2p
A januári inflációs adat hírére erősödni kezdett a forint, az európai legerősebb gazdaságú országok 10 éves állampapírhozamai pedig felugrottak a pénteki zuhanás után. A BÉT-en drágul a Richter, az OTP és az Opus, miközben ellepték a vevők a német tőzsdét.

A ma megjelent inflációs adat, miszerint a maginfláció 3 százalék fölé került, várakozásokat indított el a monetáris politika szigorodására vonatkozóan, így hirtelen venni kezdték a forintot. Reggel egy euróért még 320 forintot kellett adni, majd a hír után 318,50-re módosult az ár.

Miután egyszeri, ráadásul év eleji adatról van szó, jó esély van rá, hogy a jegybank kivárja a következő adatot is, és felméri, hogy egyszeri kiugrásról van szó, vagy tartós jelenségről. A monetáris szigorítás vélhetően inkább csak az utóbbi esetben kezdődik meg komolyabb mértékben.

Az árfolyam így továbbra is a tavaly második félévi szinteknél erősebb maradt, a 320 megtámasztotta, a 321-nél húzódó erős szintet pedig nem is tesztelte, így egyelőre elhárult a veszély, hogy a hazai valuta visszagyengülne a korábbi hónapok szintjére.

Euró/forint, 5 hónap. Kitart a forinterő

Miután pénteken összeomlottak a legfejlettebb eurózónás országok kötvényhozamai, most úgy tűnik, nagyjából helyreállt a korábbi helyzet, különösen az osztrák papírok tekintetében. A 10 éves osztrák állampapír hozama különösen nagyot zuhant 0,31 százalékig, de most hirtelen visszatért 0,50 százalékra.

10 éves osztrák államkötvény hozama. Nagy ugrás a mélyből

A pénteken 0,08 százalékig zuhanó német 10 éves hozam 0,12-ig kapaszkodott vissza, egyúttal a frankfurti tőzsde szárnyalásba kezdett: a DAX egy százalékkal van feljebb, 11 127 ponton. A többi európai index is erősödik, de egy százalék alatti mértékben.

Az amerikai részvénypiacok egyensúlyra találtak, lecsökkent a volatilitás, miközben az egyes részvények és az indexek sokkal magasabban vannak, mint a decemberi mélypont, ugyanakkor a korábbi emelkedő trend nem állt vissza, hisz a főbb papírok és indexek, ha kevéssel is, de a 200 napos mozgóátlag alatt vannak (piros vonal).

S&P 500 index

A BÉT-en ma az Opusnak van jó napja, 5 százalékot emelkedik 456 forintig, a legnagyobbak közül pedig a Richter 0,9, az OTP pedig 0,6 százalékot erősödik 5605 illetve 11 480 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42050 41510 42100 +0,98% 42030 42050 4 157 495 920 HUF 2026-10-16 14:32:37
MOL 5050 5010 5080 0,00% 5035 5050 1 337 550 675 HUF 2026-10-16 14:31:21
MTELEKOM 2696 2656 2718 +1,35% 2692 2696 1 372 370 186 HUF 2026-10-16 14:28:16
RICHTER 12570 12550 12810 -1,10% 12560 12570 845 744 330 HUF 2026-10-16 14:31:32
OPUS 216 214 226 +0,23% 216 218 31 563 693 HUF 2026-10-16 14:31:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG