6p

A tőzsdék többsége emelkedik, a BUX azonban süllyed és a forint is gyengült. A keddi itthoni kamatdöntést árazhatták be, biztosra veszik az elemzők a negyed százalékpontos mérséklést. Kamala Harris támogatásáról biztosította a kriptókat, amikor először szólalt meg a témában, ami új emelkedést indított be ezen a piacon.

Az európai tőzsdeindexek vegyesen teljesítenek hétfőn, Németországban 0,4 százalékkal emelkedik, Franciaországban ugyanilyen mértékben süllyed, Londonban stagnál a mutató. Azért Európa-szerte inkább a pluszok vannak túlsúlyban, és az amerikai határidős indexek is feljebb mennek. Kiábrándító európai beszerzésimenedzser-indexek érkeztek reggel.

A heti makroesemények közé tartozik csütörtökön az USA GDP-adatának közzététele, az ottani munkanélküli kérelmek száma és Jerome Powell Fed-elnök beszéde. Pénteken pedig az amerikai PCE (személyes fogyasztási kiadások) inflációs adat következik. Az Apollo Global Management ötmilliárd dolláros befektetést ajánlott fel az Intel chipgyártóban. Az amerikai képviselőház republikánus képviselői bemutattak egy tervet, amely három hónapig fenntartaná a kormányzat finanszírozását, és elkerülné a részleges leállást.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,2 százalékkal esik, ennyivel megy le az OTP Bank is. A Mol 0,9 százalékkal felfelé, a Richter és a Telekom 0,6-0,6 százalékkal lefelé tart. Változott a BUX-kosár, kikerült belőle a BIF, figyelmeztetést kapott a PannErgy, új részvénysorozat pedig nem került bele.

A dollár miatt gyengül a forint?

A kiábrándító európai beszerzésimenedzser-indexek hatására lefelé vette az irányt az euró-dollárárfolyam (vagyis erősödött a dollár). Ettől valószínűleg nem függetlenül emelkedik az euró ára is, 394,50-re, ami 1,3 forinttal magasabb a péntek estinél.

Árfolyam

Az arany csúcsközelben áll, 2622 (határidős piacon 2647) dolláron. Az olaj 0,3, az európai földgáz 1,6 százalékkal drágul.

Jön a hazai kamatdöntés

Kedden tartja szeptemberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ahol az alapkamat további 25 bázispontos csökkentéséről dönthet a Monetáris Tanács az elemzői várakozások szerint. A forint szempontjából is fontos esemény lehet tehát a holnapi (azaz keddi - a szerk.) döntés, és az azt követő háttérbeszélgetés – írta a K&H Értékpapír.

Nagyobb erősödést mutatott a forint az euróval szemben pénteken, az EURHUF árfolyam így már az 50 napos mozgóátlagot is letörte. Ezzel 393 közelébe süllyedt vissza a devizapár, ami kéthetes mélypontot jelent.

A kockázatvállalási kedv visszatérése a nemzetközi piacokon láthatóan a forintnak is kedvező volt, ezt pedig a gyengélkedő dollár tovább támogatta.

Rugóra jár a forint?

“A múlt hétig olyan volt a forint árfolyama, mintha egy rugó végén üldögélne” – írja Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzõjének kommentárja.

Ha nagyon kihúzták az EURHUF árfolyamát lefelé (azaz erősödött a forint), akkor növekedett a kamatvágás valószínűsége, ha pedig 400 felé járt (volna), akkor csökkent.

Úgy tűnik, hogy az MNB-nek sikerül(t) elérnie a fő feladataként megfogalmazott árstabilitást. Már a Fed sem fél igazán az inflációtól, ami az MNB-nek is segítség a kamatcsökkentésben. Ezért a 24 elemző (köztük az Erste is) egyöntetűen 25 bázispontos alapkamat-csökkentést vár kedden (6,5 százalékra). 

Minden rendben a magyar gazdaságban?

A piaci szereplők az év végére már hat százalékos alapkamatot, egy év múlva pedig már öt százalékot áraznak – írja az elemző. Az inflációs várakozás idénre négy, jövőre pedig már 3,6 százalékon áll, és 2025-ben a gazdaság is három százalék fölötti növekedést mutathat.

Vagyis majdnem minden rendben van, kivéve a költségvetést.

A mai forintgyengülés valószínűleg már a holnapi várható kamatdöntésnek tudható be. Így ha a lépés a vártnak megfelelő, a döntés után valószínűleg már nem lesz komolyabb mozgás – véli a szakember.

Kamala Harris új terveket jelent be

Új gazdasági javaslatokkal szólítaná meg a bizonytalan szavazókat Kamala Harris. A terveket várhatóan a hét közepén, Pittsburghben fogja bejelenteni – írtuk az Equilor Befektetési Zrt. nyomán. A javaslatok lényege, hogy segítsék az amerikaiakat a vagyongyarapodásban, és gazdasági ösztönzőket határozzanak meg a vállalkozások számára, hogy segítsék ezt a célt.

Harris miatt ugrottak a kriptók

Vasárnap késő este megindult a főbb kriptovaluták árfolyama, miután Kamala Harris demokrata elnökjelölt “végre megtörte a csendet”, és először szólalt meg nyilvánosan a témában. Támogatásáról biztosította az iparágat, miközben hangsúlyozta a fogyasztóvédelmet is.

Együtt fogunk működni, hogy befektessünk Amerika versenyképességébe, jövőjébe. Ösztönözni fogjuk az olyan innovatív technológiákat, mint a mesterséges intelligencia és a digitális eszközök mondta egy adománygyűjtésen.

Az iparág eddig azt találgatta, hogy Harris vajon másképp áll-e hozzá a kriptóhoz, mint Joe Biden elnök, aki sokak szerint barátságtalan az ágazattal szemben, és akinek az elnöksége alatt a hatóságok valósággal üldözték a szektort. A kriptó már a nyár elején kampánytémává vált, amikor a republikánusok kijelentették, hogy felkarolják az ügyet, Donald Trumppal az élen.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A választás felhajtja a bitcoin árát?

A következő, a közösségi médiában terjedő grafikon szerint az amerikai választási évek végén alaposan megindult a bitcoin árfolyama – legalábbis az utóbbi két alkalommal.

Most jön a java? A bitcoin árfolyama választási években (2016, 2020, zölddel: 2024). Forrás: Egy elemző Telegram-csatornája.
Most jön a java? A bitcoin árfolyama választási években (2016, 2020, zölddel: 2024). Forrás: Egy elemző Telegram-csatornája.

A 2012-es választási év nem szerepel az ábrán, abban az időben még alig beszélhetünk piacról és megbízható árfolyaminformációkról, és sok rendszer nem is mutatja. De azért kideríthető, hogy annak az évnek az elején a bitcoin hozzávetőleg öt dollár körül mozgott, az év szeptemberében 11-12 dollár, decemberben pedig 13,5 dollár körül. A jelenség azonban lehet véletlen is, hiszen a bitcoin az évek többségében emelkedett, a hosszú távú tendencia is növekvő.

A melegtől szenved a Pannergy

Alacsonyabb fűtési potenciállal szembesült a Pannergy az enyhébb időjárás miatt. A félév során átlag alatti hőértékesítést tapasztalt, így a bázisidőszaktól és az időszakos tervtől is elmaradt – írja az Equilor Befektetési Zrt.

Ennek, valamint az alacsonyabb hatósági hőárak következtében a konszolidált árbevétel éves alapon 32 százalékkal csökkent, 4,14 milliárd forintra. Az EBITDA 16 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszak számaitól. A cég 698 millió forintos konszolidált nettó nyereséget ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG