3p
A kriptodeviza-hívők nemegyszer próbálták már Elon Muskot soraikba toborozni, mind ez idáig sikertelenül. Ő inkább hülyíteni szokta őket, volt, amikor komoly árfolyammozgásokat is sikerült ezzel okoznia. Ettől még nem tiltotta el az amerikai értékpapír-felügyelet…
Elon Musk füvet szív a Joe Rogan Experience adásában. Forrás: YouTube

Elon Musk hipermodern, világmegváltó tervei és vállalkozásai nem állnak messze a kriptodeviza-hívők gondolkodásától. Sok kriptodeviza-barát egyben Tesla-rajongó vagy SpaceX-követő is. Ezért már nem egyszer próbálták rávenni, hogy valahogyan csatlakozzon a “kriptodeviza-világhoz”.

Musk korábbi nyilatkozatai alapján alapvetően pozitívan áll a kriptodevizákhoz, mégsem tartotta jó ötletnek a vállalkozásait ilyen vizekre kormányozni. Tegnap a Binance kriptodeviza-tőzsde elnöke, Changpeng Zhao javasolta neki, hogy SpaceXcoin néven csináljon egy kriptodevizát. Ez megkönnyítené, hogy globálisan gyűjtsön tőkét, adományokat az űrkutatásra.

Az adományozók nevét pedig örökre beleírnák a blokkláncba. (Híveik körében az az álláspont, hogy a nyilvános blokkláncok elpusztíthatatlanok, kikapcsolhatatlanok, legalábbis amíg legalább pár ember futtatja a Földön a nyilvántartáshoz szükséges szoftvert.)

Dogecoin-árfolyam (Coinmarketcap.com)

Musk azonban inkább “trollkodni” szeret, hülyíteni a kriptodevizásokat. Körülbelül egy hónapja azt találta twittelni, hogy a dogecoin a kedvenc kriptója. Erre annak árfolyama pár nap alatt majdnem a duplájára ugrott, hogy aztán mostanáig ennek az emelkedésnek nagy részét el is veszítse.

Csak beszívott?

A dogecoin, a “kutyaérme”, 2013-ban bitcoin-paródiának indult, de komolyabb lett a várnál. Ma is 311 millió dollár a tőzsdei kapitalizációja, széles rajongótábora elsősorban jótékony adományok gyűjtésére használja.

Azóta is azt találgatják sokan, Musk viccelt-e, vagy netán be volt szívva. Egy április 1-jei tréfának szánt szavazáson pedig meg is választották a Dogecoin elnök-vezérigazgatójának. Hasonló poszt a decentralizált kriptodevizáknál ugyanis sehol sem létezik.

Belepiszkált az Ethereumba

Három nappal ezelőtt Musk csak egyetlen szót twittelt: “Ethereum”. A korábban tapasztalt reakció most elmaradt, az ethereum felment ugyan utána, de nem lényegesen jobban, mint mondjuk a bitcoin. Vagy azért, mert a dogecoin-esetben csak megégette magát, aki vásárolni kezdett. Vagy mert az ethereum kapitalizációja az előzőnek 57-szerese, 17 milliárd dollár. Vagy mert Musk ezúttal később hozzátette azt is: jk. (“Joke”, azaz vicc.)

Az Ethereum ifjú alkotójával, Vitalik Buterinnel is volt egy üzenetváltása, aki az említett tweetje után meghívta őt a következő konferenciájukra. Erre Musk felszólította, hogy hagyja már abba az ingyen-ethereumok osztogatását. Egyszer ugyanis egy csaló Buterin nevében ígért ingyenérméket, ő pedig azóta is kiírja a Twitter-oldalára, hogy ilyesmiről szó sincs (lásd a képet).

Twitter-mániás?

Mint tudjuk, az excentrikusnak nevezett Musknak már sok problémája volt az össze-vissza twittelgetéssel. A legnagyobb akkor volt, miután tavaly augusztusban azt állította, hogy kivezetné a Teslát a tőzsdéről, jó magas, 420 dolláros áron, és ehhez már össze is jött a megfelelő fedezet. Ez hatalmas turbulenciákat okozott a Tesla árfolyamában, Musknak pedig elnöki pozíciójába és 20 millió dollárjába került.

A SEC értékpapír-felügyelet nemrég kötelezte arra, hogy a Teslával kapcsolatos tweet-jeit előbb mindig egy ügyvéddel engedélyeztesse. Ám ez a kriptodevizákra nyilván nem vonatkozik…

(A Tesla készülő tőkeemeléséről itt írtunk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG