5p

A részvénypiacok vegyesen teljesítettek ma, a rövid hét utolsó napján, a BUX pluszban áll, a forint kissé gyengül. Az arany viszont újabb rekordot döntött, és szépen tartja magát a bitcoin is. Nyugalomra vágynak a befektetők, jól fogynak a mikrochipek.

A nap elején még pluszok is voltak az európai tőzsdéken az ünnepi, rövidebb hét utolsó napján, csütörtökön, de azután hamar mínuszba csúsztak az indexek. Késő délelőtt fél százalék körüli a jellemző veszteség, miközben az amerikai határidős indexek viszont megugrottak, egy százalék körüli pluszban vannak. A szerdai csúnya esést ez sem kompenzálja teljes mértékben, amikor is az amerikaiakat főleg a Fed-elnök beszéde lombozta le.

A sajtó szerint viszont egyre nagyobb az optimizmus, hogy vámmegállapodások születhetnek az Egyesült Államok és fő kereskedelmi partnerei között. Az Európai Központi Bank pedig várhatóan ismét negyed százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre. A világ legnagyobb chipgyártója, a tajvani TSMC erős negyedéves eredményeket közölt.

Hullámvasúton. Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Hullámvasúton. Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,3 százalékkal emelkedik, az OTP 0,4 százalékos drágulása húzza. A Mol és a Richter kis mértékben süllyed, a Telekom viszont 0,8, az Opus 1,3 százalékkal ér többet. Az euró 407,60, ami csak harminc fillérrel van magasabban a szerda esti szintnél.

A legtöbb tőzsde pénteken és hétfőn is zárva lesz, az Egyesült Államokban azonban hétfőn nyitva tartanak.

Árfolyam

Fontos figyelmeztetés jött

A Fed elnöke, Jerome Powell szerdán kijelentette, hogy a Donald Trump által bevezetett vámok inflációs hatása tartósabb lehet a korábban vártnál. Egyelőre jó helyzetben van a jegybank ahhoz, hogy megvárja a helyzet tisztulását, mielőtt bármilyen irányba elmozdulna a monetáris politika – foglalta össze az Equilor Befektetési Zrt.

Feszültség alakulhat ki az intézmény két mandátuma – az árstabilitás és a teljes foglalkoztatottság –  között. Amennyiben ez bekövetkezik, azt fogják mérlegelni, hogy milyen messze vannak a céloktól, és várhatóan mennyi időn belül fog megszűnni az adott probléma.

A jegybank mérlegleépítési tervtől nagy valószínűséggel el kell térni az idei évben, mivel a vámok mértéke minden várakozást felülmúl. Az amerikai államadósság fenntarthatatlan pályán van, de nem fenntarthatatlan szinten. Az üzenetek komoly eladói nyomást okoztak az amerikai részvénypiacon, és tovább gyengítették a dollárt – tette hozzá a brókercég.

Egekben az arany

A hajnali órákban 3372 dollárnál új történelmi csúcsot döntött az arany határidős árfolyama. Ebben nagy szerepe lehet a vámháborúnak, amelynek inflációgerjesztő hatásától nagyon félnek a piacokon. Mások az általános politikai feszültségeket, főleg a Kínával szembeni kemény fellépést is hibáztatják.

A dollár gyengülése is az arany – dollárban mért – árának emelkedéséhez szokott vezetni. Az árfolyam jelenleg kissé lejjebb van, 3336 dollár.

Jól fogynak a chipek

Hatalmas növekedésen van túl a Taiwan Semiconductor, a bevételi oldalon egy év alatt 41 százalékos bővülést, míg profitoldalon 60 százalékos javulást realizált a cég – írta a K&H Értékpapír. A vámok bevezetése azonban a profitabilitás romlásához vezethet, így a következő hónapok tárgyalásai meghatározhatják a cég teljesítményét is.

A diverzifikáció javítása érdekében nagymértékű beruházásokat hajt végre az Egyesült Államokban is a társaság. Keresleti oldalon tehát egyelőre nagy problémák nem mutatkoznak, az AI-chipek iránti igény tovább emelkedhet a jövőben is – teszik hozzá.

Mi jön még ma?

Több fontos gyorsjelentés is érkezik még csütörtökön, többek között az American Express, a Blackstone és a Truist Financial. A gazdasági naptárban pedig szerepel a Federal Reserve Bank of Philadelphia áprilisi, a feldolgozóipari üzleti kilátásokról szóló felmérése. Jönnek a heti amerikai munkanélküli kérelmek és egy sor lakásépítési adat.

Nyugalomra vágynak a befektetők?

Hosszabb szünet esetén, rázós időszakokban nem jó komolyabb befektetési pozíciót felvállalni. Ezért a mai napon inkább a pozíciók csökkentésére lehet számítani – írta az Erste Befektetési Zrt. kommentárja.

Ahol a shortosok vannak túlsúlyban, ott nyilván emelkedést, ahol pedig a longosok, ott pedig inkább csökkenést láthatunk majd.

A jövő hét eleji mozgást az aktuális hangulat fogja meghatározni. Mindeközben ne felejtsük el, hogy a fejlett világ piacai alapvetően nem nevezhetők olcsónak. Igaz, már nem is annyira drágák, mint korábban voltak – foglalta össze az elemző.

Jól áll a bitcoin

A kriptovlauták szerény emelkedéssel reagáltak Jerome Powell szavaira, a bitcoin 84 és 85 ezer dollár között ingadozik. Érdekesség, hogy sem egy hét, sem egy hónap alatt nem változott lényegesen az árfolyama, meglehetősen stabil és a részvénypiacokhoz képest inkább felülteljesítő.

Nem úgy az ether, amely egy hónap alatt 16 százalékot esett, miközben a solana öt százalékkal drágult.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27490 26920 27490 +2,12% 0 0 10 839 452 360 HUF 2025-07-02 17:09:46
MOL 2968 2932 2968 -0,07% 0 0 1 069 729 516 HUF 2025-07-02 17:05:01
MTELEKOM 1772 1764 1788 -0,11% 0 0 521 278 610 HUF 2025-07-02 17:05:08
RICHTER 9900 9810 9990 -0,90% 0 0 2 589 420 270 HUF 2025-07-02 17:10:06
OPUS 591 584 592 +0,17% 0 0 48 613 344 HUF 2025-07-02 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ismét a mágikus határt kóstolgatja a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:19
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átlag feletti forgalommal pörgött a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán. Mindeközben túlnyomórészt pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP erősen indította a napot a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A választások előtt ez lehet a nyerő stratégia
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:29
A világgazdasági lassulás és a vámháborús kockázatok világszerte beárnyékolják a befektetői hangulatot – állapították meg harmadik negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank elemzői. A jövőre esedékes magyarországi országgyűlési választások miatt az elemzők továbbra is a rövidebb lejáratú kötvényeket részesítik előnyben a jelenlegi környezetben, miközben a forintot jelenlegi árfolyamszintje alapján változatlanul alulértékeltnek tartják.
Részvény / Deviza / Áru Tovább száguldhat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:14
Megerősítette a tőzsdei cég hitelminősítését a Scope Ratings.
Részvény / Deviza / Áru Nem indult rosszul a nap szerdán az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 09:36
Erősödéssel kezdtek az európai tőzsdék, de fontos adatokra várnak a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Nem káprázik a szeme, tényleg ennyit ér most egy forint
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 07:36
Friss, szerda reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kedden nem volt büszke a forint – nem menetelt
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 19:31
A magyar fizetőeszköz a nemzetközi piacokon kissé visszaesett.
Részvény / Deviza / Áru A bizonytalan hangulatban megcsúszott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,78 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 97 451,68 ponton zárt kedden
Részvény / Deviza / Áru Gyenge kezdés után további gyengeség a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,33 pontos nyitás után tovább csökkent kedden kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG