6p

Megint gyengül kissé a forint, a részvénypiacokon enyhe korrekció van a tegnapi magasságok után. Sok függ az időjárástól, de évekig is magas maradhat a földgáz ára Európában. Egy órán belül több ezer dollárt esett a bitcoin árfolyama. Óriási cégek nagyszerű gyorsjelentései foglalkoztatják a befektetőket.

Egy kicsit még feljebb mentek az amerikai részvényindexek a keddi zárásra, és így új rekordokat értek el. Ma az EKB tart ülést, ahol a monetáris szigorítás irányába mutató kommentárokra figyelnek majd a piaci szereplők, de az európai jegybank várhatóan később lép majd, mint a Fed (amely novemberre jelezte ezt). Ma a kanadai jegybank is ülésezik, és csökkentheti kötvényvásárlásait. Eközben a briteknél a jövő évi költségvetésen van a hangsúly.

A brit, német és francia index ma 0,3-0,4 százalékos mínuszban van, bár ez csak kis korrekciócska az utóbbi három hétben elég szépen teljesítő európai részvénypiacon. Az amerikai határidős indexek pedig csak egészen minimális esést mutatnak.

A tegnapi kereskedésben a korábbi történelmi rekordján, 19 250 forinton zárt az OTP, ma viszont 1,3 százalékkal, 19 ezer alá süllyedt. A Mol csak 0,5, a Telekom 0,6 százalékkal megy le, a Richter viszont 0,8 százalékos pluszban van. Így a BUX fél százalék körüli mínuszban mozog.

Árfolyam

Még mindig gyenge a forint

A forint ma is gyengécske, az euró 365,60, 90 fillérrel drágább a tegnap estinél.

A befektetők egyre inkább keveslik a 15 bázispontos (magyarországi) kamatemelési ütemet, miközben a Morgan Stanley elemzése szerint a cseh jegybank még az idén 1,5 százalékos kamatemelést hajthat végre – írta az Equilor Befektetési Zrt. hírlevele.

A dollár alig változik, a nyersanyagok nagy része esik. Az olaj 1,7 százalékkal megy le, az arany 0,3 százalékkal. Az ipari fémek 1,5-2,5 százalékkal is esnek. Az amerikai és a brit földgáz árfolyama is süllyed kissé, nagyjából egy százalékkal.

Mikor rendeződik az AdBlue-hiány oka?

Tömeges felvásárlás miatt korlátozást vezet be a Mol benzinkútjainál az AdBlue dízel-adalékanyagra. Aligha valószínű, hogy rövid távon rendeződik az AdBlue-hiány oka, a földgáz magas ára – írja az Erste Befektetési Zrt.

Az ár várhatóan ezen a télen meglehetősen magas marad, részben a hirtelen megugró kereslet hatására, amit csak fokoz, hogy az időjárás-előrejelzések szerint idén meglehetősen kemény lesz a tél – mondja Pletser Tamás olaj- és gázipar elemző.

Az új cseppfolyósított földgáz (LNG) beruházások szerinte “legkorábban 2024-ben jelenhetnek meg a piacon, míg az oroszok új, nagyobb földgázmezejének a bekapcsolása 2026-ra várható”. Így az elemző jövőre is magas, 35 euró/mwh árszinttel számol, jelentős felfelé mutató kockázatokkal. Sok függ majd az időjárástól is.

Jelentettek a nagyágyúk

Bent vagyunk a gyorsjelentési szezon sűrűjében, fontos óriásvállalatok sora teszi közzé eredményeit. Az Equilor Befektetési Zrt. gyűjtése szerint:

  • A Microsofttól a vártnál jobb eredmény érkezett, de várhatóan nem lesz elég Xbox karácsonyra. A menedzsment optimista a következő negyedévvel kapcsolatban, a részvény két százalékot emelkedett a zárás utáni kereskedésben.
  • Az Alphabetnél (Google) rekordnyereségről számoltak be, hála az erős reklámbevételeknek. De az Apple-termékeken nehezebb lesz információt gyűjteni, és számos szabályozói kihívásra is lehet számítani. Részvényei 0,9 százalékkal süllyedtek.
  • A Visától is a konszenzusnál jobb számok érkeztek, az osztalékot is emelik. A 2022-es bevétel-várakozás azonban túl konzervatív, így részvényei 2,7 százalékot csökkentek a zárás után.
  • A vártnál is nagyobb problémákat okoz a Texas Instrumentsnek a chiphiány. A negyedik negyedéves várakozás elmarad az elemzői becslésektől, ezért részvényeinek ára 3,6 százalékkal csökkent a tőzsdeidőn kívül.
  • Az AMD chipgyártó pozitív meglepetést okozott, ráadásul a menedzsment a negyedik negyedévre is optimistább, mint az elemzők. Ennek ellenére papírjai kissé süllyedtek.
  • Erős volt a negyedév a BASF német vegyipari gyárnál is. A menedzsment megemelte az idei előrejelzését.
  • Vegyesen zárta a negyedévet a General Electric, de a menedzsment felfele módosította előrejelzését. Két százalékkal drágult a papír.

Jelentett még a Deutsche Bank, a Banco Santander, a Twitter, a Heineken, a Puma, hogy csak a  legfontosabbakat említsük.

Coin nélkül szenved a Robinhood

A kibocsátási ár alá estek a Robinhood diszkontbróker részvényei a gyenge gyorsjelentése után, már 10,5 százalék a mínusz a tőzsdén kívüli forgalomban. A járvány csitulásával ugyanis az emberek kevesebb időt töltenek kereskedéssel. A kriptodeviza-kereskedés eredménye különösen nagyot zuhant, jelentős részben a dogecoin-mánia lecsengésével.

Bitcon-emlékérme (Pixabay.com)
Bitcon-emlékérme (Pixabay.com)

A Coinbase kriptodeviza-tőzsdére, amely májusban nagy felhajtás mellett ment tőzsdére, megemelt, 415 dolláros célárat tett közzé a Citibank.

A Bakkt Holdings (BKKT) kriptodeviza-szolgáltató pedig, alighanem a Mastercard-együttműködés hírére, óriási mozgásokat produkált. Az első nap 200 százalékkal ugrott 10-ről 30 dollárra, a másodikon viszont 22 százalékkal korrigált. A Mastercard kriptodeviza-reformjáról lásd:

Ezek a gyorsjelentések érkeznek ma

Az USA-ban ma délben vagy kora délután a Coca-Cola, a McDonald’s, a Boeing és a Kraft Heinz számai érkeznek. Emellett elemezhetjük majd a General Motors és a Harley-Davidson elmúlt negyedévi teljesítményét is.

A Wall Street piaczárása után az Amgen, az Ebay, a Ford és a Xilinx szolgáltat a harmadik negyedévről adatokat – írja az N-Tv.de.

Hirtelen 60 ezer dollár alá esett a bitcoin

Ma délelőtt rövid idő alatt 62 ezer dollár környékéről 58 ezer dollár környékére zuhant a bitcoin árfolyama, jelenleg 59 ezer. Az ether 3940 dollár körül is forgott, de gyorsan visszatért 4000 fölé. A többi kriptodeviza, a nagyobb “altcoinok” egy része 12-20 százalékkal is visszaesett. “Flash-crash”-ről, villám-krachról beszélnek.

A bitcoin árfolyama az utóbbi 4-5 napban (forrás: Binance)
A bitcoin árfolyama az utóbbi 4-5 napban (forrás: Binance)

Az esés oka egyelőre nem ismeretes, a kriptodeviza-sajtó egy része profitrealizálásokról, majd az azok által kiváltott pozíciózárásokról ír. A tőkeáttételes, nagy kockázatú üzletek pánikszerű lezárása történhetett. Vannak, akik tudni vélik, hogy ezen zárások értéke félmilliárd dollár volt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45990 45320 46070 +1,52% 45990 46000 2 835 120 320 HUF 2026-09-25 12:39:40
MOL 5185 5180 5260 -1,24% 5185 5190 623 498 090 HUF 2026-09-25 12:39:41
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2552 2556 170 245 682 HUF 2026-09-25 12:37:32
RICHTER 12560 12530 12690 -0,71% 12560 12580 435 321 800 HUF 2026-09-25 12:39:40
OPUS 280 275 284 0,00% 277 280 5 410 057 HUF 2026-09-25 12:35:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG