2p
Nagyot emelkednek ma az amerikai tőzsdék, felpattannak az indexek a kialakult támasz szintekről. Emelkedett a német 10 éves kötvény hozama, esett a lengyelé, rég nem látott szintre. A pesti börzén a Richter került feljebb, a többi nagy papír alig mozdult, egy kisebb azonban maximális mértékben, 20 százalékkal ugrott meg.

A brit belpolitikai zűrzavar ellenére az európai részvénypiacokon egész nap kitartott a vételi erő. London egy százalékkal került feljebb, de a francia és az olasz indexek bő 2 százalékkal emelkedtek, a DAX 1,4 százalékkal erősödött.

A BUX lényegében meg sem mozdult, a Richter fél százalékkal emelkedett 5480 forintig, a Mol 0,2 százalékkal csökkent 3104 forintig.

Mindössze 13 millió forintos forgalommal 20 százalékot emelkedett a Plotinus 7850 forintig, ahol a napi kereskedési limit miatt elakadt. Információink szerint a cégben komoly tulajdonosi átrendezés történt, de mivel a BÉT honlapján még a korábbi 5 százalék feletti tulajdonosok, köztük Zsiday Viktor szerepelnek, megerősíteni nem lehet az értesülést.

Mindenesetre azért az látszik, hogy valami érdekes történik a papírral, ahogy ez mostanában a kiüresedett, semmilyen tevékenységet ne végző cégek részvényeivel történni szokott, hisz a befektetők várják, hogy jöjjön egy, kormánykörökkel jó kapcsolatot ápoló nagybefektető, és vigye a céget tokkal-vonóval, de legalábbis szerezzen benne jelentős részesedést, lássa el vagyonnal, az árfolyam pedig szárnyaljon.

Amerikában komoly felpattanás zajlik a kialakult támasz szintekről mind az S&P 500, mind a Nasdaq Composite indexek esetében. Hogy csak a szokásos felpattanást látjuk, amit október eleje óta mindig visszaesés követett, vagy most az alapkezelők kicsit megpróbálják megszépíteni az éves teljesítményt, és ez esetleg sikerül is nekik, azt majd szilveszterkor meglátjuk.

S&P 500 index

A reggel említett, igen alacsony hozamú német 10 éves kötvény ára csökkent, azaz a hozam emelkedett, 0,23-ról 0,28 százalékig. Eközben a lengyel 10 éves kötvény hozama 3 százalék alá esett hosszú idő óta először, míg a magyar 10 éves hozam emelkedett, 3,25 százalékig.

Emelkedik az aranyár: 1250 dollár körül van, miközben egy hónapja 1200 volt csak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG