5p

A forint stabil, kevéssel 380 alatt ingadozik az euró, a Mol húzza vissza a BUX indexet, bejelentésre szárnyal az Opus. A héten izgalmas kamatdöntések és gyorsjelentések sorozata érkezik. Drágul a búza, de még messze van a tavalyi csúcsoktól. Az ingatlan szegénnyé, a részvény gazdaggá tesz?

Nincs egyértelmű irány az európai tőzsdéken hétfőn, a németeknél és a briteknél szerény emelkedés, a franciáknál és főleg a spanyoloknál csökkenés van. Az amerikai határidős indexek viszont érezhetően emelkednek.

A héten vállalati eredmények lesznek a középpontban, olyan nehézsúlyú vállalatok jelentenek, mint az Alphabet, az Exxon Mobil, a Meta, a Samsung és a Rio Tinto. Közben a piacok arra számítanak, hogy a Federal Reserve és az Európai Központi Bank ismét kamatemelést hajt végre.

A BUX index 0,3 százalékkal csökken, ennyivel megy le az OTP is. A Mol két százalékkal esik, a Richter 0,3 százalékkal emelkedni tud. Az Opus sajátrészvény-visszavásárlási programot hirdetett, vélhetően ezért emelkedik 18 százalékkal.

Izgalmas hete lesz a forintnak

Az euró ma volt reggel 378 forint is, majd 379-re jött vissza, de ez is szerény erősödést jelent péntek estéhez képest. A múlt héten egy ideig volt 381 felett is az euró. A földgáz Európában négy százalékos pluszban van.

Árfolyam

Izgalmas hét jöhet a tőkepiacokon és a forintnál is, hiszen kedden az MNB, szerdán a Fed, csütörtökön az EKB dönt a kamatokról. A hazai jegybank csökkenthet, a másik kettő emelhet.

Mennyit ér az OTP?

Megemelte az OTP részvényére adott célárát az HSBC elemzője, a modellfrissítésben már 18 ezer forint szerepel a vételi ajánlásban a korábbi 17 ezer helyett. Ezzel a Bloombergen elérhető elemzői konszenzus már 13 987 forintos árat mutat, ami közel tíz százalékkal magasabb a pénteki záróárnál – írta a KBC Equitas.

Mostanában javulást mutatott az árfolyam, és láthatóan a modellek is felfelé módosulnak.

Szárnyal a búza

A fekete-tengeri szállítási megállapodás felmondása és más orosz fenyegetések fényében nem meglepő, hogy a búza ára a világpiacon megugrik. Ma bő négy százalékkal megy fel az amerikai szállítású termény és az európai malmi búza (ML) egyaránt. Amint azonban a grafikonon látszik, a 2022 eleji orosz támadás árszintjétől még messze van.

Amerikai szállítású búza tőzsde ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Amerikai szállítású búza tőzsde ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Musk madártalanít

A világ egyik legismertebb madara a kihalás szélén áll, Elon Musk bejelentette, hogy a közösségi médiavállalat “X”-re változtatta a logóját, megszabadulva a kék madártól, amely sokáig a cég védjegye volt. Nagyjából hat hónappal azután, hogy Musk 44 milliárd dollárért felvásárolta a Twittert, most beolvasztotta egy X Corp. nevű cégbe.

Musk eddigi számos változtatása a Twitteren a részvényesek szemszögéből nézve nem vált be, a cég veszített bevételeiből. Májusban a Fidelity szerint a platform mindössze egyharmadát érte annak, amit Elon Musk fizetett érte – emlékeztet a Bloomberg.

Kína haverkodik a nyugati befektetőkkel

A kínai szabályozó hatóságok globális befektetőkkel találkoztak, fokozva a kormányzat törekvését, hogy növelje a bizalmat a tőkepiacokon, miközben az ország gazdasági fellendülése veszít lendületéből – írta a Bloomberg. A ritka találkozóra azt követően került sor, hogy Xi Jinping elnök kormánya évek óta nem látott erős támogatását fejezte ki a technológiai magánvállalkozások felé.

Az alapkezelők azonban visszafogottak a kínai vezetés (“politbüro”) hónap végén várható ülése előtt. Sokan arra számítanak, hogy a részvénypiac tartósan borús marad, mert ennek a politikai kampánynak nem lesz elég ereje. (Korábban rengeteg befektető fordult el a kínai részvényektől, mikor a hatóságok hadjáratot indítottak a nagy kínai tőzsde tech-cégek megzabolázására – a szerk.)

Pekingnek dilemmával kell szembenéznie. A gazdaság érje el a nagyjából évi öt százalékos növekedési célt. Ugyanakkor tartózkodnia kell a teljes körű gazdasági ösztönzéstől, amely eszközbuborékokat okozhat – véli a hírügynökség.

A bitcoin hátán szárnyalt a salvadori adósság

Salvador kötvényei a bitcoin árával párhuzamosan az egekbe szöktek 2023-ban – írják szaklapok. A 2027-ben esedékes lejáratú állampapírok az év eleje óta több mint 60 százalékkal emelkedtek, míg a kriptovaluta 80 százalékkal ment fel.

A Fitch Ratings hitelminősítő 2022 szeptemberében még leminősítette az ország adósságbesorolását, és 2023 januárjára államcsődöt jósolt. Nem csak ez nem történt meg, de az ország januárban vissza is fizetett egy 800 millió dolláros kötvénycsomagot. Bár ebben más tényezők is közrejátszanak, nemcsak a bitcoin – teszik hozzá.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az ingatlan szegénnyé, a részvény gazdaggá tesz?

Míg 1989-ben az Egyesült Államokban a háztartások legfelső egy százaléka az összes vagyonnak valamivel kevesebb mint 23 százalékát birtokolta, ez a szám mára elérte a 32 százalékot. A gazdagok tehát egyre gazdagabbak lesznek – írja egy népszerű befektetési blog.

Míg a vagyoni helyzet alapján az “alsó 90 százalék” a részvénypiacnak mindössze 11 százalékát birtokolja, addig a lakáspiac 56 százalékát ellenőrzi. Az alsó 50 százalék pedig a részvénypiac csak alig egy százalékát birtokolja, lakáspiacnak viszont közel 12 százalékát. Ez részben magyarázza azt is, hogy az alsó 90 százaléknak sokkal magasabbak a tartozásai, e háztartások többségének ugyanis jelzáloghitele van.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45320 46000 +1,43% 45950 45970 1 970 301 760 HUF 2026-09-25 11:23:07
MOL 5185 5180 5260 -1,24% 5180 5185 451 698 670 HUF 2026-09-25 11:22:40
MTELEKOM 2554 2536 2558 +0,39% 2554 2556 137 452 400 HUF 2026-09-25 11:22:51
RICHTER 12630 12530 12690 -0,16% 12620 12640 373 028 510 HUF 2026-09-25 11:22:31
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 280 3 495 560 HUF 2026-09-25 11:18:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG