4p

A 15 éves bitcoin verhetetlennek látszik, az idén eddig is jól teljesített, kihívói rendre visszahulltak, kivéve az ethert. Számos becslés van a jövőbeli árfolyamára, de a trendek folytatódása esetén nincs messze a hat, majd néhány év múlva talán a hét számjegyű árfolyam sem. A bitcoin menekülőeszköz is, és akkor is megőrizheti értékét, ha a dollár összeomlik.

“Három éve azt mondtam, nem az a kérdés, hogy a bitcoin lesz-e százezer dollár, hanem hogy mikor. Akkor mintegy húszezer dollár volt, most 60 ezer felett van, de volt 70 ezer felett is. Akár egy éven belül is könnyen lehet százezer a chartok alapján, de persze meglepetések bármikor jöhetnek” – mondta Szilágyi Imre közgazdász, szervező a “B Day” budapesti blokklánc-konferencián.

A már 15 éves bitcoin piaci dominanciája változik ugyan, de ebben hosszú távon valójában nem lehet sem növekvő, sem csökkenő tendenciát megfigyelni. Az eddigi csúcsáról a bitcoin a konferencia időpontjáig csak 14, az ether viszont 40, a solana 43, a dogecoin 80, a ton (amely a Telegramhoz kötődik) nyolc százalékra van.

A bitcoin és az ether egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin és az ether egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A bitcoin verhetetlennek látszik

Egyes “altcoinok” (további alternatív kriptovaluták) árfolyamai azonban 60-90 százalékkal maradtak el a korábbi csúcsaiktól. Az évekkel korábban igen népszerű EOS vagy az IOTA 98-99 százalékkal is esett, az utóbbi már a top 100-ból is kikerült. A bitcoin verhetetlennek látszik.

Jöhet olyan újítás, ami miatt egyszer a bitcoin is eltűnik a színről, de ennek egyelőre semmi nyoma. Újabb és újabb kihívók vannak, de az ether az egyetlen, amely két ciklusban is ki tudott tartani a második helyen. (A ciklusok a bitcoinnál a négyéves, két feleződés között eltelt időszakhoz kötődnek, és eddig bikapiacot és medvepiacot egyaránt magukba foglaltak – a szerk.)

Így az árfolyamjóslat nem is jóslat, inkább csak egy kis matematika – véli a szakember.

Hat jegyű és még nagyobb számok dollárban

De mennyi lesz a bitcoin 2039-ben? – tette fel a kérdést. Hal Finney. A bitcoin megteremtőinek egyike 2014-ben egy gondolatkísérletben 22 millió dolláros bitcoin-árfolyamot jósolt, legalábbis arra az esetre, ha az elterjedne az egész világon pénzként. Ő a világ összes vagyonát osztotta el a bitcoinok számával.

A bitcoin hosszú távon, logaritmikus skálán, függőleges vonallal a feleződések időpontjai. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin hosszú távon, logaritmikus skálán, függőleges vonallal a feleződések időpontjai. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A tudományokban ismert Monte Carlo-szimuláció korábbi trendeket vetít előre. Eszerint a bitcoin 144 501 dollár lehet 2025 májusára, de legalábbis 95 százalék eséllyel 30 és 448 ezer dollár között lehet (ez persze igen széles sáv, ezzel nem leszünk sokkal okosabbak). A piacon létezik egészen extrém, egymilliárd dolláros jóslat is – a Fidelity-től –, annak megalapozottsága azonban kérdéses.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A minimum is félmillió dollár?

Szilágyi Imre számításai szerint a feleződések szerepe igen fontos, de az adaptáció (elfogadottság) is terjed. Így ebben a ciklusban 120 és 170 ezer dollár közötti árfolyam várható a "2024-2025-ös bikapiac végére", ami meglehetősen jól egybeesik a Monte Carlo-szimuláció eredményével is.

Ha ezt továbbszámoljuk 2039-re, akkor a “szuperminimum verzió” is 501 ezer és 710 ezer dollár között lesz. De ha az eddigi, logaritmikus görbéjű áralakulás fennmarad, és nem történik semmi váratlan, akkor 1,09 millió és 1,54 millió dollár közé várja a szakember az árfolyamot.

A bitcoin és az ether öt éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin és az ether öt éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A bitcoin, mint menekülőeszköz

Ezt segíti a kínálat mérséklődése a feleződés után, ami miatt az árnövekedés gyorsulhat is. De befolyásolja az adaptáció változása – hogy lassul vagy gyorsul a bitcoin terjedése –, az infláció, a geopolitikai helyzet, a makrogazdaság, a technológiai innovációk is.

Mi a másik oldal, ami megdöntheti az elméletet? Az egyenlet másik fele a bitcoin/dollár képletben? Vagyis mi lesz, ha a dollárral történik valami? Ha összeomlik, mint annak idején a birodalmi márka? Jelenleg szilárd a dollár, mivel Kína ül a legnagyobb dollártartalékokon, még neki sem érdeke a dollár bedöntése. De lehet, hogy nem lesz ez mindig így. A bitcoin a menekülőeszközök közé tartozik, és ez a szerepe még erősödhet is. (Ahogy mostanában az aranynál is megfigyelhetõ.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG