6p

A Magyar Telekom nagyot ugrott, ha az osztalékszelvény leesését is beleszámítjuk, holnap és pénteken pedig fontos hazai gyorsjelentések érkeznek. A forint stabil, de arra meg két inflációs adat leselkedik. Fontos adatokra várnak a piacok, esés látható Európa tőzsdéin. Bajban lehet a svéd ingatlanóriás, fennakadások voltak a Bitcoin-rendszerben.

Nincsenek jó hangulatban az európai tőzsdék, a német index 0,3, a francia 0,8, a brit 0,4 százalékkal esik. Az amerikai határidős indexek is 0,4 százalék körüli mínuszban vannak. A piacok főleg a holnapi amerikai inflációs adatra várnak.

Fontos téma még a költségvetési plafon felemelése az USA-ban, és továbbra is a fókuszban vannak az amerikai regionális bankok, amelyek árfolyama tegnap némileg javult. Külkereskedelmi adatok alapján úgy tűnik, elfogyott a járványügyi korlátozások feloldása által okozott lendület a kínai gazdaságban, amelyet az első negyedévben még szépen húzott a fogyasztás.

Csúcson a Telekom, jön az OTP

A BUX index csak 0,2 százalékkal esik, az OTP 1,2, a Richter 0,9 százalékkal van lejjebb, a Mol viszont 0,4 százalékkal javít. Éves csúcson áll a Magyar Telekom, a 30,6 forintos osztalékszelvény leesése után ma 417-422 volt az árfolyam, tehát mintha 452 körül is lett volna. (Az eddigi, hétfőn beállított éves maximuma 438 volt.)

A Magyar Telekom árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Magyar Telekom árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Jönnek a magyar gyorsjelentések, először az OTP és Magyar Telekom jelentését várhatjuk szerdán, majd pénteken a Mol és a Richter teszi közzé első negyedéves számait.

Két inflációs adatra is várhat a forint

Az euró/forint ma 372-ig is lesüllyedt, ezzel nagyjából a tegnapi szinten van. A forint árfolyamát két, szerdán érkező inflációs adat is befolyásolhatja, a hazai és az amerikai. Ismét esik a hollandiai földgáz és a kőolaj világpiaci ára, egy százalék körüli mértékben.

Árfolyam

Miről jelenthet holnap az OTP?

Az OTP május 10-én hajnalban teszi közzé első negyedéves eredményét. Míg tavaly számos egyszeri tétel rontotta az első negyedéves számokat, idén a korrekciós tételek eredője enyhén pozitív lehet – írja az Erste Befektetési Zrt. Negatív tényezőként megjelenik a bankadó és az extraprofitadó is, míg a szlovén Nova KBM akvizíciója kapcsán egyszeri badwillt számolnak el, ami 230 millió euróval javíthatja az eredményt. A teljes bevétel a 2022. negyedik negyedévi rekord szintről enyhén még tovább emelkedhetett. A brókercég nem számít jelentős költségcsökkenésre.

Az első negyedéves várakozásunk 183,6 milliárd forintos profit, illetve 176,1 milliárd forintos korrigált adózott eredmény, ami jelentős javulás a tavalyi gyenge első negyedévhez képest írja a brókercég.

Péntek reggel jön a Richter

Látványosan emelkedhet a Richter bevétele a KBC Equitas szerint, amit “a bázissal szembeni kedvező devizahatások is nagyban segíthettek”, ahogyan a korábbi negyedévekben is. A költségektől viszont érdemi növekedést várnak, a pénzügyi soron várható mínuszok miatt pedig jelentősen csökkenhetett a nettó eredmény.

Ezzel együtt a fundamentumok azért nem festenek rosszul, és továbbra sem tűnik feszítettnek az árazás a jelenlegi szinteken vélik az elemzők.

Mindig megoldódik az adósságplafon-probléma?

Bill Gross kötvénypiaci guru, a PIMCO korábbi befektetési igazgatója rövid lejáratú amerikai kincstárjegyek vásárlását javasolja, arra számítva, hogy az amerikai adósságplafon kérdése végül megoldódik. A vitát nevetségesnek tartja.

Nem 100 százalékos esély van rá, de szerintem megoldódik mondta Gross a Bloomberg Televízióban.

A rövid lejáratú kincstárjegyek hozama a jövő hónap elején esedékes úgynevezett “X-dátum” előtt az egekbe szökött, miután Janet Yellen pénzügyminiszter figyelmeztetett, hogy a kormányzat már június 1-jén kifogyhat a készpénzből.

Merre tovább, Fed?

Eddig viszonylag jól borítékolhatóak voltak a Fed döntései, a kamatemelési sorozat folytatódását lehetett várni. A Fed következő döntését nehezebb lesz megalapozni, ami megnehezíti a befektetők dolgát is – írta az Investing.com kommentárja. A kamatlábak iránya a gazdasági adatoktól függ, ha az infláció továbbra is magas marad, akkor a további kamatemelések esélyesek.

Szerdán várják az áprilisi fogyasztóiár-indexet, amely várhatóan öt százalékos növekedést mutat éves szinten és 5,5 százalékot tesz majd ki a maginfláció. Bármi ennél magasabb érték még több fejfájást okozna a Fed számára, különösen a vártnál jobb pénteki foglalkoztatási adat után. A júniusi Fed-ülés előtt még egy-egy további foglalkoztatási és inflációs jelentés is érkezik.

Hiteleznek-e a bankok?

Az amerikai bankok szigorítottak a hitelezési feltételeken az év első hónapjaiban, és arra számítanak, hogy ez 2023 hátralévő részében is folytatódik – derült ki a Federal Reserve hétfőn közzétett felméréséből. A Wall Street által nagy figyelemmel kísért jelentés segíthet annak eldöntésében, hogy az amerikai tévében ötpercenként emlegetett hitelválság valóban bekövetkezik-e. De a Fed-et is orientálhatja, hiszen a hitelezés visszaesése a gazdasági növekedést és az inflációt is mérsékelheti.

A pénzügyi szektor a Silicon Valley Bank és a Signature Bank nagy visszhangot kiváltó összeomlását követően a betétkiáramlással kapcsolatos aggodalmakkal is küzd.

Fennakadások és drágaság a Bitcoin-rendszerben

Átmenetileg kétszer is leállították a világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéjén, a Binance-en a bitcoin-kifizetéseket a blokklánc túlterheltsége miatt. Amit részben valószínűleg a “Bitcoin ordinals” vagy “bevésések” (a Bitcoin-hálózaton tárolt NFT-k és más digitális információk) új divatja okozott. Ehhez jött még azután a napokban az új mémérme-őrület is, és a tranzakciós költségek 1-2 dollárról 10-20 dollárra ugrottak.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Egy új szabvány (a BRC-20) segítségével már bárki gyorsan és könnyen tud létrehozni új kriptoérméket a Bitcoin-hálózaton is. A Binance most megemelte a tranzakciós (pénzkiutalási) díjakat, és dolgozik az olcsó és gyors Lightning Network használatának bevezetésén. Az Ethereum és több hozzá kapcsolódó blokklánc egyébként már szintén napok óta túlterhelt és igen drága lett, elsősorban a mémérmék miatt.

Bajban a svéd ingatlanóriás?

Svédország egyik legnagyobb ingatlancége azt tervezi, hogy leállítja osztalékfizetését, miután a hitelminősítői besorolását csökkentették. Ez jelzi, hogy a svéd, tőkeáttételt (hiteleket) használó ingatlanszektort sújtja a kamatok emelése, és a helyzet súlyosbodik – írja a Bloomberg.

A stockholmi SBB (Samhallsbyggnadsbolaget i Norden) a következő osztalékfizetést is szeretné halasztani, valamint közölte, hogy nem hajtja végre 2,6 milliárd svéd korona értékű új D osztályú részvény kibocsátásáról szóló tervét. Ehelyett inkább eszközeinek értékesítésén dolgozik likviditásának megerősítése érdekében. A vállalat hitelminősítését az S&P Global Ratings hétfőn bóvli kategóriára csökkentették, további leminősítés kilátásával.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG