6p

A tőzsdék ma is optimisták, főleg Frankfurt és Párizs ugrik, de az OTP és a forint is húz. A kínai részvényeseknek nagyon jó napja van, az amerikaiakkal folytatott tárgyalások szépen haladnak. A ma esti Fed-ülés azonban sokáig meghatározhatja az irányt.

Szép pluszban vannak ma az európai indexek, a német mutató 2,8, a francia 3,1, a brit 1,0 százalékkal megy fel. A tegnap 2-3 százalékos pluszban záró amerikai indexek határidős értékei is újabb 1-2 százalékkal emelkedtek.

Bár a háború tovább zajlik, és állítólag Oroszország újabb csapatokat mozgósítana, a piacok hangulatán sokat javít, hogy az orosz-ukrán tárgyalásokon mintha az álláspontok közeledése lenne megfigyelhető.

A BUX index másfél százalékos emelkedése így ma kisebb alulteljesítést jelent, főleg a Richter ugyanekkora esése húzza vissza. (Persze a magyar részvénypiacnak most két kiesett napot is kell pótolnia.) Az OTP viszont 3,3, a Mol 1,2, a Telekom 1,1 százalékkal megy fel.

Árfolyam

Nagyot nőtt a forint értéke

A magyarországi ünnepnapok alatt, talán érdemi kereskedés nélkül, de nagyot erősödött a forint, és meg is tartotta ezt a szerdai napra. Az euró most 371,1, de reggel volt 370 körül is – pénteken még 383 felett is járt. Egyébként a cseh korona és a lengyel zloty is nagyot erősödött ezen a héten.

Az EUR/HUF és az USD/HUF árfolyamok az orosz-ukrán háború előestéje óta. Forrás: Tradingview.com
Az EUR/HUF és az USD/HUF árfolyamok az orosz-ukrán háború előestéje óta. Forrás: Tradingview.com

Eljött a Fed nagy napja

A Fed ma este nyilatkozik üléséről, és ezzel megkezdheti a kamatemelési ciklust, de a kérdés azonban továbbra is az emelések mértéke és ütemezése. Már az utóbbi hónapokban is jelentős részben ezek a kamatvárakozások mozgatták a részvénypiacokat, és már a háború előtt is megingatták a tőzsdeindexeket.

Szinte száz százalékos bizonyossággal 25 bázispontos kamatemelést fog bejelenteni, miután az ukrán-orosz háború visszavetette az 50 bázispontos emelés lehetőségét. A piac összesen hét, egyenként negyed százalékpontos emelést áraz az idei évre – írja az Erste Befektetési Zrt.

A kamatemelésen túl az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet prognózisaira is legalább annyira figyelnek majd.

Orosz államcsőd jön ma?

Oroszország 117 millió dollárnyi kamatot kéne ma kifizessen, a korábbi nyilatkozatok szerint azonban ezt várhatóan dollár helyett rubelben fogja megtenni, ami államcsődnek számít. De lesz még 30 napnyi türelmi idő, mielőtt ez hivatalossá válik.

Eközben az USA-ban Joe Biden elnök aláírta a költségvetési tervezetet, ami 13,6 milliárd dolláros segítséget tartalmaz Ukrajnának.

Őrület, mi van Hong Kongban

A hét elején a kínai és hongkongi részvénypiacot komolyan lehúzta, hogy – vélhetően az új vírusverziók még erősebb fertőzőképessége miatt – a kínai nulla-covid-politika csődöt mondani látszik. A hongkongi Hang Seng index hat éves mélyponton is járt, ma azonban kilenc százalékkal pattant vissza, ismét 20 ezer pont fölé. A technológiai papírok mutatója pedig 12 százalékkal lőtt ki. A kínai “anyaország” CSI 300 indexe 3,5 százalékos pluszban zárt reggel.

Kínai (CSI 300) és hongkongi (HSI) részvényindexek, egy év. Forrás: Tradingview.com
Kínai (CSI 300) és hongkongi (HSI) részvényindexek, egy év. Forrás: Tradingview.com

A fordulatot az okozhatta, hogy a kínai Államtanács Pénzügyi Stabilitási és Fejlesztési Bizottsága ígéretet tett a piac stabilitásának megőrzésére, a tengerentúli részvényjegyzések támogatására, valamint a gazdaság élénkítését is javasolta.

Kilőtt a Tencent és az Alibaba

A kínai média jelentései szerint a két ország szabályozó hatóságai jól haladnak egy együttműködési terv elkészítésével. Így csökkent annak esélye, hogy a kínai részvényeket kivezessék külföldi tőzsdékről.

A legfontosabb tét, hogy a kínai papírokkal az Egyesült Államokban lehet-e majd kereskedni a jövőben. A Tencent közel 20 százalékot, az Alibaba pedig 19 százalékot drágult a hírre.

Száz dollár felett az olaj

Az olaj nagyot esett, amíg mi ünnepeltünk, és bár jelentős emelkedéssel kezdett ma reggel, később visszavett belőle. A Brent most egy százalékos pluszban áll, 101 dollár körül. A bő egy hete felfüggesztett londoni nikkel-piacot a jelek szerint még mindig nem nyitották meg, erről itt írtunk:

Megint árat emelt a Tesla

Az infláció a Teslát is elérte, az inflációs nyomás miatt árat emelnek az Egyesült Államokban és Kínában is a Model 3 és a Model Y különböző változatainál – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Az elmúlt hetekben a nikkel árfolyama ugrott meg jelentős mértékben, amely az elektromos autók akkumulátorának egyik kulcsfontosságú eleme. Rövid időn belül ez volt a Tesla második áremelése.

Tegnap 4,6 százalékot emelkedett a részvény árfolyama.

Jönnek az NFT-k az Instára

Ma ismét 40 ezer dollár felett van a bitcoin és 2680 az ether, 5-6 százalékos pluszban. Előtte főleg stagnálással teltek a napok, így az egy hetes elmozdulásuk is majdnem pont ugyanennyi.

NFT-k (egyedi, digitális műalkotásokat magukba foglaló kriptoérmék) a LooksRare piactéren. Forrás: Looksrare.org
NFT-k (egyedi, digitális műalkotásokat magukba foglaló kriptoérmék) a LooksRare piactéren. Forrás: Looksrare.org

A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg kijelentette, a következő hónapokban érkeznek az Instagramra az NFT-k, amelyeket a felhasználók létre tudnak hozni. (A Twitteren már van olyan NFT-támogatás, ami lehetővé teszi az NFT-k profilképként való felhasználását.) (NFT: “non-fungible token”, egyedi, sokszor művészi kriptoérme.)

Fellélegezhetnek a bitcoin-tulajok?

Az Európai Parlament bizottsága előtt megbukott hétfőn a tervezett EU-s kriptodeviza-szabályozás azon része, amely a bitcoint és még néhány más fontosabb érme ellehetetlenítését eredményezhette volna. A jogszabály (Markets in Crypto Assets, MiCA) ugyanis a proof-of-work (nagy számítástechnikai kapacitáson alapuló, ezért rendkívül energiaigényes) típusú rendszereket 2025-től tiltotta volna. (Más kérdés, hogy ezt hogyan lehet a gyakorlatban keresztülvinni.)

A Bitcoinon kívül most még az Ethereum is így működik, bár ott előrehaladott munkálatok folynak a nagyságrendekkel energiahatékonyabb proof-of-stake technológiára való áttérésre. (Ezt az év közepére tervezik, de könnyen lehet, hogy csúszni fog.)

Nőtt az AutoWallis súlya

Több mint 90 százalékkal növekszik az AutoWallis részvényeinek súlya a BUX-kosárban – közölte az autókereskedő társaság. Március 21-től 0,5098 százalékos arányban szerepelnek az indexben, ezzel a 10. legnagyobb pozíciót elfoglalva.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46000 45320 46090 +1,55% 45990 46010 3 649 270 480 HUF 2026-09-25 14:05:28
MOL 5190 5175 5260 -1,14% 5190 5195 805 846 790 HUF 2026-09-25 14:05:36
MTELEKOM 2554 2536 2558 +0,39% 2550 2554 225 337 032 HUF 2026-09-25 14:02:51
RICHTER 12580 12520 12690 -0,55% 12570 12580 615 572 020 HUF 2026-09-25 13:59:27
OPUS 275 275 284 -1,61% 275 278 7 222 215 HUF 2026-09-25 13:59:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG