3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az amerikai makroadatok nyomán keletkező elbizonytalanodás nyomasztotta a tőzsdéket péntek délután, de már az alaphangulat is borús volt. A BUX kissé felülteljesítette a többit, az OTP és a Mol nagyobbat, a Richter és a Telekom kisebbet esett. Picit gyengült a forint

 

A nap eseménye az új amerikai foglalkoztatási adatok megjelenése volt, amelyeket a Fed leginkább figyel a kamatemeléssel kapcsolatos döntéseinél. Az adat azonban felemás volt, a munkanélküliség ugyan szépen csökkent, a keletkező új munkahelyek száma viszont elmaradt a várakozásoktól.

 

„A Wall Street kedvenc játéka, hogy a kamatemelés kezdetét találgassa” – írta a Bloomberg, ez az adat azonban sok támpontot nem adott, inkább bizonytalanságot hagyott maga után. Így az amerikai indexek egy százalék körüli mínuszban voltak a kereskedés elején.

Pirosba borult Európa

Mario Draghi, az EKB elnökének előző napi szavai, amelyekkel a kötvényvásárlási program kiterjesztését jelentette be, pénteken már nem hatottak, elmúlt az optimizmus. A kínai piac zárva volt.

További árfolyamok>>>>>>

Az európai indexek már délelőtt is mínuszban voltak, az amerikai hírek csak növelték azt, így sokkal nagyobb, 2,5 százalék körüli veszteséggel zárták a napot. A mi BUX indexünk ehhez képest megint inkább felülteljesített, a nap végén 1,15 százalékos mínuszban állt.

Esett mind a négy nagy részvényünk és a forint

A legnagyobbat a Mol este, amihez az ismét gyengélkedő olaj is hozzájárulhatott, 1,8 százalékkal esett. Az OTP 1,3, a Richter 0,7, a Telekom 0,8 százalékkal süllyedt. Felreppent a hír, hogy az MNB megvenné a Budapesti Értéktőzsde irányító részvénycsomagját.

További árfolyamok>>>>>>>

A forint kicsit gyengült, az euró 70 fillérrel a csütörtök esti felett, 313,50 forinton állt, ami nagyjából megfelel az elmúlt napok átlagának. Az említett amerikai munkaerő-piaci adat után erősödött ugyan kissé a dollár, de ezzel együtt is csak nagyjából az előző napi szinten áll.

Csak az OTP-nek áll a zászló?

Ezúttal nem voltak nagy mozgások az árupiacokon sem, a legtöbb termék – olaj, arany, ezüst, réz – 1-2 százalékkal olcsóbb lett.

„Jól alakult a héten az OTP árfolyama, visszapattant az 5250 forintos támaszról a bankpapír, és tegnap már elkezdte betölteni az 5525-5555 forint közötti rést. Jelenleg a 20 napos mozgóátlag fogta meg az emelkedést, a szint felett pedig már nyitva a tér az 5.850 forintos ellenállásig. Rövidtávon nagyobb a valószínűsége a további emelkedésnek” – írja az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzése. A többi három nagyobb cégünkről azonban inkább borús képet festenek.

A Graphisoftról írt technikai elemzést a KBC Equitas, a dodonai jóslatokhoz hasonlóan azonban ember legyen a talpán, aki megmondja ebből az irányt.

Amint arról délelőtt beszámoltunk, jó befektetésnek bizonyult mostanában a Facebook.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44380 44060 44700 -0,60% 0 0 21 855 662 590 HUF 2026-09-02 17:07:24
MOL 4990 4978 5110 -1,87% 0 0 5 732 682 952 HUF 2026-09-02 17:05:16
MTELEKOM 2562 2544 2580 -0,62% 0 0 1 108 927 392 HUF 2026-09-02 17:05:17
RICHTER 12800 12750 13120 -2,36% 0 0 4 813 141 720 HUF 2026-09-02 17:08:18
OPUS 305 305 324 -4,68% 0 0 25 659 001 HUF 2026-09-02 17:08:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt egy jó hír estére: ennyi forintot kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:14
Erősödött kissé a magyar fizetőeszköz szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1849,84 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 146 772,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan indult a reggel az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:58
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt a napot se sírja vissza a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Részvénye van? Egyelőre minden nagy papír gondban van a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 12:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 2. 11:38
Három és fél éve nem voltak ilyen magas szinten a földgázárak Európában, miközben a tárolókból sok tartalék hiányzik. Nem volt ugyanis olcsó gáz nyáron, amiből be szoktak vásárolni, így sokan téli gázválságtól tartanak. Az állami felvásárlás azonban csak még inkább felhajtaná az árakat. Megoldás lehetne, ha az adóterheket csökkentenék Németországban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kedvez a nemzetközi hangulat a budapesti tőzsdének sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 09:54
A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:53
Az euró jegyzése 1,1577 dollárra csökkent az előző esti 1,1591 dollárról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 06:22
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG