3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy vezető olajpiaci stratéga arra figyelmeztet, hogy az olajár rövidesen újra 30 dollárig eshet, miután tavaly év elején rövid ideig járt már ott, hacsak az OPEC nem vállal még nagyobb önmérsékletet a kitermelésben. Az olajáresés ugyan az autósoknak öröm, de az olajexportáló országok helyzetének nehezülése veszélyezteti a világgazdaság növekedését.

A piacon túlkínálat van: túl sok olaj jön Amerikából, Líbiából, Nigériából és más országokból Fereidun Fesharaki, az FGE elemző-, és tanácsadó csoport alapító-vezetője szerint. A cég az ázsiai, európai és amerikai olaj, és gázpiacokra koncentrál, Fesharaki pedig a 80-as évek eleje óta tanulmányozza a közel-keleti és általában az ázsiai piacokat. A szakértő a CNBC szerint Sydneyben, a Credit Suisse Ausztrália energiakonferencián tartott előadást.

Egy szereplőre hárulna

Elmondta, hogy noha egyelőre a kereslet sem kicsi, jövőre az árak 30-35 dollárig süllyedhetnek és tartósan ott is maradhatnak. Az egyetlen, aki ezt a folyamatot meg tudná állítani, Szaúd-Arábia lehet, ismét neki kéne vállalni a további kitermelés-csökkentés oroszlánrészét. Ez idén napi 700 ezer hordót jelentene az eddigi vállaláson felül, jövőre pedig további csökkentésre lenne szükség. Kérdés persze, hogy Szaúd-Arábia akarja-e vállalni, hogy jórészt ő maga menti meg az olajárat.

Öngerjesztő áresés

Az OPEC múlt hónapban döntött úgy, hogy a tavaly életbe léptetett napi 1,8 millió hordós csökkentést meghosszabbítja 9 hónappal 2018 márciusáig, miután a novemberi intézkedések nem tudták megszüntetni a világméretű túlkínálatot, ami az árat viszonylag alacsonyan tartotta, persze csak a korábbi, 2010-14 közti magas árhoz képest. Az ár 2004-ig mindig 40 dollár alatt volt, és utána 2007-ig sem volt még sokkal magasabban, és úgy is remekül üzemeltek az exportőrök.

Utána azonban hozzászoktak a magas árakhoz, megnőtt fogyasztásuk, és most Fesharaki szerint az olajáresés nem növeli, hanem csökkenti a kínálatot, mivel az exportőr országok fogyasztáscsökkenése visszaveti az egész világgazdaságot, így csökken az olaj iránti igény is. Ugyan elméletileg az alacsonyabb ár növelné összességében a keresletet, de belép az a hatás is, hogy a felhasználás szinte az ártól függetlenül, környezetvédelmi okok miatt is csökken.

Fundamentális keresletcsökkenés

A villamosenergia-termelésben már teljesen egyértelmű a folyamat, és csak idő kérdése, mikor terjednek el olyan mértékben az elektromos autók, ami már a benzin-, és gázolaj fogyasztást is érdemben befolyásolja. Ez utóbbi most még nyilvánvalóan nem érezhető, de a pszichológiai hatása jelentős lehet: egyre kevesebben számítanak hosszabb távon magas olajárra, ezért a felhasználók sem rohannak színültig tölteni a tárolókat, mint tavaly tették, amikor először esett 30 dollárra az ár.

Katari válság

Ami a katari helyzetet illeti, a szakértő szerint nem okoz kínálatcsökkenést, mivel a kis ország olajexportja érdemben nem csökken, az a tengeren keresztül zavartalanul bonyolódik. Ez a helyzet csak akkor változna, ha katonai konfliktusra kerülne sor, ami tekintettel a Katar területén található török és amerikai támaszpontokra, meglehetősen valószínűtlen.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG