5p
Szinte kivétel nélkül esnek a részvények, a kötvények, az olaj, de még az effajta globális problémák idején menedékeszköznek számító arany jegyzése is átmenetileg lejjebb tudott menni. A koronavírus miatti kockázatkerülés pedig a világszinten alacsony jegybanki kamat miatt a forintot az euróval szembeni két héttel korábbi mélypontja felé lökte.
Egy kereskedő figyeli a zuhanó tőzsdei árfolyamokat a tajvani tőzsdén. Fotó: EPA / David Chang

Az e hét első két napi teljesítménye alapján világszerte mindössze 6 vállalat volt, amelynek a részvénye erősödni tudott – mutat rá a KBC Equitas elemzése. Elsősorban azon cégeké – mint az Infineon, a Carrefour és a Danone –, amelyek 2019 utolsó negyedéves gyorsjelentései kedvezőek lettek. Az S&P 500 indexet alkotó félezer kibocsátó közül a HP pedig azért emelkedett ki, mert a jó számai mellett a befektetők azt is értékelték, hogy jelentős részvény-visszavásárlási programot hirdetett. Ám Olaszország jelentős koronavírus-érintettsége miatt az európai indexek közül sem a frankfurti DAX-ban, sem a francia CAC-ban nem volt pluszos papír.

Mínuszaikat mélyítették tovább ma délelőtt az európai részvények, a legjobban, 2 százalék feletti mértékben a DAX, míg a CAC és a brit FTSE 1,5-1,5 százalék körül.

Az ázsiai tőzsdeindexek is eséssel nyitották a mai napot, annak ellenére, hogy Kínából a vírus csillapodásával kapcsolatos hírek érkeztek, a sanghaji, a tokiói és a hongkongi börzebarométer is 0,7-0,8 százalékos mínusszal küzdött.

S a határidős árfolyamok a délután nyitó amerikai börzéknél is további esést jeleznek előre, a Dow Jones-nál például 150 pontosat, ami több mint fél százalékos mínuszt jelentene.

A visszaesés alól a Budapesti Értéktőzsde sem volt kivétel, a BUX-index két nap alatt közel 7 százalékot zuhant, s ehhez ma délelőtt további mintegy 2 százalékot tett hozzá.

A kötvényhozamok is mélyrepülésben vannak, például az amerikai tízévesé például 1,33 százalékra csökkent, míg a már eddig is negatív német tízévesé már mínusz 0,51 százalék. Ez azt tükrözi, hogy a piaci szereplők a világgazdaság lassulására számítanak.

Nagyot zakózott az olaj is, az észak-amerikai könnyűfajta (WTI) jegyzése már letörte az 50 dolláros szintet, s már 49,5 közelében jár, míg az északi-tengeri Brent-típus az 54 dollár felé zuhan. Ez utóbbi hatása péntektől – ahogy arról beszámoltunk – a hazai üzemanyagárak csökkenésében is kifejeződik. A világpiaci árak alakulása szempontjából fontosak lehetnek a ma publikálandó amerikai olajkészletadatok.

A pesszimista hangulatban még az arany árfolyama is csökkent, unciája (1 uncia=31,1035 gramm) a hétéves csúcsáról lefordulva 1650 dolláron tartózkodott szerda délelőtt, s később ugyan emelkedett, a pozitív korrekció alig néhány dollárt tett ki.

Ma érdemes lesz figyelni a forintot is, amely az euróval szemben ismét a 339-es szint fölött cserél gazdát, alig 1 egységnyire a két hete elért 340,3-as történelmi mélypontjától. Ez a koronavírus miatti globális kockázatkerülés következménye, mintsem a januári magas inflációé, s a reakciók tekintetében a Magyar Nemzeti Bank mozgástere – az alacsony, mindössze 0,9 százalékos alapkamat miatt – szűknek tűnik. Erről részletesebben lásd cikkünket.

Nyugtat a Fed, aggódik az EKB

Mindeközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed alelnöke tegnap egy washingtoni konferencián hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdasági növekedés továbbra is szilárd alapokon nyugszik – hívja fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. A munkaerőpiaci folyamatok kedvezőek, a gazdasági aktivitás mérsékelt ütemben bővül, és a jegybank várakozása szerint az idei évben is kitartanak a folyamatok. Nem látnak arra bizonyítékot, hogy az alacsony munkanélküliségi ráta túlzott árnyomást okoz, az inflációs folyamatok továbbra is kissé a cél alatt mozognak.

A Fed kiemelt figyelemmel követi a koronavírus-járványt, és annak negatív gazdasági hatásait. A jelenlegi monetáris politika megfelelő mindaddig, amíg a beérkező adatok megegyeznek a várakozásokkal, ugyanakkor nincs előre meghatározott kamatpálya. A repoműveleteket a jegybank fokozatosan csökkenteni fogja, és ismét kiemelte, hogy az nem monetáris politikai eszköz, csupán a bankrendszeri likviditást hivatott biztosítani. Az inflációs célkövetési rendszer és egyéb monetáris politikai eszközök felülvizsgálata jelenleg is zajlik, mely az idei évben le fog zárulni, a fejleményekről tájékoztatják a közvéleményt.

Ezzel szemben Francois Villeroy, az Európai Központi Bank (EKB) francia tagja úgy véli, a koronavírus-járvány negatív hatásainak tompítására a jegybanknak nincsenek megfelelő eszközei, mivel az egy negatív kínálati oldali sokk. A globális növekedésre nézve átmenetiek lehetnek a hatások, de valószínűleg lefelé fogják módosítani a francia növekedési prognózist az idei évre, mely jelenleg 1,1 százalékos. A jegybankár üzenete egybecseng az EKB korábbi, hivatalos kommunikációjával is, mely szerint most már fiskális oldalról kellene támogatni az eurózóna gazdaságát, ez a vélekedés a járvánnyal csak erősödött a jegybankárok között.

Jól megy a Duna House-nak

S akkor azért a végére egy jó hír. Az ingatlanközvetítő cég árbevétele tavaly tovább emelkedett, amelyen a 2018-asnál 28 százalékkal magasabb profitot ért el. Ebből a vállalat részvényenként 130 forintos osztalékot fizethet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG