3p
Eléggé elszomorodtak mára a részvénypiacok, ami fél-egy százalékos mínuszt okozott a főbb indexek értékében. Az okok részben Trumra vezethetők vissza. Főleg az autóipar esett, miután a Fiatot is megvádolták a hatóságok egy csalással. A forint erősödget, az olaj és az arany drágult, meg minden árupiaci termék, aminek a dollár esése jót tett.
Fotó: EPA / David Chang

A tegnapi Trump-beszéd nem tartalmazott túl sok iránymutatást a várható gazdaságpolitikával kapcsolatban, és az új munkanélküliségi adat is csak néhány ezer fővel maradt el a várakozásoktól. Késő este Janet Yellen Fed-elnök mond ugyan egy beszédet egy rendezvényen, de kicsi az esélye, hogy ebben értékelhető piaci információ lesz. A piacok így a bizonytalanságra és hír nélküliségre jókora eséssel reagáltak, ami ennyi emelkedés után egyébként is várható volt már.

A Fiat Cryslert is megvádolták károsanyag-kibocsátással kapcsolatos csalással az USA-ban, Donald Trump meg a gyógyszeriparról mondott csúnyákat. A Fiat 16 százalékkal, a Stoxx 600 autóipari alindexe 2,8 százalékkal zuhant. A gyógyszeripari index azért csak 1,2 százalékkal, mert már tegnap este is volt egy kis ideje esni. A német index 1,1 százalékkal, a a francia 0,4 százalékkal esett, a brit szinten maradt, de csak fontban, a brit fizetőeszköz esett az euróhoz képest.

Itthon a BUX index sokáig pluszban mozgott, ám a végén elgyengült és minimális, hat pontos veszteséggel végzett. Igazából a Mol tartotta fent, mert 0,9 százalékkal 21 000 forintra emelkedett, a többi nagyobb részvény gyengült. A Richter 0,7 százalékkal 6403 forintra, az OTP 0,1 százalékkal 8760-ra, a Telekom 0,6 százalékkal 509-re csúszott le.

Az euró/forint 307,50 volt este, ez is 30 fillérrel alacsonyabb a szerdainál, de nap közben többször ostromolta a 307 forintot is. A dollár a Trump-beszéddel összefüggésben 0,8 százalékkal esett, a dollárindex (DXY) benézett 101 alá is.

A főbb amerikai részvényindexek este fél hétkor 0,5-0,7 százalékos mínuszban álltak, a

Az arany egy százalékhoz közeli emelkedés után hetek óta először átvitte az 1200 dolláros szintet, az ezüst is feljebb van. Az olaj két százalék körül drágul (a WTI 53,10, a Brent 56,20), elsősorban egy szaúd-arábiai kitermelési adat miatt. Az amerikai földgáz a hideg időjárás következtében öt százalékkal megy fel. Általában szinte minden árupiaci tőzsdei termék emelkedésben van, ami főleg a dollárgyengülés miatt lehet.

Jobb lehet a Richter negyedik negyedéves eredménye az erősödő rubelnek köszönhetően, mint ahogy arra korábban számítottak – nyilatkozta Bogsch Erik a Bloombergnek a KBC Equitas szerint. „A híresen konzervatív előrejelzésnél mi már eddig is jobb eredményeket vártunk, így a hír nem meglepő” - teszik hozzá. 2018-tól már Európában is értékesíthetik a cariprazine-t, míg az Esmya amerikai törzskönyvére 2018 harmadik negyedévében lehet számítani.

Hosszas, hetek óta tartó zuhanás után mintegy két százalékkal erősödött a török líra az euróhoz és 2,9 százalékkal a dollárhoz képest, miután a török jegybank ismét lépett. Kamatot ugyan még nem emelt, amit a piaci szereplők várnak, de az általa nyújtott bankközi hitelek mennyiségén keresztül hasonló hatású likviditás-szűkítést végzett. Erdogan elnök is biztató nyilatkozatot tett a jegybank felé.

A mai erősödést azonban szerdán egy három százalék körüli zuhanás előzte meg, így még a kedd esti szintre sem tért vissza az ezer problémával küzdő ország fizetőeszköze. Kérdéses, hogy az eddigi intézkedések elegendőek voltak-e a líra stabilizálásához, a török jegybank rendes ülése 24-én esedékes.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG