6p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az európai részvénypiacokon rossz a hangulat, sokan félnek, hogy Trump vámjai végigsöpörhetnek ezen a kontinensen is. A magyar BUX viszont az OTP-nek köszönhetően emelkedik, a bank közzétette a jövő évi különadó-becslését. A forint erősebb a tegnap déli, de gyengébb az esti állapotnál. Nagyot esett a bitcoin, és vulkánt vehet bérbe, aki egy kis energiára vágyik.

Az európai részvényindexek kedden többnyire fél-egy százalékkal esnek, de az amerikai határidős indexek csak minimális csökkenést mutatnak. A piacok leginkább Donald Trump bevezetendő vámjaival foglalkoznak, valamint a legutóbbi Fed-ülés jegyzőkönyvét is tanulmányozzák majd. Trump a Truth Social nevű platformján 25 százalékos vámmal fenyegette meg Mexikót és Kanadát, és plusz tíz százalékkal Kínát, ha nem ellenőrzik jobban a határaikat a drogkereskedelem visszaszorítása érdekében.

Az európai részvények az autógyártók vezetésével azért is estek, mivel a befektetők aggódni kezdtek, hogy az EU is rosszul járhat egy esetleges globális kereskedelmi háborúban. Mindez elrontotta a Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterré jelölését követő hétfői pozitív hangulatot, aznap ugyanis még új rekordot ért el az S&P 500 és a Dow Jones index is.

A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index a nemzetközi hangulattal szembe tud menni, 0,7 százalékkal javít, a 80 ezer pontot kerülgeti. Ez szinte kizárólag az OTP Banknak köszönhető, amely 1,8 százalékkal 22 100 forintra ugrott. A Richter viszont 0,4, a Mol 0,1 százalékkal esik.

Az euró, amely hétfőn napközben 412,50 körül, kétéves csúcson is járt, kissé visszahúzódott, most 411,40. Hétfő este azonban már volt ennél két forinttal alacsonyabban is, ahhoz képest ez romlást jelent. Együtt drágul az arany, az ezüst, a kőolaj és a földgáz, nagyjából egy százalék körüli mértékben.

Extraprofit-adót becsült az OTP

Az OTP Bank közzétette a jövő évi extraprofitadó-becslését a múlt héten napvilágot látott törvény alapján. Mintegy 53 milliárd forintra teszi a csoport rendkívüli adóterheit 2025-re (a társasági adó előtt), az összes lehetséges csökkentő tételt figyelembe véve – írja az Erste Befektetési Zrt.

Árfolyam

Ez év első három negyedévében hétmilliárd forint volt az extraprofitadó. Jövőre tehát jelentősen magasabb lesz, mintegy 40-45 milliárd forinttal több, mint idén, de ez összhangban van a törvény megjelenése utáni, múlt pénteki durva becslésünkkel – teszik hozzá.

Az adóteher megtartása hatalmas meglepetést nem okozott a befektetők számára, hiszen előzetesen is számított a bankcsoport annak meghosszabbítására írta a K&H Értékpapír.

Jelentett a Nyomda

A negyedév során 18 milliárd forintos nettó árbevételt realizált az ANY Nyomda, amely ezzel már közel 53 milliárd forintos bevételnél jár az idei évben, ez a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékos növekedést jelent – foglalta össze a K&H Értékpapír. Az első három negyedév során az exportarány 54 százalékra emelkedett, míg az EBITDA 10,4 milliárdra nőtt, 3,4 milliárd forintos javulás után.

A közel 20 százalékos marzs is kiemelkedő eredménynek számít, de az 5,9 milliárdos nettó eredmény is 68 százalékos javulást mutat.

Ami a jövőbeli osztalékkifizetések kapcsán igencsak fontos hír a befektetőknek.

Kizárnák a Teslát Kaliforniában

A Tesla elektromos járműveit kizárnák a fogyasztói kedvezmények köréből Gavin Newsom kaliforniai kormányzó javaslata alapján. Newsom ismertette tervét, amely szerint kedvezményeket kínálna az elektromos járművek vásárlóinak, ha Donald Trump megválasztott amerikai elnök hatályon kívül helyezné a szövetségi támogatást – írta az Equilor Befektetési Zrt.

A Kalifornia által 2023-ban megszüntetett programot újraindíthatják, de olyan, a piaci részesedésre vonatkozó korlátozásokkal, amelyek kizárnák a Tesla modelljeit.

Veszélyes szinten van a részvénypiaci optimizmus?

A piaci optimizmus potenciálisan veszélyes szinteken lehet az Investing.com kommentátora szerint. A piac hosszú utat tett meg a 2022. októberi mélypont óta, és az optimizmus azóta visszakúszott a magasba. Az amerikai részvénypiac értékelése egyes mutatók szerint minden idők negyedik legmagasabb pontján áll. A kockázatosabb eszközök, például a tőkeáttételes ETF-ek eladásai is a túlzott derűlátás figyelmeztető jeleit mutatják.

Azt azonban, hogy ez a medvepiac kezdetét jelzi-e, senki sem tudja biztosan megjósolni. A történelem azt mutatja, hogy a bikapiacok messze túlnyúlhatnak azon, mint amit a logika várna – teszik hozzá.

Egy „drága” piac még drágább” lehet.

Az amerikai vállalatvezetők elhagyják a süllyedő hajót?

A vállalati bennfentesek (jobbára vezetők, középvezetők) kereskedési tevékenysége még soha nem volt ennyire pesszimista, mint most. Az eladásaik toronymagasan állnak a The Felder Report szerint. Ez azért különösen aggasztó, mivel a bennfentesek összesített aktivitása az egyik legjobb előrejelzője szokott lenni a jövőbeni vállalati nyereségeknek.

A vállalati nyereségek minősége ráadásul jelentősen romlott az utóbbi időben, és a részvények értékeltsége rekordszintű szélsőértékeken van. A körültekintő befektetők rengeteg okot találhatnak arra, hogy jelenleg túlzottan is árérzékenyek legyenek. További aggasztó jel, hogy Warren Buffet befektetési guru cége minden korábbinál nagyobb, 325 milliárd dolláros készpénzhegyen ül.

Már csak 93 ezer dollár a bitcoin

A bitcoin délelőtt 93 ezer dollár alá is lezuhant, ami pár száz millió dolláros nagyságrendű származékos pozíció likvidálását okozta. (Ahogy az nagyobb esésekkor mindig történni szokott.) Ezzel több mint öt százalékra nőtt az esés pár nap alatt. Az amerikai bitcoin ETF-ekből is kifelé áramlott a tőke hétfőn.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az Ethereum-fejlesztők ethert adnak el

Az ether valamivel jobban tartja magát, pedig az Ethereum Alapítvány 5597 darab (közel 19 millió dollárnyi) ethert utalt át a Kraken kriptotőzsdére, minden bizonnyal eladási célzattal. Ez a tranzakció vitákat váltott ki a kriptoközösségben, bár nyilvános információ, hogy az Alapítvány vagyonkezeléssel és likviditással kapcsolatos pénzügyi stratégiájának részeként időnként el szokott adni a második számú kriptóból.

Vegyen bérbe egy vulkánt!

Salvador vulkánbérletet kínál bitcoin-bányászathoz, miután az ország területén 170 tűzhányó található. Az ötletet Salvador elnöke, Nayib Bukele jelentette be az X-en, és csapata már készíti elő a kezdeményezés támogatásához szükséges jogi keretet – írja a kriptós sajtó.

Az energiaigényes bitcoin-bányászathoz a vulkánok közelében levő geotermikus energiát is fel lehet használni, Salvador egyébként is minden eszközt felhasznál, hogy a bitcoin-szektorban vonzóvá tegye magát. Ez volt az első ország, amely hivatalos fizetőeszközzé tette az első számú kriptót.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35950 35950 37190 -0,83% 0 0 16 104 709 070 HUF 2026-03-20 17:05:29
MOL 3916 3880 3940 +2,78% 0 0 10 915 840 100 HUF 2026-03-20 17:08:16
MTELEKOM 2010 2005 2045 0,00% 0 0 3 342 475 165 HUF 2026-03-20 17:05:08
RICHTER 11740 11620 11820 +0,43% 0 0 4 508 189 910 HUF 2026-03-20 17:13:00
OPUS 495 495 509 -0,80% 0 0 647 131 189 HUF 2026-03-20 17:14:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol szárnyalása húzta pluszba a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,13 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 122 107,32 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felmegy a vérnyomása, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:22
Megint csúnyán gyengült a magyar fizetőeszköz.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 16:01
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 11:46
A Mol-árfolyam 2,2 százalékkal emelkedett délelőttig, és közelít a 3900 forintos szint felé. 
Részvény / Deviza / Áru Nagy szükségünk van ezekre az elátkozott befektetésekre
Eidenpenz József | 2026. március 20. 09:56
Követték-e az olajcégek az olajár robbanását? Hogyan érdemes profitálni a fekete aranyból? Miért vannak az olajrészvények feketelistán? Hogyan jártak a Mol-részvényesek az olajársokk nyomán? Mely módokon fektethet be most egy kisbefektető?
Részvény / Deviza / Áru Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:43
A Richter csütörtökön lefordult az ellenállási szintről és a 30 napos mozgóátlag sem tudta megtartani, a Mol viszont közeledett az ellenállási szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 07:29
Visszatért a dollár-forint árfolyam a 340 alatti szintre péntek reggelre, az euró-forint árfolyam pedig ismét 390-nel kezdődik. Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 06:27
A Dow Jones 0,44 százalékkal esett vissza, emellett az S&P 500 és a Nasdaq Composite mutatói is csökkentek.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG