7p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A hazai fizetőeszközt az hozta vissza, ami gyengítette: a németországi választási purparlé, amely végül pozitívan zárult. A nemzetközi pénz- és tőkepiacokon vegyes a hangulat. Az európai tőzsdék esnek, szerencsére Budapest kivételével, ahol a BUX-ot csak az OTP húzza vissza. Az olaj és a gáz drágul, a nemesfémek az amerikai-kínai vámtárgyalások pozitív végkimenetelében bízva gyengülnek, ezzel szemben a kriptóknak jó napjuk van.

Nem teljesítettek jól a piacok kedden, Európában is kisebb visszaesések mutatkoztak, ráadásul a német kancellár választása miatt kialakult bizonytalan helyzetben nagyobb kilengéseket produkált napközben a DAX index is.

Az amerikai piacokon is a gyengélkedés jelei látszódtak, a befektetők a K&H Értékpapír szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed magyar idő szerint szerda este esedékes kamatdöntésére is várhatnak, emellett az elmúlt napok gyors emelkedését követően egy kisebb megtorpanás sem olyan meglepő összességében. Piaczárás után gyors emelkedést mutattak az amerikai tőzsdeindexek, miután olyan hírek jelentek meg, hogy Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter találkozhat a héten Kína képviselőivel a vámok kapcsán.

A találkozóra Svájcban kerülhet sor – mutat rá az Equilor Befektetési Zrt. Ez jelentős lépésnek tűnik afelé, hogy Washington és Peking tárgyalásokat kezdjen a Donald Trump elnök által kirobbantott kereskedelmi háború lehetséges megoldásáról. Scott Bessent pénzügyminiszter és Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője a hétvégén fog találkozni a kínai kollégáikkal. „Várom, hogy eredményes megbeszéléseket folytassunk, miközben azon dolgozunk, hogy a nemzetközi gazdasági rendszer egyensúlyát az Egyesült Államok érdekeit jobban szolgáló irányba állítsuk át” – mondta Bessent.

A megegyezésbe vetett reménynek tudható be, hogy a sanghaji index szerdán 0,8 százalékkal magasabban zárt az előző naphoz képest. A hongkongi HSI már kisebb mértékben, 0,13 százalékkal, de szintén tudott erősödni, a tokiói Nikkei azonban 0,14 százalékkal gyengült.

Európa viszont pirosba borult, a vezető tőzsdék indexei szerda délhez közeledve kivétel nélkül mínuszban álltak: a frankfurti DAX 0,14, a londoni FTSE 0,25, a párizsi CAC 0,59 százalékos bukóban volt.

Árfolyam

Budapest azonban ezúttal szembement az általános iránnyal. A BUX 0,24 százalékos emelkedéséhez az értékét csaknem teljes egészében meghatározó blue chipek közül a Mol 0,33, a Magyar Telekom 1,07, a Richter 0,74, a 4iG 0,22 százalékos drágulással járult hozzá – ezek kompenzálták az OTP 0,27 százalékos csökkenését.

A bank folytatta a sajátrészvény-vásárlásait, a keddi kereskedésben 123 328 darab részvényt vett, az átlagár ezúttal 26 151 forinton alakult.

A keddi németországi hírek hatására 405 fölé gyengült a forint az euróval szemben, de Friedrich Merz kancellárrá választása után újból visszaerősödött a hazai fizetőeszköz a 405 forintos ellenállási szint alá. És szerda délhez közeledve is ott tartózkodott, az uniós pénz egysége 404,3 forintot ért, míg a dollár valamivel 356 felett cserélt gazdát.

Meglehetősen gyenge kiskereskedelmi adatokat közölt reggel a KSH: a forgalom alig bővült márciusban éves alapon, az előző hónaphoz képest pedig csökkent a kibocsátás. Szerdán a régió jegybankjaira figyelünk, főként a lengyelre, ahol a várakozások 50 bázispontos csökkentésről szólnak. Ennek megvalósulása és az év hátralévő részére további vágások előirányzása fontos momentumot hozhat a Magyar Nemzeti Bank számára – értékelt az Erste.

Szerda reggel 1,136 körül járt az EURUSD jegyzése. Az elemzői konszenzus nem vár a Fed-től változtatást. Ezzel együtt ez az ülés lesz az első a Felszabadulás Napja (Liberation Day) óta, így érdekesek lehetnek Powell megszólalásai a vámháborúval kapcsolatban. Továbbá az amerikai gazdaság első negyedéves csökkenése és rövidtávú kilátásainak értékelése lehet fontos a piac számára.

Kedden is folytatódott az arany emelkedése, a bizonytalanabb piaci környezetben láthatóan jól tartja magát a nemesfém, amely év eleje óta már közel 30 százalékot erősödött – állapította meg a K&H. A korábbi csúcsát 3500 dollár környékén jelölte ki a sárga nemesfém árfolyama, tehát az elmúlt napok mozgása után már ez sincs nagy távolságra.

Mindenesetre az amerikai-kínai vámtárgyalások hírére szerdán korrekció következett, az arany unciája (1 uncia=31,1035 gramm) szerdán dél körül 1,2 százalékkal állt alacsonyabban, 3381 dolláron a kedi záráshoz képest, míg az ezüst árfolyama hajszálra ugyanennyit veszítve, benézett a 33 dolláros szint alá.

Ám ismét erősödésnek indulhatnak a hagyományos befektetői menedéknek számító nemesfémek amiatt, hogy a geopolitikai feszültség nő: most főleg a pakisztáni-indiai konfliktus van a figyelem középpontjában, láthatóan emelkedik egy komolyabb fegyveres összecsapás kockázata. Kedden a pakisztáni erők indiai repülőgépeket lőttek le, amit várhatóan válaszcsapászok követnek majd indiai részről.

Ami az egyik eszközt lehúzza, az a másikat felemeli. Az amerikai-kínai kapcsolatfelvételre az olajárak emelkedésnek indultak. Az északi-tengeri Brent 0,6 százalékkal állt magasabban dél körül, 62,5 dolláron, míg az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) közel 0,8 százalékkal, 59,55 dolláron.

Az olaj árát az a hír is emelte az Erste szerint, hogy egyre több amerikai palaolaj-termelő cég állítja le beruházási programját az alacsony árak miatt. A Diamondback Energy nevű amerikai palaolaj cég elmondta, hogy a 60 dollár alatti WTI-szint lényegében lassítja a beruházási aktivitást, ha pedig 50 dollár alá esne az ár, az gyakorlatilag teljes befékezést jelentene. Az API jelentése szerint a múlt héten 4,49 millió hordóval csökkent az amerikai nyersolaj-készlet mértéke.

Ezúttal a gáz ára is az olajéval egy irányban mozgott. A nemzetközi ügyletek elszámolásánál irányadó TTF-típus jegyzése 1,2 százalékkal ment fel, 35 euró fölé a rotterdami árutőzsdén.

A kriptoeszközök egytől egyig szárnyalnak. A bitcoin áfolyama több mint 2 százalékos pluszban állt, 97 ezer dollár felett, az etheré 3 százalékot meghaladó mértékben drágult, 1843 dollárra, míg a solana is több mint 2 százalékot izmosodott, közel 150 dollárra.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Osztalékszelvény-vágás előtt a Telekom

A hazai távközlési cég 100,11 forint osztalékot fizet részvényenként. A kifizetés május 20-án kezdődik, csütörtökön már osztalékszelvény nélküli forog a részvény.

Lassított a BMW

A német autógyártó szerda reggel a várakozásoknak megfelelő eredményeket tett közzé. A kihívásokkal teli versenykörnyezet ellenére a vállalat nyereséges tudott maradni, különösen az elektromos járműértékesítések erős növekedésének és az automotiv szegmens szilárd, 6,9 százalékos EBIT-marzsának köszönhetően. A friss jelentésében a BMW megerősítette a 2025-ös évre vonatkozó kilátásait, különös tekintettel a vámokra, amelyek terén júliustól enyhülésre számít. Mindazonáltal a német autógyártó negyedéves bevétele 9 százalékkal, adózás előtti eredménye pedig 25 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, amit a vállalat elsősorban az erősödő kínai versenynek és a vámoknak tulajdonított.

Kínai partnerrel terjeszkedne az Uber

A vállalat partnerségre lépett a kínai Pony.ai önvezető technológiai vállalattal, hogy 2025 végén robotaxikat vezessen be a kulcsfontosságú közel-keleti piacon. A pilot szakaszban a járművekben biztonsági operátorok lesznek jelen, mielőtt teljesen autonóm üzemmódra váltanának. Ez a lépés része az Uber stratégiájának, hogy megerősítse pozícióját a fejlődő robotaxi piacon, ahol olyan versenytársakkal néz szembe, mint a Lyft és a Tesla. Az Uber nemrégiben együttműködéseket kötött a May Mobility és a Momenta cégekkel, valamint bővítette partnerségét a kínai WeRide és az Alphabet Waymo vállalataival. A Pony.ai, amelyet a Toyota támogat és a Nasdaq-on jegyeznek, már rendelkezik robotaxi engedélyekkel több kínai nagyvárosban, és nemzetközi terjeszkedést tervez.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35340 35090 35880 -0,48% 0 0 11 640 134 700 HUF 2026-03-16 17:08:40
MOL 3766 3750 3828 -2,08% 0 0 2 409 707 992 HUF 2026-03-16 17:05:13
MTELEKOM 2040 2025 2070 -0,49% 0 0 794 895 105 HUF 2026-03-16 17:05:05
RICHTER 11880 11700 11880 0,00% 0 0 1 539 939 910 HUF 2026-03-16 17:05:11
OPUS 508 498 512 -1,17% 0 0 107 953 464 HUF 2026-03-16 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 18:38
Javítani tudott a forint reggel óta.
Részvény / Deviza / Áru Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:49
A nemzetközi jó hangulat nem gyűrűzött be.
Részvény / Deviza / Áru Jó hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült az új paktum: Afrika mélyéről ronthatnak rá Trumpék a globális fémpiacra
Czwick Dávid | 2026. március 16. 15:04
Miközben a lángokban álló Közel-Keletre összpontosít a világ, Washington és egy, a hírekben nem sokat szereplő afrikai állam között olyan paktum körvonalazódik, amely fenekestül forgathatja fel a globális fémpiacot. Donald Trump rátalálhatott arra a kulcsra, amivel megtörheti a kínai dominanciát: a tervet pedig 2031-ig véghez is vinné. Vajon mi az ára a hirtelen jött amerikai partnerségnek? Miért remeghetnek meg a hírtől a világ nagy nyersanyagtőzsdéi, főleg a rézpiac? Mutatjuk a részleteket a háttérben zajló gigaalkuról!
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indul a hét Budapesten, ténferegnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Európa ma ráébredt, hogy akár erőt is mutathatna
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 11:02
Budapest persze ezúttal is kilóg a sorból a nagy európai porondokhoz képest. 
Részvény / Deviza / Áru Máris a határokat feszegeti a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:27
Elkezdte az újabb kora tavaszi hetet a forint, de feszült a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG