem bepótoltuk az előadásokat. Majd jött a november, amikortól megint nem lehetett előadást tartani, és az is biztos, hogy februárban sem fogunk játszani, vagyis megint négy hónapra leálltunk.

Már hét hónapos leállásról beszélünk, ami egy olyan színháznak, ami a jegybevételeiből él, nagyon komoly érvágás.

Reméljük, hogy megkapjuk a többlettámogatást, és akkor tovább tudunk menni. Most azonban nagyon bizonytalan a helyzet.

Az új technológiák mennyire tudják kisegíteni a színházat?

Tavasszal nálunk is elindult a streamelés, hat saját előadásunkat adtuk le a saját YouTube-csatornánkon; a közvetítéshez szükséges összes jogot megigényeltük, és meg is kaptuk hozzá. Most a SzínházTV-vel szerződtünk, ők fölvették az előadásokat, és azt streamelik; eddig három előadásunk ment le, viszonylag komoly nézettség mellett. De nem kifejezetten vagyok ennek a híve, mi színházat csinálunk, ami alapvetően háromdimenziós műfaj, nézőkkel; a több száz nézőnek együtt kell lélegeznie, együtt sírnak, együtt nevetnek a nézőtéren az emberek, ez egyszerűen az adott műfaj velejárója.

Egyfajta pótcselekvésnek tartom az online jelenlétet, amire persze azért is szükség van, hogy a nézőink ne felejtsenek el minket, és hogy a színház munkatársai és a színészeink is dolgozhassanak.

Mivel még jó pár hónapig marad a zárlat, így egy-két előadásunkat – a tervek szerint – még streamelve tudjuk csak eljuttatni a nézőinkhez. Ezekre az előadásokra a normál ár feléért adjuk a jegyet, de a bevételen természetesen osztozni kell még a streamelő cégekkel is. Ami marad, egy-két millió forint, gazdaságilag elenyésző, miközben nekünk százmilliós lukakat kellene betömni.

Hogyan fogtak hozzá a gazdálkodás karcsúsításához?

Elkezdtünk spórolni. Kevesebb premiert csináltunk meg 2020-ban, mint szoktunk. Kevesebb dolgozóval és kevesebb színésszel. Összesen hatvan dolgozót és nyolcvan színészt foglalkoztat a Játékszín, ők most nulla bevételből kapják a fizetésüket, az eredetinek a hetven százalékát. Hét hónapot úgy fizetni, hogy nincs semmilyen bevétel, elég nehéz feladat, de elvem, hogy a munkaerőt meg kell tartani. Eddig senkit nem bocsátottam el, próbálom őket tartani, ameddig tudom. Nem lenne jó megoldás, ha most elküldeném a színházi dolgozók felét, mert szakemberek nélkül lehetetlen újranyitni egy színházat a zárlat feloldásakor. Ahhoz, hogy egy előadás létrejöjjön, egy húsz–ötven fős személyzet áll készenlétben a háttérben – a súgótól a díszletezőkig –, akik betéve tudják a darabokat. A Játékszínben dolgozó színészek többsége ugyanakkor szabadúszó – pár színész van társulatnál, akik kapják a fizetésüket a színházuktól –, ők negyedik hónapja nem keresnek egy árva fillért sem.

Ha nem lesz többlettámogatás, és a pandémia is tovább tart, akkor a bevételek elmaradása miatt mégis rákényszerülünk arra, hogy megváljunk a dolgozóktól.

Meg lehet menteni a magánszínházakat, így minket is, ha kapunk többlettámogatást, de azt még mindig nem tudjuk, hogy meddig leszünk bezárva. Most már arról is szó van, hogy a korlátozó intézkedéseket május előtt nem oldják föl, vagyis május előtt a színházak sem nyitnak ki, márpedig ilyen hosszú időszakot nulla bevétellel és nulla állami támogatással már képtelenség túlélni.

A TAO kivezetésével és a most, vélhetőleg ideiglenesen folyósított állami támogatással továbbra sincs hosszú távon megoldva a magánszínházak finanszírozása. Milyen rendszert tartana ideálisnak és egyben működőképesnek?

A magánszínházaknak mindenképpen szükségük van állami segítségre, a szcénának pedig a magánszínházakra. Ez meggyőződésem. A minőségi szórakoztatásra széles rétegnek van igénye, ezt a nézőszámaink igazolják. Tárgyalások folynak a minisztériummal. A jövőben lehetséges ideális finanszírozási rendszerről egyelőre nem tudok konkrétumot mondani, csak a pandémia vagy legalábbis a nagy krízis után kerülünk közelebb a megoldáshoz.

A tavaszi lockdown idején a Játékszín nem várt semmilyen segítségre, hanem a saját zsebébe nyúlt, és így segítette a munka és megélhetés nélkül maradt színházi dolgozókat, háttérembereket, színészeket. Honnan tudtak erre forrást teremteni? Mire volt elég ez a pénz?

A márciusi lezárás után a színház létrehozott egy tízmilliós alapot, hatmillió a színművészeknek, négymillió a színházi dolgozóknak lett elkülönítve.

Ez a pénz nagyon hamar elfogyott, mert három hónapig gyakorlatilag mindenki, egyik napról a másikra fizetés nélkül maradt. Most ősszel már nem tudtuk megismételni, a színház is forrásszűkében volt. A magánszínházak közül egyébként a Thália Színház is létrehozott egy hasonló alapot tavasszal, amihez még mi is hozzájárultunk.

Félretéve a gazdasági nehézségeket, nézzük a szakmai, művészeti munkát. Hogyan tovább?

Tavaly március előtt tartottunk egy bemutatót – Agatha Christie: A vád tanúja, Kern András főszereplésével –, ezt el is kezdtük játszani, de a pandémia miatt pár alkalom után kénytelenek voltunk az előadással leállni. Nyáron jött a feloldás, elkezdtük bepótolni az elmaradt előadásokat, éppen hogy csak bepótoltuk, amikor megint arra kényszerültünk, hogy leálljunk. Októberben mégis sikerült egy újabb premiert csinálnunk – Charlie Chaplin: Nagyvárosi fények –, de rövid időn belül ismét be kellett zárnunk. A Játékszínben évente négy-öt premier szokott lenni, most volt kettő, és azoknak sem volt kifutásuk, nem tudtuk őket játszani, azaz a tervezett bevételek is elmaradtak. Magyarul, van bemutatónk, igaz, a korábbinak a fele, de azokat a darabokat sem tudjuk játszani. Várjuk a jobb időket.

Válságmenedzsment

„A színházigazgatás egy év óta válságmenedzselés lett. Kevés időt töltünk a művészettel” – mondta Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója egy vele készült interjúban (Élet és Irodalom, 2021. 01. 08.).
2019. nagy változást hozott az előadó-művészeti szervezetek támogatási rendszerében. Az Országgyűlés 2018. november 13-án elfogadta a társaságiadó-törvény módosítását, mely szerint az előadó-művészeti szervezetek 2019. január elsejétől nem fogadhattak be TAO-támogatást. A kiesett TAO-támogatást a kormány az EMMI többlettámogatásával pótolta, ami lehetővé tette, hogy a 2019-ben kieső összeget előadó-művészeti többlettámogatásként utalják ki.

2020-ban a Fővárosi Közgyűlés elfogadta, hogy a fővárosi önkormányzat (az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény szerint) az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Radnóti Színház, illetve a Trafó esetében nem kezdeményezi a közös, állami és önkormányzati működést, így a korábbi állami támogatás összegét Budapest Főváros Önkormányzata vállalta magára.

2020-ban a Fővárosi Önkormányzat biztosította a korábbi teljes fenntartási összeget, idén azonban már tíz százalékkal csökkentette. „Az elvonás miatt 66 millió forintos mínusszal kell számolnia a színháznak – mondja Bagi Andrea, az Örkény Színház gazdasági igazgatója, aki szerint, ha a színház nem indítja be gyakorlatilag már a tavaszi lockdown első pillanatától az előadások streamelését, mintegy százmillió forint kiesésével kellett volna számolniuk. – A pandémia előtti utolsó békeévben jegyeladásból a színház kasszájába még 250 millió forint folyt be, de egy hagyományos évadban általában 40 előadás megy le havonta, streamelve 8–12. A 2021-es évre szóló üzleti terv elkészült” – teszi hozzá a gazdasági igazgató, aki a korábbi évekhez képest feszesebb gazdálkodás mellett fenntartható működéssel számol. Mint fogalmaz, se elbocsátásra, se bércsökkentésre nem volt szükség, de a bemutatók számát csökkenteniük kellett.