7p

A kriptodeviza-piacon annyi csodálatos és váratlan esemény történt 2021-ben, hogy számba venni is nehéz. Elon Musk piacmozgató húzásai, óriási NFT-árcsúcsok, a Facebook zászlóbontása a metaverzum felé vagy a kolosszális hackertámadás talán örökre átírják a játékszabályokat.

Vannak, akik szerint az is csoda, hogy még léteznek, mások szerint viszont fantasztikus fejlődést mutattak fel a kriptodevizák 2021-ben. De mindenképpen a kriptó-csodák éve volt, és így fog bevonulni a történelembe, hacsak a következő évek valamelyike teljesen el nem homályosítja ezt a csillogást.

A három legnagyobb siker

Három sikeres kriptót és három nagy kudarcot vett számba az igen mozgalmas évből a Cointelegraph. Emlékeztetnek arra, mennyire átalakult az élmezőny: a bitcoin és az ether őrzi az első és második helyét, de utána komoly átrendeződés volt. Január elején még a litecoin (LTC), a chainlink (LINK) és a bitcoin cash (BCH) is gazdagították az élbolyt. Ma viszont egészen mások a nagy nyertesek, például a solana (SOL), a polkadot (DOT), az USD Coin (USDC, dollárhoz kötött) vagy az avalanche (AVAX) léptek a helyükbe.

Az első 12 kriptodeviza december 29-én (Coingecko)
Az első 12 kriptodeviza december 29-én (Coingecko)

1. A dogecoin már nemcsak mém

A három legnagyobb siker között említik a dogecoint, amely – nagyrészt Elon Musk, a világ leggazdagabb emberének tevékenysége nyomán – mém-kriptóból sok szempontból a komolyabbak közé küzdötte fel magát. Bár már sokat esett a tavaszi csúcsokról, még mindig 3800 százalékos nyereségnél tart hosszabb távon.

A bitcoin, az ether és az avalanche árfolyama (Tradingview.com)
A bitcoin, az ether és az avalanche árfolyama (Tradingview.com)

2. Az olcsó és gyors solana

A solana (SOL) év elején csak 1,5 dollár volt, év végén 175. Az ethereum-riválisok között ez érte el a legnagyobb sikereket nagy elszámolási sebességével és alacsony díjaival. Bár a rendszer folyamatos működésével voltak gondok, hacker-támadások is meg tudták tépázni, még mindig az egyik legnépszerűbb alternatíva a rettentően megdrágult etherrel szemben.

Egy egyszerű ether-küldés manapság 5-15 dollárba, egy bonyolultabb okosszerződés blokkláncba írása 100-300 dollárba (!) is belekerülhet. Mindez a solana rendszeren egy dollárcentnél is kevesebbe fáj ma.

3. A gyakran használt terra

A terra (LUNA) egy éve még 0,65 centbe került, és jószerével ismeretlen volt, nemrég viszont a száz dollárt is elérte. Ennek titka állítólag az, hogy jó sokan használják – főleg Ázsiában – olcsó pénzátutalásokra, online fizetésekre. Ezen kívül a rendszer számos partnert nyert meg magának kereskedők és pénzügyi közvetítő cégek körében.

Az ether, a terra (LUNA) és a solana (SOL) árfolyama (Tradingview.com)
Az ether, a terra (LUNA) és a solana (SOL) árfolyama (Tradingview.com)

Zuhant az Internet Computer

A nagy kudarcok között a portál első helyen említi az Internet Computer (ICP) érmét, amely az információ-technológiai iparágat készül forradalmasítani. A tavaszi őrület (hype) után azonban a csillaga gyorsan leáldozott, és azóta 95 százalékot esett.

Az EOS, az egykori darling

Valamikor az EOS (EOS) számított az ether legnagyobb kihívójának, ám éveken keresztül folytak a soha véget nem érő fejlesztések, és a konkurencia alaposan elhúzott mellette. Bár nemrég a rendszert működtető rendszergazdák (a validátorok) is fellázadtak, és a fejlesztő-alapító cég ellen szavaztak, összességében ma sem látszik túl sok fény az alagút végén.

Vesztes kriptodevizák fél évre, plusz az ether (Tradingview.com)
Vesztes kriptodevizák fél évre, plusz az ether (Tradingview.com)

A titkos Monero

A harmadik nagy bukásnak a Monero (XMR) érméjét tartja a Cointelegraph, mivel ennek ára is jókorát zuhant. Ebben szerepet játszott, hogy a kriptodeviza-ipar alapvetően szeretne a jogszabályoknak megfelelni.

Ez az érme pedig – ellentétben a legtöbb egyéb kriptóval – valóban anonim és követhetetlen pénzmozgásokat tesz lehetővé. Emiatt sok kriptotőzsde le is vette a kínálatából.

A kriptók tíz legnagyobb pillanata

A CryptoBriefing tíz pontban foglalta össze a kriptodevizák tavalyi legnagyobb pillanatait, a mérföldköveket, amelyek az iparág fejlődését jelezték. Ezek közül számos meglepetésként érte még a szakma képviselőit is. (Az elsőt mi tesszük hozzá, nem ők, talán mert nem volt annyira váratlan.)

A Tesla bitcoint vásárolt

Éppen kifulladni látszott februárban a kriptoidevizák áremelkedése, amikor bejelentették, hogy a vezető elektromosautó-gyártó milliárd dolláros nagyságrendű vásárlást eszközölt. Nem volt ugyan teljesen váratlan, sokan találgatták már, mikor következik be, de így is nagy hatást gyakorolt. Megszilárdult az “intézményi befektetők is belépnek a piacra” narratíva, ami sokat hozzátett a 2021-es kriptó-optimizmushoz.

Elon Musk beindítja a dogecoin-ralit

A dogecoin 0,73 dolláros csúcsa az év egyik legnagyobb és legkevésbé várt trendje volt, megkezdődött a mémérme-őrület. Számos követője lett azután, és persze sok kockázat is keletkezett. Egy előnyt mindenképpen újra és újra emleget a szakirodalom: Ezek az érmék nagyon könnyen kezelhetők, mobilalkalmazások segítségével is, így az egyszerű felhasználók is könnyen boldogulnak velük.

A Gemini tőzsde egyik tulajdonosa, Cameron Winklevoss üzenete a dogecoin bevezetéséről. Mennyit ér? (Forrás: Twitter.com)
A Gemini tőzsde egyik tulajdonosa, Cameron Winklevoss üzenete a dogecoin bevezetéséről. Mennyit ér? (Forrás: Twitter.com)

A Beeple 69,34 millió dolláros NFT-je

Annak idején 2021 elején alig volt, aki tudta, mit jelent az „NFT” mozaikszó (non-fungible token, egyedi kriptoérme). Ma már mindenhol megtalálhatók ezek, amit az olyan úttörők segítettek, mint a Beeple földrengető Christie’s aukciója, ahol hatalmas rekordárat értek el.

De épp a napokban tudósítottunk arról is, hogy a Ferrari is NFT-t készít. Korábban pedig az Adidas és a Nike lépett be a piacra.

A Coinbase tőzsdére ment

Április 14-én a Coinbase amerikai kriptokereskedési platform tőzsdén jegyzett társasággá vált a Nasdaq-on (COIN jelzéssel). Napokkal előtte rekord eredményeket tett közzé, amelyből kiderült, hogy a vállalat 1,8 milliárd dollárt keresett 2021 első negyedévében. A bevezetés körül nagy felhajtás (hype) volt, ami hozzájárult a bitcoin akkori történelmi csúcsához is.

A Coinbase bevezetésének reklámja New York szívében (forrás: Coinbase a Twitteren)
A Coinbase bevezetésének reklámja New York szívében (forrás: Coinbase a Twitteren)

Kína betiltja a kriptót

Bár technikailag nem egyetlen eseményhez kötődik, Kína növekvő ellenérzése a kriptodevizákkal és bányászatukkal szemben 2021 egyik fő témája volt. A hír hatására a kriptopiac emelkedése megakadt, de a tilalmat követően sok bányász áthelyezte tevékenységét olyan helyekre, mint Texas vagy Kazahsztán, és ment minden majdnem ugyanúgy tovább, mint előtte. A kínai kereslet kiesése azért komoly érvágás lehet a piacnak a mai napig is.

Az Ethereum újítása

Augusztusban az Ethereum-rendszer egy új jutalék-mechanizmust vezetett be (az EIP-1559 módosítás, avagy “London” keretében), amely alapvető változást hozott. Elindult a díjak (a “gáz”) égetése (egy részük bevonása, megsemmisítése), ami csökkenti a forgalomban levő etherek mennyiségét. Így hosszabb távon ez jó hatással lehet az árfolyamra.

A 611 millió dolláros DeFi hack

A 2021-es év minden eddiginél magasabb árfolyamokon kívül több nagy értékű betörést, hacker-támadást is hozott. Ami mindenki figyelmét felkeltette, az a Poly Network-öt érintette, egy blokkláncok közötti hidat. (Az Ethereum, Polygon és Binance Smart Chain láncok között.) Augusztusban egy ismeretlen hacker 611 millió dollárnyi kriptoeszközt lopott el, ami a történelem legnagyobb kriptórablása lett. A Poly Network csapatával folytatott tárgyalások után azonban visszaadták a pénzt.

 El Salvador elnöke, Nayib Bukele (jobbra, farmernadrágban) (forrás: az elnöki hivatal Twitterje)
El Salvador elnöke, Nayib Bukele (jobbra, farmernadrágban) (forrás: az elnöki hivatal Twitterje)

Salvador bevezeti a bitcoint

A kriptodeviza-szkeptikusok kedvenc éve, hogy a kormányok betiltják az eszközosztályt, ha az túl nagyra nő. Ez az érv sokat veszített erejéből, amikor Salvador az első ország lett, amely bevezette a bitcoint törvényes fizetőeszközként.

A Facebookból Meta lett

A médiaóriás a kriptoeszközökhöz kapcsolódó területen erősít, és az első számára a metaverzum lesz a jövőben - jelentették be ősszel. Ez az kriptodevizák piacát is alaposan felforgatta, az online játékokkal, pénzügyekkel, NFT-kkel foglalkozó érmék is nagy szárnyalásba kezdtek. A folyamat a mai napig is tart. 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG