5p

A tegnapi Fed-elnöki beszéd ugyan hideg zuhanyként érte a befektetőket, de azért a tőzsdeindexek nem mutatnak nagy katasztrófát, némelyik már a zöld tartományban mozog. A BUX-ot szinte csak az OTP húzza, de az aztán alaposan, és a forint is erősödött. A Tesla jó számokat közölt, de az új modellek késnek.

A Fed tegnapi, várva várt ülésén hozta a papírformát, nem változtatott a kondíciókon, de utalt a márciusi kamatemelés lehetőségére. Utána Jerome Powell Fed-elnök viszont meglehetősen héja-stílusú, azaz erős monetáris szigorításokra utaló beszédet mondott, amivel alaposan elrontotta az addig szépen alakuló tőzsdei hangulatot. Az amerikai kötvényhozamok erre rég nem látott magasságba emelkedtek, a dollár erősödött.

Így a vezető amerikai indexek végül 0,2-0,4 százalékkal lejjebb fejezték be a napot, ma viszont a határidős indexek ehhez hasonló mértékű pluszban vannak. Az európai piacok is mínuszban nyitottak, jelenleg a német DAX fél, a francia CAC viszont csak 0,1 százalékkal süllyed.

Az OTP miatt felülteljesítő a BUX

Az FTSE 100-as brit mutató 0,4 százalékkal még emelkedni is képes, vélhetően ebben a javuló járványhelyzetnek, az ottani korlátozások eltörlésének van nagy szerepe. Reggel Ázsiában viszont csúnya esések voltak, Hong Kong és Japán indexei két százalék körüli mértékben csúsztak vissza.

OTP Bank
OTP Bank

Itthon a BUX index viszont 1,2 százalékkal emelkedik, amit főleg  az OTP 1,8 százalékos drágulása fűt. A Richter és a Telekom stagnál, a Mol 0,2 százalékkal megy csak fel. A 4iG 1,8 százalékkal felfelé, az Opus 0,7 százalékkal lefelé tart. A lengyel irányadó mutató eközben szerény mínuszban van.

Árfolyam

Az olaj a rossz hírek és egy meglepően magas amerikai készletadat ellenére stagnál. A kriptodevizák a részvényekhez hasonlóan fordultak este lefelé, jelenleg négy százalékos mínuszban van a bitcoin és az ether.

Erősítették a forintot

Tegnap este és ma reggel a forint viszonylag gyengécske volt, az euró elérte a 361,10-et is. De délelőtt szépen megerősödött devizánk az MNB – egyébként az elemzők által szinte egyöntetűen előrejelzett – egyhetes aukciós kamata emelésének hatására. Már csak 358,70 az euró, ami 1,2 forinttal alacsonyabb a tegnap esti értéknél.

Az új kamat 4,3 százalék, ami az idei első emelés, de vélhetően nem az utolsó. A legtöbb elemző az emelési sorozat folytatódására számít ebben az évben.

Mit akarhat Putyin?

Az Egyesült Államok és a NATO írásos választ adott Oroszország biztonsági követeléseire, kifejtették, hogy nem tudják teljesíteni Putyin azon követeléseit, hogy a NATO vonuljon ki Közép-Kelet Európából – foglalja össze az Erste Befektetési Zrt. Ugyanakkor az amerikai ajánlatban szerepel a hadgyakorlatok átláthatóbbá tétele, valamint az a hajlandóság, hogy ne telepítsenek közepes hatótávolságú rakétákat vagy harci csapatokat Ukrajnába.

Szerintünk Putyin célja az, hogy kikényszerítsen a NATO-tól egy nyilatkozatot, hogy Ukrajnát soha nem fogja befogadni a sorai közé – írja a brókercég.

Tegnap az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője, Török Lajos kifejtette, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az oroszok az Északi Áramlat miatt szeretnének nyomást gyakorolni a nyugati világra. Így lehetséges a diplomáciai megegyezés.

Mit is mondott Powell?

A hazai brókercégek is aggodalomra okot adóként értékelik a tegnapi Fed-elnöki beszédet.

  • Powell megjegyzései azt mutatják, hogy az agresszívabb szigorítás valószínűsége lényegesen nagyobb, mint az utolsó ülésen volt. (Erste Befektetési Zrt.)
  • Powell kiemelte, a jegybank anélkül fogja tudni emelni a kamatot, hogy az a gazdaságban problémát okozna. Így ez akár azt is jelentheti, hogy a vártnál gyakoribb, illetve nagyobb mértékű kamatemelés is jöhet majd. (KBC Equitas.)
  • Jerome Powell meglehetősen héja üzeneteket küldött, a jegybankelnök szerint fennáll a veszélye, hogy az infláció az optimálisnál magasabb szinten ragad. (Equilor Befektetési Zrt.)

Fordulat az Evergrande-ügyben?

Kína szétszabdalná a bajban levő Evergrande ingatlankonszernt, hogy megakadályozzon egy szélesebb adósságválságot – írja a Equilor Befektetési Zrt. Értékesítenék a vállalat eszközeinek nagy részét, kivéve az üzemeltetési és az elektromosautó-gyártó részleget. Egy állami, rossz hiteleket menedzselő cég, a China Cinda Asset Management venné át az eddig eladatlan ingatlanokat.

Amennyiben a tervek megvalósulnának, Hszi Csin-Pingnek ez lenne az eddigi legnagyobb lépése az összeomlás szélén táncoló Evergrande-val kapcsolatban – véli a brókercég.

A cybertruck bemutatója, ahol volt egy ki malőr (Forrás: Youtube videó)
A cybertruck bemutatója, ahol volt egy ki malőr (Forrás: Youtube videó)

Idén nem lesz új Tesla-modell

Ismét sikerült felülmúlnia a várakozásokat a Teslának, mind bevétel, mind pedig profit terén – írta a KBC Equitas.

Az elmúlt három negyedév során egymás után döntött új csúcsokat a Tesla, most sem alakult másképp, éves alapon 65 százalékos bevételnövekedést realizált a társaság. Pedig az elmúlt év során a chiphiány, illetve az ellátási gondok miatt nem tudott teljes kapacitáskihasználást elérni a Tesla.

Negatív hír lehet azonban, hogy idén hiába várnának új Tesla modellre Elon Musk vezérigazgató szerint. (A cybertruck is csúszik – a szerk.) A zárás után 0,8 százalékos mínuszba került az árfolyam.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG