3p
Ritka jelenség, hogy decemberben szabadesésben legyenek az amerikai részvények, de idén úgy tűnik, ennek jött el az ideje. Zuhan az olajár is.

Felgyorsult az részvénypiaci zuhanás: tegnap ismét 2 százalék fölötti veszteséget szenvedtek el a főbb indexek. Az S&P 500 index elérte a februárban kijelölt éves mélypontját 2530 ponton, majd kevéssel feljebb zárt.

S&P 500

A Nasdaq Composite a februári mélypont fölött zárt 6774 ponton, de így is jóval alulmúlta az előző havi mélypontot, az október eleji csúcsról pedig már 18 százalékot esett, közelítve a 20 százalékos szintet, amit kritikusnak szoktak tartani a trend szempontjából.

A 10 éves grafikonon persze még nem olyan drámai a helyzet: eddig olyan az idei év, mint a 2011-es vagy 2015-ös volt, melyeket aztán újra emelkedés követett. A jövő év dönti majd el, hogy most látjuk-e a trendfordulót, de az idei év hátralévő része is sok érdekességet tartogathat, miután Amerikában alig van szünnap az ünnepek alatt.

S&P 500, 10 éves távon

Európában szokás szerint kisebb az esés mértéke, de hozzá kell tenni, hogy kontinensünkön az idei év elején voltak csak új csúcsok, a német DAX például januárban tetőzött 13 600 ponton, most pedig már csak 10 740 pont az érték, ez már 21 százalékos visszaesés, ráadásul két éves mélypont.

DAX, 3 év

A BÉT-en az OTP 1,1 százalékot esik 11 530 forintig, a Mol viszont a tegnapi nagyobb csökkenés után ma alig van lejjebb, 3070 forint az ár. A Telekom bő fél százalékkal csökken 438 forintig, lassan kiárazódik belőle a felvásárlási pletyka, miután mindezeddig semmi nem történt az ügyben. A Richter ma is jól tartja magát 5470 forinton.

Nagyot esik az elmúlt hónapok sztárrészvénye, a 4iG: 7,3 százalékkal van lejjebb 1640 forinton, igaz, hogy az év eleji értékhez képest ez még mindig 8-szoros ár, talán most az év vége közeledtével zsebre teszik a vastag nyereséget, akik eddig nem tették.

Miközben a részvénypiacokról kifelé áramlik a tőke, a kötvények iránt továbbra is nagy a kereslet. Az amerikai 10 éves hozam 2,83 százalékig csökkent, a német mindössze 0,24 százalék, mondhatjuk, hogy alig tér el a nullától. Az amerikait még csak értjük, nem rossz hozam, ha hosszabb távon is alacsony kamatkörnyezetre számítunk, a német viszont továbbra is felfoghatatlan.

Ismét jókorát csökkent az olajár: az amerikai WTI 49 dollár alatt van, ami éves mélypont, a Brent 58 dollár, ami ugyancsak közelíti az idei legalacsonyabb szintet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG