6p

Enyhe pluszból kis mínuszba mentek át az európai tőzsdék, a reményt a folytatódó orosz-ukrán béketárgyalások, az esegető olaj adják. Az orosz olaj egyre olcsóbb a világpiacon, ez a Molnak is kedvező lehet. Az OTP kissé javít, a forint valamelyest gyengül.

Kedden a háború közeli végében reménykedtek a tőkepiacok, szerdán csalódtak, a háború, a bombázás ment tovább. Az új reménységet az adja, hogy a tárgyalások folytatódnak, valamint hogy közben esik az olaj, és Putyin mégis elfogadja a gázért az eurót.

Így az európai indexek ma pluszban kezdtek, de azután lassú lecsorgás kezdődött. Most a német mutató nulla körül ingadozik, a francia 0,2, a brit 0,1 százalékkal esik. Az amerikai határidős indexek a tegnapi esés után ma szerény pluszban vannak, főleg a technológiai szektor mutat életjeleket.

Itthon a BUX index 0,4 százalékkal megy fel, miután az OTP 0,7, a Mol 0,1 százalékkal drágul, a Richter pedig stagnál. Nyertes a Duna House és az Opus 3,7-3,8 százalék drágulással. A Telekom negyed százalékkal javít.

Árfolyam

Jól áll a forint, maradt a kamat

Az euró árfolyama ma 368,50, magasabb ugyan 1-2 forinttal, mint tegnap, de alacsonyabb, mint az utóbbi időben szokott lenni. A lengyel zloty is hasonló mértékben, fél százalékkal gyengült.

Az MNB szokásos heti aukcióján maradt a kamat évi 6,15 százalékon, de nem is nagyon számított másra a piac. Ebben szerepe lehet annak, hogy a nemzetközi devizapiacok is nyugodtabbak, a forint a héten erősödött, így csökkent a kamatemelési kényszer. Egyébként korábban jelezték azt is, hogy a kamatot lehetőség szerint csak havonta változtatják majd.

A cseh jegybank ma várhatóan 50 bázisponttal emeli az irányadó kamatot.

Putyin beadta a derekát, esik az olaj

Az a putyini ultimátum, mely szerint a “barátságtalan” országoknak orosz rubelben kell fizetni az orosz energiahordozókért, ma lejár. Az elnök lényegében visszavonulót fújt, és biztosította a német kancellárt arról, hogy euróban is utalhatják a vételárat. Ez ismét csökkentette az olaj– és gázcsapok elzárásával kapcsolatos félelmeket.

Az olaj ára egyébként mintegy négy százalékos mínuszban van ma, az európai földgáz pedig csak egy százalékkal emelkedik. De más hír is érkezett, az USA kilátásba helyezte stratégiai olajkészleteinek piacra dobását. Ezt maga Joe Biden elnök jelentette be, összesen 180 millió, napi egymillió hordó lehet a mennyiség.

Olajkút. Pixabay.com
Olajkút. Pixabay.com

Ezzel vélhetően az OPEC-re is nyomást kívánnak gyakorolni, amely ma tanácskozik. Az alacsonyabb olajárak mostanában kedveznek a részvénypiacoknak, míg a magasak – a nagyobb infláción és a kamatemelési kilátásokon keresztül – ellene hatnak.

Tegnap egyébként kijött egy amerikai adat is, amely a vártnál jóval alacsonyabb olajkészletet jelzett. Ennek árnövelő hatása nem tartott azonban sokáig, talán az elnöki bejelentés miatt sem. Úgy látszik, a háború és a politika most mindent visz ezen a piacon.

Orosz tankerek próbálják elsózni az olajat?

A hírek szerint orosz tankerek cirkálnak az óceánokon, és próbálják eladni a portékát, mert egyre kevesebben vesznek orosz kőolajat – írja az Erste Befektetési Zrt.

Így a Brent és Ural közötti árrés bődületes, 20-30 dollár, sőt akár 35 dollár is tud lenni, ami egyes finomítók nyereségét igencsak meg tudja dobni.

Jó-e ez a Molnak?

Bár nagy nyomás alatt áll az OPEC+ szervezet, hogy pörgesse fel a kitermelését, várhatóan csak a korábban tervezett ütemterv alapján növelik majd a kibocsátást – írja a KBC Equitas.  A szaúdiak szerint ugyanis az orosz olaj korlátozottabb elérése ellenére sincs kínálathiány a piacon.

Az orosz exportolaj jelenleg jelentős diszkonttal kapható a Brenthez képest. Oroszország Indiának értékesíthet nagyobb mennyiséget 35 dolláros diszkonttal egy friss bejelentés szerint. Az orosz Ural olaj relatív olcsósága egyébként többek között a Molnak is kedvező.

Egekben az európai infláció

Németországban tegnap kijött a márciusi fogyasztói árindex, ami 7,3 százalékkal emelkedett, messze felülmúlva a 6,3 százalékos elemzői várakozásokat. Bő 40 éve nem volt ekkora pénzromlás az országban, ahogy Spanyolországban sem 9,8 százalék. Így a nemsokára érkező Eurózónás adat is negatív meglepetést okozhat. A fő ok persze az energiaárak elszállása.

Európa teljes bizonytalanságban

Christine Lagarde, az EKB elnöke tegnapi beszédében figyelmeztetett, hogy az Ukrajnában zajló háború rövid távon jelentősen növeli az eurózóna inflációját, és nagy kockázat a növekedésre nézve is – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Az inflációt pörgeti az emelkedő energiaár, az élelmiszerár, illetve globális ellátási lánc kiújult problémái. A háború miatt a fogyasztók elhalaszthatják a vásárlásaikat, a vállalatok a beruházásokat. Nagy a bizonytalanság, hogy ezek a hatások meddig fognak tartani, és milyen mélységűek lesznek.

Az EKB hajlandó felülvizsgálni a kötvényvásárlási program méretét és időtartamát, amely a tervek szerint a harmadik negyedévet követően véget ér. A tomboló infláció ellenére az első kamatemelésre csak az eszközvásárlási program kivezetését követően kerül majd sor – foglalja össze a brókercég.

Ez tényleg egy nehéz negyedév vége lenne?

Az európai részvények nagyon nehéz negyedévet zárnak, a német DAX éves szinten több mint nyolc százalékot, a CAC 40 és a széles bázisú Stoxx 600 pedig közel hat százalékot esett. Az ukrajnai háború ugyanis felfelé irányuló nyomást gyakorolt a nyersanyagárakra, növelve az inflációt, a stagflációs félelmeket – írja az Investing.com.

Német, francia, amerikai tőzsdeindexek 2022-ben. Tradingview.com
Német, francia, amerikai tőzsdeindexek 2022-ben. Tradingview.com

Abból ítélve azonban, hogy a Második Világháború óta nem látott nagyságú és globális hatású háború van Európában, ráadásul infláció, a gazdasági növekedés csökkenése, sőt stagnálás (stagfláció) fenyeget, ez az esés nem is olyan nagy. Korábbi medvepiacokon a 20-40 százalékos süllyedés sem volt ritka, és jóval tovább tartott pár hétnél. Talán még a 2020 márciusi koronavírus-pánikból sem jött vissza ilyen gyorsan a részvénypiac, pedig ott már mindenkit meglepett a kilábalás sebessége.

Százszoros árbevétel az AKKO Investnél

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest 22,1 milliárd forintos árbevétellel és 1,85 milliárd forintos EBITDA-val zárta a 2021-es évet – közölte a cég.

A vagyonkezelő vállalat árbevétele több mint százszorosára ugrott annak köszönhetően, hogy tavaly felvásárolta a magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac szempontjából meghatározó NEO Property Services Zrt-t.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43190 42890 43400 +1,24% 43180 43190 5 950 071 630 HUF 2026-11-05 13:02:07
MOL 4970 4954 5090 -2,55% 4968 4976 2 759 466 196 HUF 2026-11-05 13:02:20
MTELEKOM 2918 2872 2938 -0,07% 2912 2916 720 630 302 HUF 2026-11-05 13:00:03
RICHTER 12970 12850 12980 +0,54% 12960 12970 258 210 880 HUF 2026-11-05 13:02:05
OPUS 212 208 214 -1,40% 209 212 11 792 839 HUF 2026-11-05 12:49:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG