5p

Az euró új történelmi csúcsa 422,07 forint, a dolláré 436,36. Ismét esnek a részvények, az OTP 8000 alá süllyedt, de néhány papír zöldben áll Budapesten. Jól sikerült a Porsche tőzsdei bevezetése, viszont a Volkswagen esik, mint a kő. Klasszikus aukciós ház terjeszkedik a blokkláncon.

Ma Európában megint a medve az úr, a német, francia, brit indexek 1,0-1,2 százalékkal esnek. A német DAX a 12 000 pontos határt kerülgeti. Pedig tegnap délután a nap közben még rosszul kinéző részvénypiacokat szépen felrázta a brit jegybank kötvénypiaci intervenciójának híre, aminek nyomán globálisan is csökkentek a kötvényhozamok. (Ez pedig jó a részvényeknek.)

Így végül az amerikai indexek majdnem két százalékkal feljebb tudtak zárni szerdán. Ma viszont a tengerentúli határidős mutatók megint egy százalékkal lejjebb állnak. Ma a PCE árindexet és a GDP becslését teszik közzé az USA-ban, valamint a Nike jelentésére figyelhetnek a befektetők.

Itthon a BUX index 0,9 százalékkal süllyed, miközben a lengyel WIG 20 is 1,3 százalékkal veszített értékéből. Az OTP 1,7 százalékkal esett, 8000 alá, a Mol 0,3, a Richter 0,6 százalékkal gyengül. A 4iG pedig 2,7 százalékkal zuhant. De vannak nyertesek is, kisebb-nagyobb pluszban áll a Duna House, a Zwack, a Masterplast és a Telekom is.

Árfolyam

Az európai földgáz ára ha hat százalékkal 195 euróig esett, az olaj is közel másfél százalékos mínuszban van. (A Brent 86,7 dollár.)

A HUFEUR és a HUFUSD árfolyamok egy éve. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A HUFEUR és a HUFUSD árfolyamok egy éve. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Történelmi mélyponton a forint

Az euró mai maximuma 422,07 forint volt, a dolláré 436,36, mindkettő új történelmi rekord. Jelenleg 417,75 és 430,5 forint a két deviza ára. Az okok számosak lehetnek, így:

  • Ma is bivalyerős a dollár, a dollárindex (DX) 0,9 százalékkal emelkedik.
  • A gázár a napokban keveset változott ugyan, de erősen csapkod.
  • Az MNB a vártnál nagyobb mértékű kamatemelés mellé azt közölte, hogy lezárja a kamatemelési ciklust, és a jövőben más – elemzők által unortodoxnak nevezett – eszközökkel próbálja a likviditást csökkenteni.
  • Az oly fontossá vált Európai Uniós források lehívása körül továbbra is sok a kérdőjel.
  • A kormány a belpolitikában továbbra is az EU ellen hergeli a választókat.
  • Ma a lengyel zloty és a cseh korona is érezhetően gyengül, igaz, a forintnál valamivel kevésbé.

Rossz állapotban van a magyar gazdaság

A gyengülő forint, mint “lázmérő” mellett más aggasztó jelek is érkeztek a magyar gazdaságból, amely már a kormány szerint is rossz állapotban van. Így például:

  • Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt héten bejelentette, hogy 4,9 százalék helyett 6,1 százalék lesz idén az államháztartási hiány. (Bár erre brókercég-elemzők is számítottak már.)
  • A jövő évi költségvetést újra kell tervezni a vártnál nagyobb infláció és gazdasági visszaesés miatt.
  • A kormány pedig a hírek szerint kifizetési stopot rendelt el a költségvetési intézményekben.
  • Az MNB keddi kamatdöntése és annak fogadtatása – 1,25 százalékkal emeltek, de ezzel állítólag vége – sem aratott osztatlan sikert a piacon.
  • Az EU ráadásul a következő szankciós körről tárgyal Oroszország ellen, aminek megint lehetnek gazdasági következményei.

Erős évet várnak a Richtertől

Sokat javult a fundamentális kép a Richternél az elmúlt hónapokban a KBC Equitas szerint, a gyorsjelentések alapján a bevétel és a profit is dinamikusan bővült. Ebben szerepe van a forint miatt erősödő exportnak, de a Vraylar is nagyon jól teljesít.

A következő években, dacára a kihívásoknak, erős eredménytermelést várunk a cégtől. Modellünket frissítettük, fairérték-becslésünk 9900 forintra emelkedik, ami jócskán meghaladja a mostani árszintet – írta a brókercég.

A napokban az Erste Befeketési célárát 9350 forintról 8820 forintra csökkentette ugyan, de meghagyta a felhalmozás ajánlást. (A részvény most 7130 forint.)

Szépen debütált a Porsche

Ma vezették be a tőzsdére a Porsche AG részvényeit, ami a mostoha tőzsdei klíma ellenére is nagy siker lett. A német sajtó szerint ez az elmúlt 25 év legnagyobb tőzsdei bevezetése (a Telekom 1996-os bevezetése óta). A tranzakcióval a Volkswagen közel 9,4 milliárd eurót gyűjtött össze, a részvényeket darabonként 82,50 euróért adták a befektetőknek, ami az előzetesen meghirdetett 76,50-82,50 eurós sáv felső határa.

Porsche. Fotó: Pixabay
Porsche. Fotó: Pixabay

A tőzsdén viszont a Porsche részvénye bizonytalan. Az első, 84 eurós árfolyam még 1,8 százalékkal meghaladta a kibocsátási árfolyamot, de azután esni kezdett.

A tőzsdei bevezetést kísérő bankok minden erejükkel azon vannak, hogy a részvényárfolyamot a kibocsátási ár felett tartsák. Jelenleg 83,18 eurónál tart – írta az N-Tv.de.

A Volkswagen eközben több mint öt, a régebb óta tőzsdén lévő Porsche Automobil Holding cég hét százalékos mínuszban van.

Pluszban állnak a kriptovaluták

A kriptovaluták a hektikusan ingadozó részvénypiaci, kötvénypiaci, devizapiaci környezetben nem is annyira volatilisek, mint sok más alkalommal, viszonylagos nyugalomban vannak. Ma 3-4 százalékos emelkedés látszik, vélhetően elsősorban az amerikai tech-papírok tegnapi jó teljesítménye nyomán. (BTC: 19 400 dollár, ETH: 1320.) Egy hétre visszatekintve is szerény plusz látható.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A Christie’s is a blokkláncra megy

A híres Christie’s aukciósház is felszáll az NFT-vonatra, saját kereskedési platformot indított erre a területre. Ez az Ethereum blokkláncon alapul majd, a szaksajtó az OpenSea és a Rarible piacvezető platformokhoz hasonlítja. Az ígéretek szerint nagy figyelmet fordítanak majd az adószabályok és jogi szabályozás betartására.

A nyár egyik híre volt, hogy a Tiffany’s luxuscikk-gyártó NFT-ket készít – nemesfémekből és drágakövekből megalkotva. De a Guccitól a Nike-ig, a Starbucks-tól sportszövetségekig egyre több vállalat és szervezet jelenik meg a digitális eszközök piacán.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG