4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megint száguld a bitcoin árfolyama, hol lesz a vége? Egy év leforgása alatt négyszeresére nőtt, csak az idén 78 százalékkal emelkedett. A legfontosabb ok lehet, hogy általában megnőtt a digitális fizetőeszközök iránti kereslet, és a bitcoin segítségével lehet megvenni más számítógépes fizetőeszközöket. A bitcoin így lényegében csak a jéghegy csúcsa.

A napokban újabb és újabb, soha nem látott csúcsokra emelkedett a bitcoin nevű számítógépes fizetőeszköz árfolyama, kedden a Coindesk több tőzsde árait átlagoló indexe alapján 1752 dollárnál érte el napon belüli új rekordját. (Egyes tőzsdéken 1790 dollár feletti árat is feljegyeztek.) Csak idén 78 százalékkal, egy év leforgása alatt pedig 280 százalékkal, azaz közel négyszeresére emelkedett az ár.

Öt évvel ezelőtt a bitcoint még csak szűk körben ismerték, főleg programozók és számítógép-őrültek, akkor csak öt dollár körül járt az ára. Miután 2013 elejétől (amit akkor a ciprusi válsággal hoztak összefüggésbe) megismerte a szélesebb közönség is, három árrobbanáson ment keresztül.

Ez a harmadik árrobbanás

Először 2013-ban, ekkor 13,5 dollárról 154 dollárig jutott, 11-szeresére emelkedett. Másodszor 2013 végén, akkor állítólag a kínaiak fedezték fel menekülőeszközként, pár hónap alatt tízszereződött, 1150 dollár közelében tetőzött az ára. A harmadik árrobbanás most zajlik.

Ha ismét tízszereződést jelentő lufi alakulna ki, mint az előző két alkalommal, akkor 3-5 ezer dollárig is eljuthat az árfolyam. Attól függően, honnét számítjuk a mostani emelkedés kiindulópontját. Ez persze csak játék a számokkal, sem a bitcoin, sem más tőzsdei, szabadpiaci termékek lufija esetében nem lehet kiszámítani, meddig tart az őrület – illetve később az összeomlás –, ha egyszer igazán beindul.

Új kibocsátásokra kell a zseton

De mi lehet az áremelkedés oka? A Reuters az Investing.com-on azt írja, hogy a bitcoin igazából azért emelkedik, mert ennek segítségével lehet kifizetni – más számítógépes, titkosítási technológiával készülő pénzeket, zsetonokat, kuponokat („kripto-érméket”). Ebben az évben már 40 hasonló ICO volt startup vállalkozások részéről. (A nyilvános értékpapír-kibocsátást jelentő IPO mintájára, amely initial public offering, ennek jelentése „initial coin offering”, azaz „nyilvános érmekibocsátás”.)

Nem hígulhat a bitcoin

Ezen kibocsátások alkalmával a pénzügyi történelem során a startup cégek úgy tudnak tőkét bevonni, hogy semmi másra nincs szükségük, mint egy egyszerű weboldalra – írja a Reuters. Mindenféle szabályozói felügyelet nélkül. Kérdés, a hatóságok ezt meddig fogják tűrni.

A bitcoin értékének növekedéséhez hozzájárulhatott az is, hogy – az eredeti, évekkel ezelőtt lefektetett szabályoknak megfelelően – tavaly júliustól felezték az újonnan piacra kerülő bitcoinok számát (halving). A hagyományos pénzzel szemben, melyek mennyiségét a jegybankok szabályozzák és a gazdaság igényeihez tudják igazítani, a bitcoin kibocsátása erősen korlátos, lassuló ütemű, majd meg is fog szűnni. (Valamikor évek múlva 21 millió darabnál, eddig 16,32 milliót hoztak létre.)

Van, ami kilencszerezett

A Coindesk.com cikke is a többi kriptodevizát sejti az emelkedés mögött. Míg a bitcoin 70 százalékkal emelkedett, addig a többi számítógépes fizetőeszköz piaci kapitalizációja mintegy 600 százalékkal, 25 milliárd dollárral nőtt. Amint a mellékelt ábrákon látható, két fontosabb digitális fizetőeszköz, a litecoin és az ether árfolyama is 8-9-szeresére emelkedett az utóbbi hónapokban.

(Worldcoinindex.com)

Egy további ok, amit említenek, hogy a bitcoin olcsóbb kistestvérének számító Litecoin közössége elfogadott egy újítást, amit eredetileg a bitcoinra találtak ki. Ha a bitcoinra is bevezetnék, akkor ott is nagy előrelépést jelenthetne a tranzakciók lebonyolításának időigényében és költségeiben. Nemrég a japán szabályozás változását is említették, mint a bitcoin emelkedésének okát, a szigetországban szabályozták, de ezzel lényegében legalizálták, fizetőeszköznek ismerték el.

Lesz ez még 5000 dollár is?

Egy internetes oldal 2014. február 25-i dátummal közölt egy cikket, amelyben 50 ezzel foglalkozó szakembert kérdeztek meg, hogy mennyi lesz a bitcoin egy éven belül. Repkedtek a több ezer, sőt tízezer dolláros becslések, az átlag valahol ötezer dollár körül lehetett, szinte senki sem találta el, egy évvel később csak felét érte a bitcoin (535 dollár helyett 237 dollárt). Lehet, hogy pár év késéssel, de bejönnek az akkor várt árak?

(Worldcoinindex.com)


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG