3p
A Konzum és az Opimus részvényei lettek a kedvencek, nagy mozgások, nagy emelkedések és esések, végre van mivel kereskedni. A blue chipek iránt ma nincs is érdeklődés, Európa pedig esésbe váltott. Amerikában ma este jönnek majd izgalmas negyedéves jelentések, a Twitteré már megvolt, hullócsillagot rajzolt a grafikonon.

Az utóbbi pár napban újra az őrület jelei mutatkoztak a két részvényben, melyekbe korábban alaposan belevett Mészáros Lőrinc. Miután semmilyen érdemleges hír nem látott napvilágot a cégek körül, sőt az Opimusra 45,38 forinton, a tőzsdei ár alatt van érvényes felvásárlási ajánlat, tőzsdei látogatótér hiányában az internetes fórumokon lehet képet kapni a részvényekkel kereskedők elképzeléseiről.

Ezekből leginkább az derül ki, hogy Mészáros Lőrinc elképesztő gazdagodása alapján az a kép alakult ki, hogy amihez nyúl, abból arany lesz, vagyis ahol részvényes, ott nem jöhet más, csak égig érő emelkedés. Ez az erős pszichológiai hatás kapóra jön sokaknak, akik szeretnek nap mint nap kereskedni a részvényekkel, hisz a BÉT-en már rég volt ilyen.

Ennek következtében a két papír forgalma is úgy megnőtt, hogy esetenként közelítik némelyik nagyét, főleg a Telekomét. Kétségkívül százalékosan olyan erős mozgások vannak a papírokban néhány nap leforgása alatt, ami logikus, hogy megmozgatja minden spekuláns fantáziáját. A Konzum esetében jól bevásároltak, mikor 140 forintnál indult a heves emelkedés, pár nap múlva ott volt az 50 százalékos nyereség, sokan realizáltak is.

Konzum. Forrás: BÉT

Tegnap 230 forinton tetőzött a papír, ott jól megtömték, ma 180-ig is visszaesett, de aztán újra megjöttek a vevők, hisz sok tegnapi eladó visszaszáll, mások azért vesznek, mert úgy érzik, lemaradtak, és most itt a lehetőség. Mindez a 90-es éveket idézi, amikor a tőzsdén nagyon sok papírban volt ilyen lehetőség, kétségkívül akkor sokkal erősebb fundamentális háttere volt a dolognak, mivel nagy alapok is vásároltak.

Az Opimus esete még érdekesebb: 45,38 forinton vételi ajánlatot tettek a nagytulajdonosok, de a kisbefektetők fütyülnek rá, fölötte is veszik a papírt, azon egyszerű megfontolásból, hogy 45,38-on egy hónapig ott a biztos támasz. Ha mondjuk, 50-en vesznek, kevesebb mint 5 forint a kockázat, a potenciális nyerő pedig 20 forint vagy akár még több, hisz 70 fölött is járt a papír.

Mindez egy klasszikus őrület, de az ilyenek hamar le szoktak csengeni, miután nem jönnek befektetési alapok, és feltehetően a nagytulajdonosok sem vásárolnak az ajánlattételi ár fölött.

Mindeközben a nagypapírokban mérsékelt a forgalom. Az OTP 0,6 százalékkal van lejjebb 8150 forinton, a Mol enyhén emelkedik 21 700-ig, a Richter és a Telekom árnyalatnyival vannak lejjebb, mint a tegnapi zárásban.

Európában ma kisebb korrekció van, de a 0,2-0,3 százalékos esés elenyésző ahhoz a ralihoz képest, amit a piacok a hét első felében produkáltak. Amerikában is csak egy kis korrekció volt, éppen csak annyi, hogy az extrém túlvettségek enyhüljenek.

Twitter

A Twitter a vártnál jobb eredményről számolt be, dinamikusan nő a felhasználószám, de távol van még a cég az erős nyereségességtől. A befektetők neki is rohantak a papírnak, de végül egy hullócsillag alakult ki a grafikonon: nap végére elfogyott a lelkesedés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG