3p
Szépen emelkednek a tőzsdék, az Amazon remekelt és új rekordon áll, a Nasdaq indexével együtt. A BUX kissé esett a Molnak köszönhetően, gyengülésből erősödésbe fordított a forint a kamatdöntés után. Beszakadt a líra, emelkedik a bitcoin.

Az Alphabet, azaz Google várnál jobb eredménye négy százalékos pluszba, rekorszintre repítette a részvény árfolyamát, ami történelmi csúcsra vitte fel a Nasdaq Composite indexet is Amerikában (7928,80 az új nap közbeni csúcs).

Az S&P 500 index is február eleje óta nem látott magasságban van, 0,6 százalékkal megy fel. A Dow Jones ipari átlag 0,9 százalékkal emelkedik. Elsősorban a gyorsjelentések húzzák fel az indexeket, de az árupiac is hat, az amerikai olaj 1,4, a réz 2,4 százalékos pluszban van. Az olajat főleg az Iránnal kapcsolatos feszültség drágíthatja.

Az EU-ban még jobban emelkedtek az indexek, amit a jó beszerzésimenedzser-indexek is támogattak. A német, francia indexek kicsivel egy százalék feletti mértékben, a brit 0,7 százalékkal ment feljebb.

Kereken az OTP

A BUX index 0,3 százalékkal süllyedt, ezúttal a Mol 0,7 százalékos esése miatt 2680-ra. Az OTP pont 10 000 forinton állt meg, ez csupán öt forintos pluszt jelent. A Richter 0,3 százalékkal 4810-re drágult, három százalékkal esett viszont az Opus.

További árfolyamok itt láthatók

Stabil forint, zuhanó líra

Az MNB megint nem változtatott kondícióin, a forint a kora délutáni órákban gyengécske volt, 327,30-ra drágult az euró, majd később 325,50-re esett vissza. A zloty és a lej is erősödött. Az ÁKK emelte a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatát, fél-fél százalékponttal, talán a megugró infláció miatt.

A török tőzsdeindex három százalékkal zuhant, a dollárban számított párja hat százalékkal, miután a líra valósággal összeomlott. A török jegybank a várakozásokkal ellentétben nem emelt a líra kamatain. Az euróhoz képest majdnem új történelmi csúcsra jutott az árfolyam, 5,78 körül, később visszaesett 5,71-re, de ez is három százalékkal több.

Így működik a kontraindikátor

A Handelsblatt.com szokásos heti körkérdése szerint a német kisbefektetők erősen pesszimisták, ami a következő hónapok áralakulását illeti. Ebből inkább stabilabb vagy emelkedő árfolyamokra lehet következtetni.

A múltban ugyanis az igazolódott be, hogy ha sok az optimista, akkor az azt jelenti, hogy sokan befektettek már, és nem marad új vevő. Ha pedig pesszimisták, akkor a többség nem fektetett be, így kevés a potenciális eladó. Tehát a körkérdés kontraindikátorként működik: az optimizmus inkább esést, a pesszimizmus emelkedést vetít előre.

Drágulnak a kriptók

Ismét emelkedett a bitcoin árfolyama, ezúttal hat százalékkal 8200 közelébe. Az ether négy százalékkal 471-re ment fel. A többi alternatív kriptodeviza is többnyire drágul. A jelenséget azzal magyarázzák, hogy augusztusban dönthetnek végre egy Bitcoin ETF létrehozásáról, ám ez az információ már vagy két hete ismert.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG