|
| Mario Draghi |
Felemás tervezés
Bonyolult dolog egy sok ország alkotta valutaövezet, ezt már régóta látjuk. Az eurózóna megtervezésekor nem igazán gondolták át a közös pénzügyminisztérium, az összehangolt költségvetési politika szükségességét, ugyanakkor a teljesen független, önálló monetáris politikával rendelkező közös jegybank meglett, és így óhatatlanul ellenmondások alakultak ki.
A fiskális, vagyis költségvetési politikák összehangolását egyelőre kikényszerítették a válsághelyzetek, pontosabban nem is az összehangolást, hanem az egyes tagállamok részéről a megfelelő szigort. A görög esetben látszott, hogy ha valaki nagyon elengedi magát, azt nem finanszírozzák akármeddig, ha nem teremt egyensúlyt az adott tagállam, repül az eurózónából.
Kötelesség van, de hol a jog?
Egy szegényebb tagállamnak ez komoly visszatartó erő, mivel tisztában vannak vele, hogy egy túlköltekezést követő önálló valuta bevezetés sokkal rosszabb gazdasági helyzetet eredményezne, mint a fegyelmezett költségvetési politika és az euróövezetben maradás. A gazdagabb tagállamoknál, különösen a legnagyobbnál azonban már nem ilyen egyszerű a helyzet. Neki kell megfegyelmezni a többieket, hisz ezt az EKB nem teszi meg automatikusan, de a monetáris politikába már nem szólhat bele.
Ez egy olyan ellentmondás, ami hosszú távon veszélyes lehet. A jegybanki függetlenség nagyon szép elmélet, de még nemzetállamok esetében is zajlik kommunikáció a jegybank és a kormány között, hisz a fiskális és monetáris politikai valamilyen szintű összehangolása mindenképpen szükséges. A soknemzetiségű, vagy inkább sokállamú valutaövezetben pedig végképp szükséges valamilyen szintű konzultáció és egyetértés. A jegybankelnök nem gyakorolhat korlátlan hatalmat mindenkivel szemben, illetve megteheti, de ez alááshatja magát a közös valutát.
Elszabadult hajóágyú
Most egy ilyen konkrét konfliktus adódott: az EKB egészen szokatlan monetáris kísérletezésbe kezdett, melynek során negatív kamatot alkalmaz és egyre több kötvényt vesz. Eddig csak államkötvényeket, de most már kiterjeszti a vállalati kötvényekre is, ami elég kockázatos manőver, hisz a jegybank magáncégek papírjait kezdi vásárolni. Mindezt azért teszi, hogy a 0 körüli inflációt felpörgesse, miközben az alacsony infláció egyelőre semmilyen gondot nem okoz, a munkanélküliség nem, hogy nem növekszik, de egyes tagországokban egyenesen sokéves mélyponton van.
Német tűréshatár
Ez a folyamat különösen a németeknél jellemző, ahol a munkanélküliség az ország egyesülése óta a legkisebb, az alacsony infláció tehát semmilyen káros hatást nem eredményez. Ilyen helyzetben korábban a jegybankok nem alkalmaztak extrém monetáris lazítást, különösen a német Bundesbank nem. A németek szeretik az árstabilitást, emellett a megtakarítások lehetőségét megfelelő kamattal, és ezt a stabil márka 1948-as bevezetése óta sikerrel is alkalmazták.
Ilyen körülmények között nem feltétlenül fogják bármeddig tűrni, hogy az EKB teljesen szembe menjen elképzeléseikkel, amikor tulajdonképpen csak egy kísérletet folytat, hisz korábban hasonló monetáris politikát nem alkalmaztak. A feleknek mindenképp ésszerű lenne egyeztetni, leginkább azért, mert az eurózóna nem felbonthatatlan. A németek, bármilyen elkötelezett integrációpártiak is, egy bizonyos szinten túl úgy dönthetnek, hogy nem fogadják el a számukra szélsőségesnek tűnő monetáris politikát, és a kilépés mellett döntenek. Nem érdemes őket hergelni.
Ismét egy lépéssel közelebb került Bulgária és Románia ahhoz, hogy teljes jogú schengeni tag legyen. 
