7p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A tőzsdéken mára elromlott a hangulat, megint a kínaiak ijesztettek rájuk. Az euró/forint 364 is volt, majd éles fordulat következett. A bitcoin történelmi csúcsot döntött, de már az ether sincs ettől messze. Remekelt a Tesla, mégis esik.

Bár tegnap végül egész jó tőzsdenap jött össze, ma elromlott a hangulat. Amerikában szerdán napközben új történelmi csúcsot ért el a Dow Jones ipari átlag, és az S&P 500 is rekord közeli szinten járt. Közzétették a Fed Bézs könyvét, ami lassuló gazdaságról írt, de nem okozott ezzel nagy meglepetést.

A bajba jutott kínai ingatlanóriás, az Evergrande azonban sikertelenül próbálta értékesíteni az egyik fontosabb leányvállalatát, így ismét zuhanásnak indult az árfolyama Hong Kongban. Ez a többi ázsiai részvénypiacon is éreztette hatását. A japán Nikkei közel két százalékkal esett ma.

Ráadásul vegyes európai gyorsjelentések jöttek, jók is, rosszak is. Az európai indexek így ma 0,2-0,4 százalékos mínuszban vannak, és az amerikai határidős indexek süllyedése is ekkora.

Fordulat a forint árfolyamában

Itthon a BUX index hol nullán, hol kis mínuszban járt délelőtt, de mostanra határozottan pluszba fordult, 0,4 százalékkal megy fel. Az OTP 0,3, a Mol 0,2, a Richter 0,6 százalékkal erősödött. A Telekom stagnál, az Opus mínuszban, a 4iG kisebb pluszban áll.

Árfolyam

Az euró/forint reggel rövid időre átlépte a 364-es határt is. Délelőtt azonban éles váltás következett, mivel a jegybank egyik vezetője, Virág Barnabás a Portfolio.hu szerint azt nyilatkozta, hogy erőteljesebb lépésekre lehet szükség az erősítése érdekében. Jelenleg 361,60 az árfolyam, ami alig tér el a tegnap esti szinttől.

Rekordokat döntögetett a Tesla

A Tesla a tőzsdezárás utáni kereskedésben 1,6 százalékkal esik, pedig rekord negyedévről számolt be. “Hiába a globális chiphiány, a cég 73 százalékkal növelte éves alapon az értékesített autók számát” – írja az Equilor Befektetési Zrt.

A cég 1,6 milliárd dolláros profitot ért el, ami jelentős emelkedés a tavalyi 331 millió dollárhoz képest és meghaladja az elemzők által várt 1,3 milliárd dollárt. A bevétel, 13,8 milliárd dollár, szintén jobb, mint a várt 13,6 milliárd. A cég számos költségracionalizálást hajtott végre, így az emelkedő nyersanyag- és chipárak ellenére jelentősen tudta javítani a marzsokat.

De a Teslához is begyűrűztek az ellátási problémák, nem teljes kapacitáson mentek a gyárak és hosszabb lett a várakozási idő az autóikra. Idén elkészülhet a berlini és austini gyár, de a termelés csak jövőre indul.

A Tesla, a Nio és a BYD árfolyama egy évre (Tradingview.com)
A Tesla, a Nio és a BYD árfolyama egy évre (Tradingview.com)

A Tesla lehet a jelzőlámpa-koalíció nyertese?

Az SPD, FDP és Zöldek által alakítandó német “jelzőlámpa-koalíció” nyertese lehet a Tesla az N-Tv.de portál szerint. Ezek a politikai erők ugyanis megnyirbálhatják a hibrid, csak részben elektromos autók támogatásait, és a teljesen elektromos hajtásra helyezhetik át a hangsúlyt. Ez a sok hibridet gyártó német autógyárak jelenlegi lemaradását növelné, és a Teslát hozná még előnyösebb helyzetbe.

A Tesla nemrég adta át a Berlin mellett épülő “giga-gyárát”, saját országukban teremtve konkurenciát a klasszikus német gépkocsi-óriásoknak. Jelenleg a német állam a teljesen elektromos hajtású modellekre 6000, a hibridekre 4500 euróig terjedő támogatást fizet.

A nem feltétlenül elektromosan közlekedő, elektromos meghajtással pedig csak csekély hatósugarat elérő hibrid járművek állami támogatása régóta tüske az FDP és a Zöldek szemében – teszik hozzá.

Tesla (Pixabay)
Tesla (Pixabay)

66 930 dollár volt a bitcoin

A bitcoin tegnap délután átlépte az áprilisban beállított 64 863 dolláros csúcsot, mindjárt túl is szaladt rajta, az új történelmi rekordja így 66 930 dollár a Coinmarketcap szerint. Ma 65 ezer körül mozog az ára, egy hét alatt 14 százalékkal ment fel. A teljes kriptodeviza-piac elméleti értéke (kapitalizációja) pedig elérte a 2,7 billió (2700 milliárd) dollárt.

Az új rekordot nagymértékben annak tudják be, hogy kedden elindult az első amerikai tőzsdén kereskedett bitcoin-alap, a ProShares’ Bitcoin Strategy ETF (BITO). Ez az első két napon 1,1 milliárd dollárt gyűjtött össze.

52 százalékos ugrás a debütálás napján

Ám más hangok is vannak, a JPMorgan szerint például az inflációs félelmek is fűtik a bitcoin árrobbanását.

Nagy szerencséje volt a Stronghold Digital Mining (SDIG) kriptodeviza-bányász cég részvényeseinek, a cég tőzsdei bevezetése a Nasdaq-ra pont a rekord napjára esett. A papírok így 52 (!) százalékkal emelkedtek az első napon.

A bitcoin és az ether(eum) árfolyama 2021-ben (Tradingview.com)
A bitcoin és az ether(eum) árfolyama 2021-ben (Tradingview.com)

A következő az ether lesz?

A piacon már azt találgatják, mikor lesz az USA-ban ethereum-ETF is. A jogi helyzet hasonló, ahogy a bitcoin-ETF a CME árutőzsdén forgó határidős bitcoin-kontraktusokba fektet, egy ethereum-terméknek is rendelkezésére áll majd a hasonló határidős ether-kontraktus.

Az ether árfolyama mindenesetre szintén sok hónapos csúcsra ért tegnap, 4240 dollárra (májusi rekordja ennél csak pár százalékkal több, 4362 dollár). Amint a grafikonon látható, az ethernél sokkal nagyobb emelkedés történt az idén, mint az első számú kriptodevizánál.

Még több galamb, még kevesebb héja?

Nőhetnek az inflációs aggodalmak egy tegnapi esemény miatt. Lemondott a Bundesbank elnöke, ami az Erste Befektetési Zrt. szerint “mellbe vágta a befektetőket”,

Hiszen közismerten héja, azaz a szigorú monetáris politika hívének tekinthető jegybankár volt. Az pedig, hogy a galambok súlya növekszik az ilyen, aggodalmakra okot adó időkben, amikor attól félnek, hogy a jegybankárok túl sokáig hagyják nyitva a pénzcsapokat, alapvetően nem jó ómen véli a brókercég.

Záporoznak a gyorsjelentések, meg Trump

Hatalmas cégek jelentései jönnek sorba, de egyéb vállalati érdekességekből sincs hiány.

  • A várttól elmaradt bevételek miatt esett az IBM részvénye, 4,3 százalékkal a tőzsdén kívüli kereskedésben.
  • Megvenné a Pinterestet a PayPal ha ez megvalósul, az év legnagyobb technológiai felvásárlása lehet, mintegy 45 milliárd dolláros értékkel.
  • Donald Trump volt elnök egy SPAC-cégen keresztül vinné tőzsdére közösségimédia-platformját, TRUTH Social néven.

Mi várható ma?

A KBC Equitas szerint az amerikai piac nyitása előtt az American Airlines, illetve a Southwest Airlines harmadik negyedéves jelentéseit érdemes figyelni. Továbbá az AT&T is közzéteszi a számait 13 óra környékén.

Zárás után érkezik az Intel, a Chipotle, illetve Whirlpool jelentése is, főleg az Intel lehet ezek közül különösen érdekes.

Vegyes európai gyorsjelentések jöttek

Az Investing.com szerint vegyes gyorsjelentések érkeztek ma Európában.

  • Az ABB svájci technológiai csoport részvénye 3,4 százalékkal esett, mivel csökkentette az egész éves értékesítési előrejelzését az alkatrészhiány miatt.
  • Az AB Volvo teherautó-gyártó 2,1 százalékkal ment le, miután nyeresége felülmúlta a várakozásokat, de itt is a chiphiány hátráltatja a termelést.
  • A brit Barclays bankcsoport 0,6 százalékot süllyedt, annak ellenére, hogy harmadik negyedéves teljesítménye javult.
  • Az Unilever papírja 1,2 százalékot javult, mert a fogyasztásicikk-óriás túlteljesítette az a előrejelzéseket. Eközben megemelte az árait, hogy megpróbálja ellensúlyozni a felpörgő energia- és egyéb költségeket.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38480 37600 38500 +1,93% 0 0 17 638 714 040 HUF 2026-01-16 17:05:13
MOL 3532 3462 3576 +1,09% 0 0 7 473 258 214 HUF 2026-01-16 17:13:40
MTELEKOM 1920 1900 1920 +1,05% 0 0 446 488 350 HUF 2026-01-16 17:05:01
RICHTER 10470 10360 10490 +1,16% 0 0 2 495 427 440 HUF 2026-01-16 17:05:23
OPUS 548 545 553 0,00% 0 0 138 440 614 HUF 2026-01-16 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szánkózni ment a forint pénteken
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 18:21
Alig volt érdemi elmozdulás az árfolyamokban.  
Részvény / Deviza / Áru Durroghatnak a pezsgők, újabb történelmi csúcs született Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzhatnak az amerikai tőzsdék a nagy leállás előtt
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 16:16
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hurráhangulat a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:56
Emelkedés, és még több emelkedés.
Részvény / Deviza / Áru Elfüstölhet a pénzünk egy politikai aktivista miatt – újabb leállás jön
Czwick Dávid | 2026. január 16. 10:28
Alig több mint két hete az újévi ünnepnap miatt álltak le a pénzpiacok világszerte, előtte pedig karácsonykor. Ezúttal az Egyesült Államokban lesz teljes leállás és erről leginkább egy egykori politikai aktivista tehet. A hétvégével együtt így három napig nem lesz tőzsdei kereskedés az USA piacain, ami akár saját befektetéseinket is veszélyeztetheti. Ismét készülni kell a volatilitásra és a pozíciók óvatos menedzselésére.
Részvény / Deviza / Áru Visszafogott a hangulat az európai tőzsdéken, a BUX is húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 09:38
Nyitás utáni helyzetjelentés péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Befagyott péntekre a forint is
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 07:44
Ennyiért adják pénteken az eurót, a dollárt és a svájci frankot.
Részvény / Deviza / Áru Visszapattant az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 06:32
Jól zártak csütörtökön a főbb mutatók.
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi, hogy kicsit engedett a tél szorítása
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 19:12
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén nem volt szürke ez a nap, soha nem történt még ilyen
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 28,3 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel 120 679,89 pontos történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG