Részvény / Deviza / Áru
Részvény / Deviza / Áru
Mennyire alulteljesítő a magyar részvénypiac? Mit mond a BUX index és az NQHU?
Eidenpenz József | 2021. március 9. 05:28
A múlt héten volt pár nagyon rossz napja a BUX indexnek, biztosan nem függetlenül a hazai lezárások szigorításától. Az utóbbi egy évben is egyértelmű volt az alulteljesítés, több évre visszatekintve azonban fokozatosan javul a helyzet. Az öt éves grafikonok már egészen pozitívak, a magyar részvénypiac jó volt a térségben és Európán belül.
Részvény / Deviza / Áru
Hogy teljesített a tőzsde?
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 8. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru
Vészesen közeledik a forint a tavalyi mélyponthoz, 70 dollár fölé ért az olaj
Eidenpenz József | 2021. március 8. 12:06
Emelkedés van ugyan Európában, de inkább csak a pénteki lemaradást hozzák be a tőzsdeindexek. Az olaj és az olajipar emelkedése húzza az indexeket, így a BUX-ot is. Történelmi csúcsa közelében áll az euró/forint. Új őrület alakult ki a kriptovilágban, az első twitter-üzenet jogaiért valaki már 2,5 millió dollárt ígért.
Részvény / Deviza / Áru
Nem segített az OTP-n a gyorsjelentés, november eleji szintre gyengült a forint is
Eidenpenz József | 2021. március 5. 12:12
Ma is az emelkedő kötvényhozamok nyomasztják a részvénypiacokat, a dollár is erősödik. A nyersanyagok szenvednek, kivéve az olajat, amely az OPEC meglepő önmérsékletének hála 2019 végi szintre emelkedett. Az OTP jelentése viszont nem okozott meglepetést, nem is tudja tartani a papír az árát. A kriptodeviza-szektor betör a profi futballba is?
Részvény / Deviza / Áru
A pesti tőzsde is megérezte a ma bejelentett szigorításokat
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 4. 17:33
Komoly eséssel zárult a csütörtöki kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb lehangoló nap a pesti tőzsdén, kihirdették Buffett trónfosztását
Eidenpenz József | 2021. március 4. 12:17
Bőven az európai átlag felett esik a magyar tőzsde, talán a magyar vírushelyzet romlása és a várható szigorítások miatt. Európában inkább csendes lecsorgás van a tegnapi csúnya amerikai esés után, de a kínai tőzsdén nagy volt a mínusz. Holnap jelent az OTP, a forint kissé gyengül. Warren Buffett helyét Cathy Wood veszi át sok befektető szemében.
Részvény / Deviza / Áru
Milliókat veszíthetett az, akinek Mol, OTP vagy Richter papírja van
MTI | 2021. március 3. 19:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 807,11 pontos, 1,82 százalékos csökkenéssel, 43 595,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A három nagy vesztes a Mol, a Richter és az OTP volt.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy átalakulás előtt áll a WallStreetBets, gyarapodott Soros György portfóliója
Eidenpenz József | 2021. március 3. 12:55
Kellemes a hangulat Európa tőzsdéin, amit a gyorsuló ütemű oltásokkal és a várható gazdasági kilábalással magyaráznak. A BUX inkább stagnál, a forint gyengülése viszont megállt. Növelte részesedéseit a Soros Fund, bár egyszerre shortol és longol is. A blokkláncra költözne a WallStreetBets.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot bukott ma, akinek OTP-papírja van
MTI | 2021. március 2. 18:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,92 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 402,33 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az OTP megint nagyot esett.
Részvény / Deviza / Áru
Jelentettek a kínai elektromos trónkövetelők, piacot veszít a Tesla, jó hír a Moltól
Eidenpenz József | 2021. március 2. 12:25
Leült kissé a hétfői optimizmus a tőzsdéken, de Európa indexei pluszban vannak. A BUX-ot ma is a Mol húzza, amelynek marzsai szépen emelkedtek.Gyenge a forint, az OPEC-re vár az olajpiac. Az elektromos autógyártók okoztak izgalmakat, jelentett a NIO, az Xpeng, a Li Auto. Itt a Zoom Video mérlege is.
Részvény / Deviza / Áru
Elindult a forint a lejtőn – két hónapja nem láttunk ilyen szintet
Király Béla | 2021. március 1. 19:15
Az elmúlt két hónapban megnyugtató távolságra került a forint a korábbi mélypontjától, és úgy tűnt, kialakulhat egy olyan sáv, amelyben tartósan mozoghat. Ennek a teteje az euróval szemben a 360-as szint volt, amelyet a múlt héten átütött, hogy aztán hétfőn tovább gyengüljön a hazai fizetőeszköz e viszonylatban.
Részvény / Deviza / Áru
Szép napot zárt a tőzsde
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 1. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 920,08 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 44 710,25 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru
Beteljesülhet a JP Morgan legnagyobb rémálma, új front nyílt a GameStop-háborúban
Eidenpenz József | 2021. március 1. 13:03
Jó a hangulat a tőzsdéken Európában, Ázsiában egyaránt, miután az amerikai segélycsomagot elfogadta a képviselőház, jó menedzserindexek érkeztek, és a kötvényhozamok is stabilizálódtak. A BUX felülteljesítő, de a forint gyenge maradt. Felfüggesztették a kisbefektetők 15 kedvenc részvényét, pénzügyi szolgáltatásokra készül a Walmart.
Részvény / Deviza / Áru
A híres cég, ami a farmerek mellett a befektetőnek is jó termést hozhat
MFC Equity | 2021. február 27. 15:07
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a John Deere-t járják körül, amely a mesterséges intelligencia felhasználásával a mezőgazdaság és az építőipar úttörője lehet.
Részvény / Deviza / Áru
Szakadékba zuhant a MOL, az OTP, a Richter és a Telekom is
MTI | 2021. február 26. 19:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,30 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 43 790,17 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Európában is nagy mínuszok röpködtek.
Részvény / Deviza / Áru
Lezárta a felvásárlást az AKKO Invest
- | 2021. február 26. 18:20
Sikeresen lezárta a Neo Property Services Zrt. felvásárlását az Akko Invest Nyrt., a 18,5 milliárd forint értékű akvizíciót az Akko saját és banki forrásból finanszírozta - közölte a vagyonkezeléssel foglalkozó vállalat pénteken.
Részvény / Deviza / Áru
Ötmilliárd forintos EBITDA a 4IG-nél
Privátbankár.hu | 2021. február 26. 17:54
Minden tekintetben kimagasló évet zárt a 4iG informatikai vállalat - derül ki a péntek este közzé tett gyorsjelentéséből.
Részvény / Deviza / Áru
Már Bill Gates is adja az Apple-t, vegyes érzésekkel fogadták a Richter és a Telekom jelentését
Eidenpenz József | 2021. február 26. 12:03
A magas kötvényhozamok, kötvényeladási hullám nyomán tart a rossz hangulat a részvénypiacokon is, bár Európában mérsékelt az esés. A BUX stangál, a két gyorsjelentést nem fogadták túl jól, de az OTP megmentette eddig a napot. Bill Gates is sok Apple-részvényt adott el, pedig ő tudhat valamit a tech-szektorról. Sok gond van a Boeingekkel.
Részvény / Deviza / Áru
Szembe ment a nemzetközi hangulattal a budapesti börze
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 25. 17:51
Pluszban fejezte be a napot a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru
Újraindult a GameStop-rakéta, egy hónap után 360 felett az euró
Eidenpenz József | 2021. február 25. 12:12
A tőzsdék hangulata Európában nem rossz, de az USA-ban nem biztos, hogy plusszos lesz a nyitás. Budapest felülteljesítő ma, főleg az OTP húzza, de gyengül a forint. Újra felkapták a GameStop-részvényt, egy nap alatt 104 százalékkal ugrott, és elindult az első per is. Mindenki azt várja, hogy tovább esik a dollár, de lehet, hogy jól megtréfálja a piacot, mint 2011-2016-ban.
Részvény / Deviza / Áru
Kedvező nemzetközi hangulat, emelkedés Budapesten
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 24. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 238,34 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 43 183,45 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru
Powell felbeszélte a piacokat, újra pluszban jár a bitcoin
Eidenpenz József | 2021. február 24. 12:34
Ma sokat javult a tőzsdék hangulata, főleg a német index emelkedik, de a BUX ezt is túlszárnyalja. A Mol és az OTP húzza, miután az olajcég reggel közzétette több éves stratégiáját. Jerome Powell beszéde megnyugtatta a piacokat, és gyengítette a dollárt. Megállni látszik a kriptodevizák kétnapos zuhanása. Meglepetés-osztalékot fizet a Puma.
Részvény / Deviza / Áru
Halmozta a profitot tavaly a Graphisoft Park
MTI | 2021. február 23. 18:59
A Graphisoft Park SE ingatlanbefektetési társaság 2020-ban 4,43 millió euró nettó nyereséget ért el, mintegy 230 ezer euróval magasabbat a tervezettnél, ugyanakkor a profit az előző évitől mintegy 510 ezer euróval marad el, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Elhasalt az OTP és bukott a MOL is
MTI | 2021. február 23. 18:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 512,04 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 42 945,11 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru
Ronda mínuszok repkednek Európában, folyik a bankok kontra fintech háború
Eidenpenz József | 2021. február 23. 12:53
Komolyabb esés van Európában a tőzsdéken, főleg a bankszektort és a technológiai szektort adják ma, és leginkább a németeknél. A BUX is átlag körüli mértékben esik, az OTP-vel és a Mollal az élen. A fő aggodalom a magas amerikai állampapír-hozam, az inflációs nyomás. A kriptodevizák is nagyot estek, de az igazi sztori állítólag a bankok kontra fintech-alkalmazások háborúban rejlik.
Részvény / Deviza / Áru
Egybillió dollár felett a bitcoin kapitalizációja, új riválisokat kaphat a Tesla
Eidenpenz József | 2021. február 22. 12:17
Mínuszban vannak a tőzsdék, amit az ismét romló európai járványstatisztikák, az emelkedő amerikai körvényhozamok, az inflációs várakozások okozhatnak. Lesz még egy izgalmas hét a gyorsjelentéseknél, számos érdekes hír érkezett az autóiparból. A réz ütemes emelkedése kezd önbeteljesítő jóslattá válni, ami tovább tolhatja fel az inflációt. Új csúcsokat döntött a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru
Nem csitul a mánia, újabb rekordott döntött a bitcoin
Privátbankár.hu | 2021. február 20. 10:57
Szombaton újabb csúcsot döntött a bitcoin és az ether ára is. A bitcoin kapitalizációja már 1000 milliárd dollár fölött van.
Részvény / Deviza / Áru
Mindenki a Robinhood-on akarja elverni a port, nem örültek a Mol jelentésének
Eidenpenz József | 2021. február 19. 12:26
Európában szerény optimizmus van a tőzsdéken, az USA-ban inkább mínuszos nyitás valószínű. Az amerikai képviselők meghallgatták a WallStreetBets-botrány főszereplőit, főleg a Robinhood-nak mentek neki. A Mol jelentése enyhén elmaradt a várakozásoktól, mások vegyesnek tartják. A Renault hatalmas vesztesége nem meglepetés, ám idén is jókora termelés-kimaradást jósol a chiphiány miatt.
Részvény / Deviza / Áru
A rossz nemzetközi hangulat magával rántotta a hazai börzét
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 18. 18:16
A BUX 369,59 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 44 046,56 ponton zárta a napot.
Részvény / Deviza / Áru
Javult a Rába, remekelt a Daimler, meghallgatás WallStreetBets-ügyben
Eidenpenz József | 2021. február 18. 12:05
Az európai tőzsdék nem találják az irányt, rengeteg gyorsjelentés érkezett, ám nem mindegyik jó. A Daimler viszont kellemes meglepetést okozott, és javulásról számolt be itthon a Rába. Sokat drágultak a tavaly márciusi mélypontról az ipari fémek, de még tovább mehet a réz. WallStreetBets-ügyben nagy nap lesz a mai.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot esett napközben a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2021. február 17. 18:38
A délelőtt még egy százalékos pluszban álló magyar tőzsdeindex a nap végére hasonló alaposan beesett. A magyar piac elsősorban a pesszimista nemzetközi hangulat miatt váltott mínuszba.
Részvény / Deviza / Áru
Buffett bevásárolt, gyengécske Mol-negyedév, stabil Telekom-eredmény várható
Eidenpenz József | 2021. február 17. 11:56
Nemsokára érkeznek itthon is a gyorsjelentések, a Moltól szerényebb, a Telekomtól jobb eredményt várnak. Az inflációs veszélyek miatt nőttek a kötvényhozamok, ez visszaüthet a részvénypiacra is. Ma azonban csak kis csökkenés látható. 50 ezer dollár felett a bitcon, szárnyal néhány energiacég, Buffett pedig átalakította portfólióját.
Részvény / Deviza / Áru
Ma sokat kereshetett aki korábban olcsón vette a Richter-papírját
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 16. 18:54
Nagyot emelkedett kedden a BUX index, a szerencsés Richter-papír tulajdonosok ma sokat kerestek.
Részvény / Deviza / Áru
Ez lesz az utolsó lezárás? Nagyot emeltek a Richter-céláron
Eidenpenz József | 2021. február 16. 12:20
A briteknél már készülnek a céldátumok a lezárások feloldására, de Magyarországra is nagy szállítmányok érkeznek az oltóanyagból. Az európai tőzsdék ma is szerényen optimisták, de a nagy emelkedés a Távol-Keleten volt ma. Az ítéletidő az amerikai gáz árát emelte meg. Kedvező elemzések láttak napvilágot a Richterről és a Telekomról.
Részvény / Deviza / Áru
Erősen kezdte a hetet a forint, további üzemanyag-drágulás jön?
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 15. 19:01
A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama csaknem 2 forinttal állt magasabban este 7 magasságában, mint délelőtt. Az amerikai és a kínai ünnepek miatt hétfőn foghíjas globális tőzsdei mezőny is szokatlanul jó formát futott, Budapest például 1 százalékkal hasított. Az olajárak tovább emelkedtek, ami nem sok jót vetít előre a hazai autósoknak. Egyedül az arany lett olcsóbb a főbb befektetési eszközök közül.
Részvény / Deviza / Áru
Javulnak a járványstatisztikák, a fém évében felvásárolják az összes ezüstöt
Eidenpenz József | 2021. február 15. 12:37
Jó a hangulat az európai tőzsdéken, amit a lassan javuló fertőzési számok és az oltások indokolnak, de a gyorsjelentési szezon sem rossz. Japánban három okból is még nagyobb az emelkedés. Szűk keresztmetszet alakult ki az ezüstpiacon. Rekordot döntött a bitcoin, csúnyán visszazuhant a WallStreetBets által kinézett marihuána-részvény.
Részvény / Deviza / Áru
A BUX index nincs lufiban, az infláció éve lehet 2021
Eidenpenz József | 2021. február 15. 05:03
Ebben az évben még elképesztő mennyiségű pénzt nyomtathatnak a legnagyobb jegybankok, miközben a növekedés beindulhat. Ez megakadályozhatja a tőkepiacokon a nagyobb esést, ez az év is a részvénypiacok éve lehet. Az árupiac is ígéretes. Régiónk nagy diszkonttal forog Nyugat-Európához képest, a magyar részvénypiac értékeltsége is kedvező – mondta az Amundi.
Részvény / Deviza / Áru
Egy kistigris nagytigrise: a cég, amely forradalmat csinál az online játékban, a vásárlásban és a fintech-szektorban is
MFC Equity | 2021. február 12. 18:39
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a Sea Limited cégről fogunk írni, amely a digitális termékei és szolgáltatásai révén nagyot kaszált 2020-ban és egy növekedésorientált üzleti modell segítségével még többet hozhat a konyhára.
Részvény / Deviza / Áru
A BÉT ma lemaradt, mint a borravaló
MTI | 2021. február 12. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,36 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 43 389,33 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A BUX alulteljesítő volt más európai tőzsdékhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
Tőzsdére készül a Revolut-rivális, remek volt a Tinder-konkurens első randevúja
Eidenpenz József | 2021. február 12. 12:19
Az európai tőzsdéken kicsi az ármozgás, a brit GDP-adat és néhány kedvező gyorsjelentés jó híreknek számítanak. A BUX esik, a Richter és az OTP húzza le, a forint is gyengülget. Érdekes részvénykibocsátás volt az USA-ban, egy randialkalmazás papírjait elkapkodták. Hiány van fizikai ezüstből, ami már okozott árrobbanást a múltban.
Részvény / Deviza / Áru
Mínuszban fejezte be a napot a BUX – nagyot gyengült a Mol
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 11. 18:31
Alulteljesített a hazai börze.
Részvény / Deviza / Áru
A befektetőkre omlott a GameStop-kártyavár, az elektromos autók miatt száguld a platina
Eidenpenz József | 2021. február 11. 12:13
Az európai tőzsdéken kicsi az emelkedés ma, Budapest és Varsó sokkal jobban teljesít. Az olaj emelkedése nyolc nap után leállt, a platina hat éves csúcsokon van. A GameStop-befekteték egy része csúnyán megégethette magát, az ár majdnem a botrány előtti szintre csúszott vissza. A Twitter is vehet bitcoint.
Részvény / Deviza / Áru
Hárman lehetnek a következő WallStreetBets-áldozatok, pályára állhat a kicsúfolt Szputnyik V
Eidenpenz József | 2021. február 10. 12:58
Sorban állnak az országok a Szputnyik V oltásért, ami jó hír lehet a tőzsdék számára is. Az amerikai segélycsomag is sínen van, ha nem változik jelentősen, újabb tőzsdei áremelkedést indukálhat. Ma az ether van történelmi csúcson, a határidős kereskedés bevezetése is jót tehetett neki. A guru vadul shortolja a dollárt, miközben az amerikai jegybankelnök is beszélni fog, inflációs adat is jön. Szerény pluszban a magyar index.
Részvény / Deviza / Áru
Ez a történet már régen nem csak a bitcoinról szól
Privátbankár.hu | 2021. február 9. 19:39
Repkednek a hatjegyű, sőt hétjegyű számok, több százezer dolláros jóslatok arról, mennyi lesz a bitcoin árfolyama, pedig ez a történet már régen sokkal többről szól. A nyáron például volt egy kriptodeviza-őrület, amiről a sajtó fő sodra tudomást sem vett. Az árupiacokon nagy áremelkedések jöhetnek még az idén. (Hangfelvétellel.)
Részvény / Deviza / Áru
Megjárta a poklot és a mennyet is a forint
Privátbankár.hu / MTI | 2021. február 9. 18:23
Végül este 6 körül erősebben állt, mint ahogyan az euróval szemben másfél forintos libikókát hozó keddi napot kezdte. Az összességében kedvező globális tőzsdei hangulat alól ezúttal Budapest sem vonta ki magát, miközben a főbb nyersanyagok, az olaj és az arany is drágult.
Részvény / Deviza / Áru
48 ezer dollár a bitcoin, miről akarja elterelni a figyelmet a Tesla?
Eidenpenz József | 2021. február 9. 11:58
Ma is azt próbálja feldolgozni a sajtó, hogy a Tesla másfél milliárd dollárt költött bitcoinra. Kora reggel a vezető kriptodeviza kicsivel 48 ezer dollár felett állított be új történelmi rekordot. Sok jó vállalati hír érkezik, gyorsjelentések, együttműködési megállapodások, miközben a járványhelyzet is lassan javul. Ennek ellenére Európában enyhe korrekció van a tegnapi emelkedés után, a BUX is minimális mínuszt mutat. Lassult a forint gyengülése.
Részvény / Deviza / Áru
Van, aki nagyot szakított a BÉT-en, de a többség átaludta a hétfőt
MTI | 2021. február 8. 19:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,71 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 44 215,97 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru
Évente újraolthatják a lakosságot, ez lesz idén a forintsáv két széle
Eidenpenz József | 2021. február 8. 11:49
Ismét fél százalék körüli pluszban vannak az európai tőzsdék, az amerikai piac is pluszban nyithat. A világjárvány csendesedni látszik, bár a dél-afrikai törzs aggodalomra ad okot. A BUX is emelkedik, de erőteljesen gyengül a forint, amely az egyik elemzőház szerint sávban mozoghat az idén. Az optimizmust növelik a gyorsjelentések, ezen a héten is érkezik majd egy jó nagy halom.
Friss
Makro / Külgazdaság
Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Egyedül a fiatalok értek el valamit.
21 perce
Részvény / Deviza / Áru
Máris a határokat feszegeti a forint
Ennyit ér a magyar fizetőeszköz.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
Megint betelt a pohár az amerikai vezetőnél?
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15 -
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Jó hír a magyar iparnak, a német fegyverexport megelőzte a kínait
05:29
-
Megtorpant a lakásdrágulás: Budapesten már csökkennek az árak
16:57
-
Visszatér Németországba az atomenergia
15:41
-
Magyarországon sok múlik azon, hová születtél – A hét ábrája
13:32
-
Hatalmas leépítések a mesterséges intelligencia miatt
12:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Fokozott ellenőrzésbe kezd a rendőrség Heves megyében
07:14
-
Sior: rajzok haza 73.
06:54
-
Hidegfront hoz elszórt záporokat
06:45
-
Magyar Péter: „Szabad, polgári Magyarországot akarunk” – nagygyűlést tartott a Hősök terén
18:52
-
Orbán Viktor: „Választanunk kell, ki alakítson kormányt, én vagy Zelenszkij”
15:18
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
2026. március 15. 12:37
-
Magyarországnak és az uniónak is odaszólt Zelenszkij
2026. március 15. 14:06
-
Kína beváltotta fenyegetését, így bünteti Panamát
2026. március 15. 18:23
-
Irán újabb rakétazáport indított, Netanjahura is vadásznak
2026. március 15. 08:48
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09

