5p

A nyugati tőzsdéken elég jó a hangulat, főleg a német index erős a hadiipar miatt. A BUX legtöbb összetevője szintén emelkedik, de azért van kivétel. A forint stabil, pedig a világpolitikai viharok meg is rángathatták volna. Intézmények veszik a bitcoint, egy újabb mémérme-botrány egy elnök székébe is kerülhet.

Az európai tőzsdéken a zöld szín dominál és az amerikai határidős indexek is felfelé tartanak a hét első napján. A német DAX index felülteljesítő, 0,9 százalékkal erősödött, míg a brit mutató csak 0,2 százalékkal, a francia pedig stagnált. A német tőzsdét főleg a hadiipar húzza, amire még visszatérünk.

Az USA-ban hosszú hétvége van az elnökök napja miatt, a figyelem most inkább az orosz-ukrán háború befejezéséről szóló tárgyalásokra irányul. A héten fontos lesz még a Walmart gyorsjelentése, mert a cégen kívül a teljes kiskereskedelmi és fogyasztási szektorról képet adhat. A japán gazdaság pedig a negyedik negyedévben múlta felül a várakozásokat.

A Rheinmetall árfolyama, egy év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Rheinmetall árfolyama, egy év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,3 százalékkal emelkedik, a Mol 1,2 és a Richter 0,8 százalékos plusza húzza főleg, de a Telekom és az Opus is hasonló mértékben drágul. Az OTP ezúttal 0,2 százalékkal esik. Az euró kereken 402 forint volt délben, alig változott péntekhez képest. Az energiahordozók piaca csendes.

Állja a viharokat a forint

Továbbra is viszonylag erős szinten áll a forint az euróval szemben, a „geopolitikai eseménydömping ellenére„ – írja az Erste Befektetési Zrt. A múlt hét eleji szintekhez képes azonban viszonylag sokat erősödött a hazai deviza, ami „a háború lezárásának belátható közelségbe kerülése” és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseivel kapcsolatos „várakozások kiárazódása” okozott.

Árfolyam

A hétvégi müncheni biztonságpolitikai konferencia fejleményei az EU szempontjából nem túl megnyugtatóak, ami miatt a tagországok hétfőn válságtanácskozást tartanak.

Így elsősorban a geopolitikai tényezők hathatnak a forintra, miközben a hét második felében egyre inkább a fókuszba kerülhet az MNB jövő keddi kamatdöntése is írják.

A kockázatosabb eszközöket keresték a hazai kisbefektetők

Januárban 1,9 százalékkal, 344 milliárd forinttal növekedett a magyarországi befektetési alapokban kezelt vagyon. Ebből a tőkeáramlások plusz 218 milliárd forintot mutattak, a többi az árfolyamváltozásokra vezethető vissza. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) érdekvédelmi szervezet tagjai összesen 18 234 milliárd forintot kezeltek alapokban.

  • Az abszolút hozamú alapok esetében 53,8 milliárd áll az értékesítési soron.
  • A kötvényt és részvényt is tartó vegyes alapokhoz 82 milliárdnyi tőke áramlott.
  • A kötvényalapokba 20,2 milliárd forint ment be, főleg a rövid futamidejű fajtába.
  • A részvényalapokba 14,8 milliárd forint érkezett.
  • A tőkevédett alapokhoz 9,4 milliárdot vittek.
  • Az ingatlanalapoknál ellenben 7,5 milliárdnyi tőkekiáramlás volt a hónap során.

Az ágyútöltelék tolja a hadiipari részvény árát

A Rheinmetall AG részvényei 11 százalékkal ugrottak meg hétfőn, mivel az európai uniós vezetők új védelmi költségvetési csomagról tárgyaltak Ukrajna további megsegítésére – írta az Investing.com. Ha döntés születik a kiadások növeléséről, akkor a Rheinmetall felgyorsíthatja gyártási kapacitásainak bővítését.

A Rheinmetall vezérigazgatója, Armin Papperger a hétvégén találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy megvitassák a vállalat ukrajnai tevékenységének bővítését. A megbeszélések középpontjában közös ipari projektek álltak, különösen a 155 milliméteres lőszerek helyi gyártása.

A Rheinmetall árfolyama, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Rheinmetall árfolyama, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az elmúlt egy évben a német hadiipari gyártó részvényeinek ára már több mint duplájára ment fel a katonai megrendelések megugrása miatt. Az utóbbi öt évben pedig 950 százalékkal drágult, nyilván főleg az orosz-ukrán háború hatására (lásd a grafikonokat).

Intézmények veszik a bitcoint

A vezető kriptovaluták vegyesen teljesítettek, a bitcoin egy százalékos mínuszban van, 96 ezer dollár körül, az ether viszont hasonló mértékben emelkedett, 2720 dollárra. Nagyot esett viszont a solana, 4-5 százalékkal, 180 dollár közelébe, valószínűleg az újabb mémérme-botrány miatt. De jöttek kedvező hírek is:

  • Cathie Wood, a híres alapkezelő változatlanul azt jósolja, hogy a bitcoin ára 2030-ra elérheti az 1,5 millió dollárt. Ezt az intézményi befektetők körében terjedő elfogadottságára és az érme devizaleértékelődés elleni fedezeti szerepére alapozza.
  • Az Abu Dhabi Sovereign Wealth Fund 436 millió dollár értékben vásárolt bitcoint.
  • A Strategy (volt Microstrategy) júniusban bekerülhet az S&P 500 indexbe, ami sok indexalapot arra késztet majd, hogy közvetve bitcoinba fektessen.

A mémérme-botrány az elnök székébe kerülhet?

Az argentin ellenzék eljárást indítana Javier Milei elnök ellen, azzal vádolják, hogy támogatott egy kriptopénzeken alapuló csalást. Népszerűsítette a befektetők megkárosítását eredményező érmét, a libra-t (LIBRA). Ennek a tokennek a piaci kapitalizációja előzőleg néhány óra alatt négymilliárd dollár környékéről 418 millió dollárra zuhant. (Kérdés, miért is ért volna valaha is négymilliárdot.)

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Milei ugyanis pozitívan nyilatkozott az érméről az X-en, majd később a növekvő szkepticizmus közepette törölte a posztját, tagadva az érintettségét, és kijelentette, hogy nem támogatja a libra-t. Később a kriptovaluta-közösség kiderítette, hogy a libra mögött álló csapat 87 millió dollárt vett ki az érme likviditását biztosítő tőketartalékokból (likviditási alap, „liquidity pool”), miközben az óvatlan befektetők hatalmas veszteségeket szenvedtek el.

Nemrég Donald Trump elnök és Melania Trump „mémérme-kibocsátását” is sok kritika és vád érte. Mémérméket rengeteg kezdő, hozzá nem értő kisbefektető is vásárol.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40710 40710 41650 -0,90% 0 0 18 509 831 660 HUF 2026-05-19 17:14:41
MOL 4060 4000 4066 +0,64% 0 0 1 988 253 188 HUF 2026-05-19 17:05:11
MTELEKOM 2654 2560 2654 +4,24% 0 0 8 407 522 872 HUF 2026-05-19 17:05:08
RICHTER 12380 12210 12500 -0,56% 0 0 2 431 952 630 HUF 2026-05-19 17:06:26
OPUS 300 299 314 -4,15% 0 0 13 419 901 HUF 2026-05-19 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, mennyiért adják az eurót és a dollárt!
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 18:51
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Magyar Telekom nevetett a keddi tőzsdei nap végén
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 272,93 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 131 773,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:38
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a budapesti piac, beindult a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,69 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egy kakukktojás van ma a vezető magyar részvények közül
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,69 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Rakétatempóban közeleg minden idők legnagyobb részvénykibocsátása
Eidenpenz József | 2026. május 19. 10:15
Felgyorsulhatnak az események, előrehozták a SpaceX részvénykibocsátását. Az év talán legjobban várt részvénypiaci eseménye már június 12-én megtörténhet. Egy nem hivatalos piacon már kis híján az ötszörösére emelkedett az árfolyam. A részvénykibocsátási piac az Egyesült Államokban sokkal élénkebb lehet az idén, mint tavaly.
Részvény / Deviza / Áru Ijedtségre megnyugvás: így nyitott a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 09:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,69 pontos csökkenéssel, 132 041,68 ponton nyitott kedden. Ezt követően viszont gyorsan emelkedésbe kapcsolt az index. 
Részvény / Deviza / Áru Folytatja a forint, amit elkezdett
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 07:41
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó híreket kapott az olajpiac, nem is maradt el a reakció
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 06:46
Vegyesen zárták a New York-i tőzsde főbb mutatói a hétfői kereskedést. Donald Trump elhalasztotta az Irán ellen tervezett támadást, ami miatt az olajárak csökkenni kezdtek.
Részvény / Deviza / Áru A forintnak is jót tettek a hétfői hírek
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:44
Erősödött a forint mindhárom fő devizához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG