3p

Meddig húzza még ilyen lapos pénztárcával Budapest?
Politikai csatározások közepette vagy stabil háttérrel működik majd a főváros?
Online Klasszis Klub élőben Kiss Ambrussal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Fővárosi Önkormányzat főigazgatójától!

2024. október 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Számos szakértő szerint Izrael kemény válaszcsapással reagál az október eleji iráni rakétatámadásra, ami
kiütheti a világpiacról a perzsa ország olajszállításait. Ez durva következménnyel járna.

Ahogy arra számítani lehetett, Irán Izrael elleni rakétatámadása drágulást hozott az olajpiacon. A konfliktus hatására kedden 70 dollár fölé ugrott a WTI árfolyama, az áramelkedés pedig szerda reggel is folytatódott az Equilor piaci összefoglalója szerint. 

Árfolyamok és grafikonok

Az olajpiaci megfigyelők úgy vélik, hogy Irán légi csapása Izraellel szemben olyan választ válthat ki, ami felforgathatja olajpiacot – derült ki a CNBC összefoglalójából. A perzsa állam olajipari infrastruktúrája az izraeli válaszcsapás célpontja lehet, ami hatással lenne a világpiaci olajkínálatra – mondta Saul Kavonic, az MST Marquee tanácsadó cég vezető energiaipari elemzője.

Már megint a fókuszban a hordók
Már megint a fókuszban a hordók
Fotó: Depositphotos

A fejlemények „gamechanger” hatással járhatnak azt követően, hogy a piaci szereplők belefásultak az állandó geopolitikai feszültségbe, és lanyhán reagáltak minden új fejleményre. A világ olajkínálatának négy százalékát érintheti, ha lebombázzák az iráni olajipari létesítményeket és/vagy megszigorítják a gazdasági szankciókat az országgal szemben. A történet vége az lehet, hogy az olaj világpiaci ára újra hordónként 100 dollárra emelkedik. Josh Young, a Bison Interests befektetési cég pénzügyi igazgatója hasonló következtetésre jutott látva a közel-keleti konfliktusok eszkalálódását. Ha a napi négymillió hordós iráni olajkivitel kiesik, akkor szerinte is visszatér a 100 dolláros olaj időszaka.

A Hamász 2023. október 7-ei Izrael elleni támadása óta a felek konfliktusa nem gyakorolt jelentős hatást az olajpiacra. Az USA kitermelésének növekedése, a gyengélkedő gazdaság miatt viszonylag halvány kínai kereslet féken tartották az árakat – mondta Andy Lipow, a Lipow Oil Associates tanácsadó cég névadója. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy az iráni légi támadás új szakaszt hozhat az egy éve tartó összecsapás-sorozatban. Egy olyan szakaszt, amelyben az olajárak érzékenyebben reagálnak a fejleményekre. Ezt mutatják a piaci modellek is. A GeoQuant kockázatelemző grafikonján egy nagy tüske jelent meg a jövőben, ami egy olyan nagyobb eseményre utal, ami növeli piaci rizikót. 

Egyelőre korai mérget venni  tartós olajdrágulásra, de ha mégis így lesz, akkor az könnyen keresztülhúzhatja a mostani kilásátokat. Eddig ugyanis volt olyan forgatókönyv, amely szerint kedvező esetben akár az 500 forintos szint felé veheti az irányt Magyarországon a benzin ára. 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18950 18850 19080 +0,08% 0 0 4 021 199 100 HUF 2024-10-14 17:08:53
MOL 2642 2636 2666 -0,30% 0 0 468 551 684 HUF 2024-10-14 17:07:28
MTELEKOM 1064 1052 1066 +1,14% 0 0 232 013 666 HUF 2024-10-14 17:05:24
RICHTER 11120 11050 11180 +0,91% 0 0 768 897 960 HUF 2024-10-14 17:07:25
OPUS 507 506 513 -0,59% 0 0 143 991 624 HUF 2024-10-14 17:14:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még mindig sírhatnékunk támad, ha ránézünk a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 19:01
A forint megpróbált visszakúszni 400 alá, erősödött is, de végül csak leheletnyit tudott.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a hetet a Richter és a Telekom, gyengélkedett a Mol és az Opus
Privátbankár.hu | 2024. október 14. 18:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 163,42 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 74 428,1 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mi mozgathatja a forintot? Trump szövetkezett az internet szemetével?
Eidenpenz József | 2024. október 14. 12:42
A tőzsdék kivárnak a nagy mennyiségű gyorsjelentés és néhány fontos makrogazdasági esemény előtt. Az euró/forint bőven 401 felett kezdett, de napon belül szépen lejjebb jött. A Kína újabb stimulusáról érkezett hír csalódást okozott, rengeteg gyorsjelentés érkezik. Donald Trump az internet szemetével szövetkezett új kriptós vállalkozásában?
Részvény / Deviza / Áru Akkor most eláruljuk, mikor lesz 500 forint az euró
Eidenpenz József | 2024. október 14. 05:46
Vannak már jóslatok az 500 forintos euróról. A 400 forint feletti euróárfolyam ugyan nem egy tragédia, volt már rá példa, de a rossz hír, hogy itt aligha van vége. Devizánk a múltban is trendszerűen veszített értékéből, és nem valószínű, hogy ez a következő években másként alakulna. Aminek megvan a maga oka.
Részvény / Deviza / Áru Baj lehet: megint romlott a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 11. 18:21
Minden fronton vesztésre áll a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Zuhant a Richter és nem tudták megállítani
Privátbankár.hu | 2024. október 11. 17:59
Alig volt forgalom pénteken a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Most 400, most nem 400, most 400…
Eidenpenz József | 2024. október 11. 12:45
Az euró/forint hol alulról, hol felülről nyaldossa a 400-as határt, a részvénypiacok kivárnak az amerikai nagybankok gyorsjelentései előtt. Jókora céláremelés jött az OTP Bankra, a Molnál csúszhat a nem orosz olajra való áttérés. Musk csalódást okozott, de jöhet az UberTesla és már az FBI is saját kriptóérmét csinál.
Részvény / Deviza / Áru Erősödött az OTP, a Mol és a Telekom is
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 19:17
A Richter gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Nekünk kínos: gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 18:37
Nem szép számok. 
Részvény / Deviza / Áru Boldogok a Telekom-részvényesek, ez volt az idei infláció alja?
Eidenpenz József | 2024. október 10. 12:23
Ismét 400 forint felett jár az euró, a jó inflációs adat ugyanis hozzájárulhat az alacsonyabb kamatokhoz, legalábbis a szereplők egy része szerint. A tőzsdék óvatosak a délutáni amerikai inflációs adat előtt. A Google integrálta az Ethereum-címeket, 23 éves csúcson áll a Deutsche Telekom.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG