6p

A tegnapi amerikai történelmi csúcs után Európában is jó a hangulat, de nem tudni, hogy ez az USA-ban is ki fog-e tartani. A Molra két célár-javítás is érkezett, de vásárlásra nem, csak tartásra ajánlják. Fizetett az Evergrande, de lehet, hogy csak időt akar nyerni. Tovább szakad a török líra.

Az amerikai technológiai részvények tegnap ugyan nem voltak erősek, de az S&P 500 index új történelmi rekordot ért el 0,4 százalékos emelkedésével. Ma az Evergrande kínai ingatlanóriással kapcsolatos hírrel, valamint egyes gyorsjelentésekkel magyarázzák, hogy Európában jó a tőzsdei klíma.

A német, francia, brit indexek fél-egy százalékos pluszban vannak, de az amerikai határidős mutatók inkább szerény mínuszban. Ázsiában szerényen emelkedett Hong Kong és Tokió, de Sanghaj indexe süllyedt.

Itthon a BUX index 0,3 százalékkal javít, ami főleg a Mol 0,4 százalékos emelkedésének köszönhető. Az OTP csak 0,1 százalékkal drágul, a Richter pedig 0,2-vel olcsóbb lett. A Telekom 0,8 százalékos pluszban van. A forint az MNB egyik vezetőjének tegnapi támogató nyilatkozata ellenére ismét gyenge, az euró 363,40.

Árfolyam

Tartogatva értékelték fel a Molt

Az Erste Befektetési Zrt. 2475 forintról 2950 forintra emelte a Mol célárát, a Raiffeisen Bank pedig 2600 forintról 3000-re. Mindkét cégnél változatlanul “tartás” ajánlást adnak a részvényre. Amely egyébként 2772 forint a tőzsdén, tehát az említett céláraktól nincs is túl messze.

Gyengül ma kissé a dollár, az árupiaci termékek többsége – ipari fémek, nemesfémek, olaj – fél százalék és egy százalék közötti pluszban van.

Vegyes gyorsjelentések érkeztek

Nem érkeztek túl jó gyorsjelentések este az Equilor Befektetési Zrt. és a KBC Equitas gyűjtéseiből ítélve. Ahol a számok jók, ott általában a romló kilátások kedvetlenítették el a befektetőket. Például:

  • A Snap negyedéves jelentése alulmúlta az előzetes várakozásokat, a negyedik negyedévre vonatkozó várakozásaik is hasonlóan csalódást okoztak.
  • Hiába a vártnál erősebb profitszám, adják az Intel papírjait a gyorsjelentés után. A cég vezérigazgatója ugyanis pesszimista a jövővel kapcsolatban.
  • Közel 14 százalékkal csökkentek a Renault bevételei, az eladott autók száma globálisan 22 százalékkal csökkent. Ám a menedzsment tartja az előrejelzéseit.

De azért jó hírek is jöttek:

  • A kínai bizonytalanságok ellenére jól teljesített a L’Oreal a harmadik negyedévben.
  • A vártnál jobb számokat közölt az AT&T telekommunikációs óriás.

Sok volt a pozitív meglepetés idén

A mai napon túllépve nem rossz a jelentési szezon mérlege, legalábbis az Erste Befektetési Zrt. szerint.

Eddig a cégek mintegy húsz százaléka tette közzé számait, amelyek kirobbanó teljesítményt mutatnak. Az egy részvényre jutó összesített eredmény 45 százalékkal emelkedett, ami 13 százalékponttal múlja felül a várakozásokat. A legnagyobb meglepetést eddig a pénzügyi szektor okozta, ahol 20 százalékpont a meglepetés mértéke.

Az energiaszektor pedig megtízszerezte eredményét, amit persze a tavalyi nyomott olajárak miatt is történt.

Mégis fizet az Evergrande?

Az ügyben jártas szakemberekre hivatkozva pénteken a Bloomberg azt közölte, hogy az Evergrande a szombati határidő lejárta előtt kifizet 83,5 millió dollár kötvénykamatot. Ez valójában még szeptember 23-án volt esedékes, de volt utána egy 30 napos türelmi idő. Ha az Evergrande nem tudta volna ehhez most időben előteremteni a pénzt, formálisan is csődbe került volna.

Egészen a közelmúltig bizonytalan volt, hogy az Evergrande még egyáltalán fizet-e dollárkötvényeire kamatot. A jelenlegi kamat kifizetésével a vállalat csak időt próbál nyerni – idéznek egy tőzsdeügynököt. A következő hetekben és hónapokban kötvények után további kamatfizetések esedékesek.

Kínai negyed (Pixabay.com)
Kínai negyed (Pixabay.com)

A vállalat olyan nagy, hogy egyes szakértők attól tartanak, csődje továbbterjedhet a teljes kínai gazdaságra, esetleg a világgazdaságra is.

A saját sikerének áldozata lesz a bitcoin-ETF?

A kedden debütált ProShares Bitcoin Strategy ETF jó úton halad afelé, hogy a határidős kontraktusok maximálisan megengedett számát elérje, miután túl gyorsan túlságosan népszerűvé vált. (Mérete 1,1 milliárd dollárra nőtt.)

Pár nap után már 1900 októberi kontraktusa van, miközben a Chicagói Árutőzsde (CME) 2000 darabos limitet határoz meg. A novemberi kontraktusokra szabott keretet is hamar kimerítheti – írta a Cointelegraph.

Ma a solana szárnyal

A bitcoin szárnyalása megállt, korrekció következett be a 67 ezer dollár közelében elért új mindenkori csúcsról, most 63 600 az ára. Hasonló pályát járt be az ether is, az öt hónapos csúcs után kissé lejjebb csúszott. Ma a solana nevű ethereum-konkurenst veszik nagyon, amely átlépte a 200 dollárt és szeptember eleji csúcsát ostromolja.

Az S&P 500 amerikai tőzsdeindex 2021-ben (Tradingview.com)
Az S&P 500 amerikai tőzsdeindex 2021-ben (Tradingview.com)

Már csak kínos közjáték a 2020-as krach

Miután az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag új történelmi csúcsokat ért el a héten, felrajzoltuk az S&P idei és öt éves grafikonját is. Az öt éves ábrán a 2020 tavaszi nagy összeomlás már csak átmeneti zavarnak tűnik, ami után a részvényárfolyamok lényegében ott folytatták, ahol abbahagyták. Már 2020 nyarán elérték a koronavírus-válság előtti szintet, és kisebb korrekcióktól eltekintve csak emelkednek és emelkednek.

Eközben a sajtó tele van a félelmekkel, kockázatokkal és negatívumokkal, mindig aggódnak valami miatt a piacok. Úgy látszik, a “félelem falán” kúsznak felfelé az árfolyamok. De eközben a részvényeknek mintha nem lenne igazán alternatívája.

Az S&P 500 amerikai tőzsdeindex öt éve (Tradingview.com)
Az S&P 500 amerikai tőzsdeindex öt éve (Tradingview.com)

Tőzsdén a WeWork, jön Trump igazsága

A kalandos előéletű, irodák bérbe adásával foglalkozó WeWork tegnap végre tőzsdére került egy SPAC-on (speciális célú felvásárlási társaságon) keresztül. A részvények 13,5 százalékkal emelkedtek az első napon, 11,78 dollárra, ami kilencmilliárd dollárra értékeli a céget a Yahoo Finance szerint. Ám volt, hogy a WeWork-öt 2019-ben még 47 milliárdra is értékelték – teszik hozzá.

Megvan a menetrendje Donald Trump volt amerikai elnök médiavállalkozásának is. A “Truth Social” nevű közösségimédia-cég jövő hónapban indítja tesztüzemét, és a Digital World Acquisition Corp (DWAC) nevű SPAC-on keresztül menne tőzsdére. Ennek árfolyama a hír hallatán egyetlen nap alatt 356 százalékkal, tehát négy és félszeresére emelkedett.

Tovább porlik a líra

Tegnap a török jegybank a várakozásoknál is jobban csökkentette az irányadó kamatot, amire a líra további mélyrepülésbe kezdett. Pedig úgy tűnt, hogy a nagy ijedtség már előző héten megvolt, amikor a török elnök belenyúlt az elvileg független jegybank vezetésébe.

Az euróért már több mint 11,2 lírát kell adni, ami persze új történelmi rekord. A török részvények lírában ugyan emelkednek, de euróban számolva ez csökkenéssel egyenértékű.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40300 38200 40530 +6,42% 0 0 37 771 181 680 HUF 2026-10-09 17:12:47
MOL 5055 4956 5055 +1,10% 0 0 1 878 622 960 HUF 2026-10-09 17:06:41
MTELEKOM 2562 2512 2562 +1,26% 0 0 514 089 096 HUF 2026-10-09 17:05:27
RICHTER 12350 12210 12350 +1,23% 0 0 1 244 825 700 HUF 2026-10-09 17:07:31
OPUS 252 247 260 +0,80% 0 0 18 855 008 HUF 2026-10-09 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az OTP a tőzsdén, több mint 2500 forinttal drágult a részvény
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:44
Látványos ralit produkált pénteken az OTP a Budapesti Értéktőzsdén: a bankpapír árfolyama 6,76 százalékkal emelkedett délután fél háromig. A BUX indexet is jelentősen felhúzta a bankrészvény erősödése, miközben a Mol veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Kiugrik a bőréből, ha van OTP-részvénye
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 11:49
A Mol kicsit csökkent, a Magyar Telekom és a Richter kicsit nőtt, órisit megy az OTP.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonulót fújtak: furcsa, aggasztó körülmény miatt nem vezetik be az amerikai tőzsde csodafegyverét
Czwick Dávid | 2026. október 9. 10:14
Amikor a világ legnagyobb határidős tőzsdéje a hatóságok és az iparági óriások nyomására hirtelen visszalép egy forradalmi újítástól, arra érdemes odafigyelni. Márpedig ez történt a Chicagói Fémtőzsdével (CME), amely a napokban fújta le a legújabb tőzsdei projektjét. Míg a szabályozott gigászok megtorpannak, addig a szürkezónás predikciós, azaz előrejelzési piacok neves képviselői gátlástalanul törnek előre – és korábban még Mark Zuckerberg is szimatot fogott.   
Részvény / Deviza / Áru Elindult a kereskedés a pesti tőzsdén, így alakulhatnak az árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 09:14
Egy kisebb mínusszal indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban: ennyibe kerül az euró péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 07:44
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben és heti eredménye is árfolyamnyereség felé tart.
Részvény / Deviza / Áru Nem minden New York-i bróker álma lesz édes
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:20
Így zárt a tőzsde a Wall Streeten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG