Nem a COVID volt az első mélyütés - beszélgetés színház-finanszírozásról, túlélésről Bank Tamással, a Játékszín igazgatójával

A járvány miatti kényszerű leállás miatt – gondolom – prioritást élveznek a gazdasági teendők. Azért művészeti munka is folyik a színházban?

A magánfenntartású Játékszín azon kevés játszóhelyek közé tartozik Magyarországon, amely javarészt a jegyárbevételekből tartja el magát, fedezi működésének költségeit. A tavaszi leállástól számolva most már több hónapja ki se nyitunk, így forrásoldalról komoly gondjaink vannak. Gyakorlatilag tűzoltás, a lukak folyamatos tömködése folyik, hogy legalább a minimális működési feltételeket fenn tudjuk tartani, a színházi dolgozókat ki tudjuk fizetni. A napi ügyek vitele időigényes feladat, de azért próbálunk messzebb is nézni. Készülünk a pandémia utáni időre, vannak premiertervek, de ezek még nem konkretizálódtak, annyira cseppfolyós, bizonytalan most még minden.

Fotó: Juhász G. Tamás

A színházakat ráadásul nem is a COVID ütötte meg elsőként, hiszen a színházi törvény 2019-es módosítása kivezette a rendszerből a TAO-támogatást. Emiatt nem volt szükség a gazdálkodás átstrukturálására?

A Játékszín, mint magánszínház, a TAO-rendszer alatt nem volt jogosult semmilyen állami vagy önkormányzati támogatásra, a TAO-ból – ami a bevételünk mintegy egyharmadát jelentette, a fennmaradó kétharmad pedig bejött a jegybevételekből – viszont egészen jól tudtunk működni. Ez egy igen komoly tétel, több száz milliós nagyságrendű összegről beszélünk. A kiesése alapvetően megkérdőjelezte volna a létezésünket.

A TAO-val fenntartható működést lehetett biztosítani, viszonylag kiszámítható, tervezhető volt hosszabb távra is a működés. A rendszer megszüntetését javarészt a visszaélésekkel magyarázták a színházi törvény módosításakor. Mi nem éltünk vissza a TAO-val, de abból tudtunk élni, még ha nem is jól. A megszüntetése a magán- és független színházakat kifejezetten nehéz helyzetbe hozta.