Hat ötlet a nagy állampapír-lé újrabefektetéséhez

Sok olvasónk kérdezi, mit tegyen a pénzével a következő hónapokban, amikor egyrészt hatalmas összegek szabadulnak fel lejáró állampapírokból és a kifizetendő magas – sokszor még két számjegyű – korábban felgyűlt kamatokból. Másrészt pedig az inflációkövető kötvénysorozatok magas kamatai alaposan vissza fognak esni, várhatóan többnyire évi négy-négy és fél százalék környékére.

Konkrét célpontokról, például értékpapíroktól vagy devizákról azonban még mindig eléggé korai beszélni, hiszen napok alatt is nagyot tud változni a világ, nemhogy hetek, hónapok alatt. Változhatnak a kamatok, a devizaárfolyamok, a gazdasági kilátások és más szempontok is.

Jönnek új állampapírok?

Plusz lehet, hogy addig az állam is új, remélhetőleg jobb kondíciójú termékekkel jön ki, hogy a felszabaduló lakossági pénzeket állampapírban tartsa. Több bank és brókercég elemzői, vezetői szintén említették az elmúlt hetekben ezt az eshetőséget.

Így ebben a cikkben most még inkább csak alapszempontokat adunk a döntéshez, amelyeken el lehet kezdeni gondolkodni. De később, más döntéseknél is hasznosak lehetnek ezek a közmondások, szólások, amelyeket ebben a véleménycikkben említünk.

1. A pénznek nincs szaga

A közel két évezredes mondás (“pecunia non olet”) arra utal, hogy mindegy, honnét származik a pénz, ez nem kell, hogy befolyásolja a felhasználási módját. Tehát akár állampapírokból, akár bérből és fizetésből, akár vállalkozásból, akár ingatlaneladásból jön a befektetésünk forrása, ugyanúgy, racionálisan érdemes dönteni a befektetéséről, ha jót akarunk magunknak.

Ennek egyik folyománya például, hogy nincs szó arról, ami állampapírból jön, az ott is kell, hogy maradjon. De az ellenkezőjéről sem, hogy ami felszabadul, azt el kéne vinni, vagy ne lehetne bármit állampapírba tenni, ami tőkénk parlagon hever. A rövidebb futamidejű állampapír világszerte a készpénz alternatívája is, amit akkor is meg lehet venni, ha rossz időkre, válságra számítunk, vagy csak éppen nincs jobb ötletünk.

2. Fogunkhoz verhetjük a garast

Néha minden fillér számít. Amikor a kamat évi 12 százalék, hajlamosak vagyunk kevésbé figyelni az adókra, járulékokra, díjakra, jutalékokra és más sarcokra. Amikor azonban 5-6 százalék körül járunk, akkor sokkal inkább feltűnő akár pár ezrelék is. A személyi jövedelemadó (szja), a szocho (szociális hozzájárulási járulék), a tranzakciós illetéknek szépített pénzforgalmi adó azt eredményezik, hogy egyes megoldásokat, választásokat versenyképtelenné, irracionálissá tett számunkra az állam. (Durván övön alul rúgva minden konkurenciát.)

(A táblázathoz érdemes tudni, hogy a Bónuszok három havonta, a Prémiumok évente fizetnek kamatot. Így a lejáratukból kikövetkeztethető, visszaszámolható a következő kamatfizetés is. Csak a következő három kötvénylejárat, csak névértéken, kamatok nélkül 475 milliárd forintra rúg.)

Így egyrészt kétszer is érdemes meggondolni, mielőtt egyik bankból a másikba vagy az Államkicstártól bankba, brókercéghez mozgatjuk a pénzünket. (Bankból, brókercégből az Államkincstárba ez is ingyenes.) Sok esetben jobb, ha maradsz, ahol vagy, mert ma már pár havi kamatot is el lehet bukni a pénzmozgatáson. Ki kell számolni, vajon megéri-e váltani.

A tranzakciós illeték olyan, mintha a Revolut találta volna ki – mondta egy bankvezér egy interjúban.

Valójában a Revolut is fizet tranzakciós illetéket, csak egyelőre átvállalja az ügyfelektől – derül ki egy másik nyilatkozatból is.

3. Az erősebb kutya… hülyére adóztatja Önt

Másrészt a 15+13 százalékos, megemelt befektetési adók miatt egyes megtakarítási formákat többnyire nem érdemes választani. Ide tartozhat sok minden, ami így adózik, és nincs legalább öt naptári évig tbsz-en (tartós befektetési számlán), vagy nyesz-en (nyugdíj-előtakarékossági számlán).

A szabad piaci versenyt – és így az olcsó befektetéseket – jelenleg

• 15 százalékos szja,
• 13 százalékos szochó
• és 0,45 százalékos tranzakciós illeték teszi szinte lehetetlenné (és ez utóbbi csak az átutalásokra szóló illeték).

Befektetési alapokat lehet ugyan rövid távra is venni, folyószámla-helyettesítőnek, meg hosszú távra is, de sokszor érdemesebb helyettük állampapírt vásárolni. (A MÁP Plusz vagy a diszkont kincstárjegyek alkalmasak lehetnek pár hónapos időtávra is.) Sok brókercég és bank ad egyébként ma már honlapján adózási összefoglalót, ha a pontos részleteket szeretnénk tudni.

4. „Nem lennék játéka a keleti szélnek”

A hazai kötvényalapok jelentős részének is a legnagyobb befektetése a magyar állampapír, tehát ha valaki csak azért vesz ilyet, hogy elkerülje a magyar kormány működéséből, az ország romló helyzetéből adódó kockázatokat, könnyen lehet, hogy rossz lapot húz. Aki viszont nem akarja, hogy a magyar állam adópolitikája szabja meg, mibe fektethet, az ma már elmehet innét külföldre, legalább virtuálisan.

Külföldön valódi bankszámlát, értékpapír-számlát nyitni általában csak akkor könnyű, ha kint lakunk, dolgozunk vagy tanulunk. Másrészt a nyugat-európai kamatok rendszeresen, több évtizede jóval alacsonyabbak a forintkamatoknál, és ezt a forint leértékelődése csak ritkán, egyes időszakokban szokta kompenzálni. (Például 2022-ben, amikor a forint gyorsan és sokat leértékelődött.)

Eközben a nyugat-európai – és a legtöbb közép- és kelet-európai – országok kockázatát alacsonyabbnak ítélik meg a hitelminősítők (is), mint Magyarországét. Következésképpen, ha külföldi állampapírt vásárol valaki, akkor a hozam, kamat egy jelentős részét áldozza be az alacsonyabb kockázatért. Ez nehéz döntés.

Nyithatunk azonban ma már számlát külföldi székhelyű befektetési társaságoknál is virtuálisan, például Interactive Brokers, Lightyear, Saxo Bank stb. Ezek azonban nagy valószínűséggel szintén le fogják vonni tőlünk a magyar állam által kivetett sarcokat, tehát ugyanúgy tbsz-számla használata javasolt, és a gyakori tranzakciókat is érdemes kerülni.

Sőt a tbsz-számla nyitása is nehézkesebb lehet, mint a hazai székhelyű cégeknél. Például lehet, hogy az ügyfélnek magának kell azt bejelentenie a magyar adóhatóságnál. A magyar nyelvű ügyfélszolgálatot sem minden cég biztosítja. Igazi rémálommá pedig az válhat, ha valami jogvitánk támad, és külföldön kell jogorvoslatot keresnünk.

5. Cipész a kaptafánál

A befektetés is egy szakma, amihez csak kevesen értenek igazán jól, még a közgazdászok vagy más pénzügyi végzettségű személyek közül is. Ha pedig valaki nem ért hozzá, ne próbálja meg művelni, ahogy a kazánszerelést vagy az érsebészetet sem. Vagy hagyja szakemberekre. Az átlagember számára a legalacsonyabb kockázatú állampapírok, vagy esetleg a kötvényalapok, enyhébb kockázatú (úgynevezett óvatos) vegyes alapok a legmegfelelőbb termékek. A pénz egy kisebb részét esetleg meg lehet kockáztatni ingatlanalapba vagy nemesfémbe fektetni. (Amint azonban írtuk, alapokat tbsz-re érdemes vásárolni.)

Részvényekkel, közvetlen ingatlanvásárlással, nemesfémekkel és más árupiaci termékekkel, pláne műkincsekkel, bitcoinnal, mémérmékkel, opciókkal stb. az átlagember jobb, ha nem kísérletezik, mert nem ért hozzá. Jó esély van rá, és sok statisztika is remekül mutatja, hogy rosszkor fog beszállni (amikor mindenki vesz és drága), majd rosszkor fog kiszállni (amikor mindenki elad, és már beomlott az ár). Ha valaki mégis ragaszkodik ezekhez, jobb először hónapokig, inkább évekig tanulni, és csak tőkénk kis hányadát kockáztatni ilyesmiben.

De ha a tőkéje alacsony – nem éri el a több tízmillió forintot –, akkor lehet, hogy hosszabb távon jobban jár anyagilag, ha inkább egy szakmában próbál újat tanulni, és magasabb fizetést elérni. (Valamint nem elkölteni a többletet, hanem félretenni az említett alacsony kockázatú eszközökbe.) Emellett persze azért még nem tilos apránként tanulgatni, arra az esetre, amikor majd „ránk szakad az OTP”.

5+1. Tanulj, tinó…

A kisbefektető legfőbb ellensége saját maga – mondja sok befektetési guru. A legtöbb kudarc a saját érzelmi és gondolkodási tökéletlenségeinkben, csapdáinkban rejlik. Így ha valaki mégis a kockázatosabb befektetések mellett dönt, nem árt, ha hamar tanulmányozza – majd újra és újra előveszi – az angolul „investor’s bias”-nak nevezett jelenségeket. Vagyis a befektetői észlelés, gondolkodás torzulásait, a leggyakoribb tévedéseket. Csak néhány ezekből a sok közül:

• Megerősítési torzításról akkor beszélünk, amikor a befektetők olyan információkat keresnek, amelyek megerősítik a már meglévő meggyőződésüket, miközben figyelmen kívül hagyják vagy elutasítják az annak ellentmondó tényeket. Például ha úgy vélik, hogy egy részvény jól fog teljesíteni, csak a róla szóló pozitív hírekre összpontosítanak, és figyelmen kívül hagyhatják a negatív híreket.
• A kognitív disszonancia során egymásnak ellentmondó érvekkel, jelenségekkel találkozunk. A befektetők ragaszkodhatnak például a vesztes részvényekhez, hogy elkerüljék a saját hibájuk beismerését.
• A csordaszellem miatt a befektetők gyakran a tömeget követik, és a saját kutatásuk helyett inkább mások műveletei alapján vásárolnak vagy adnak el eszközöket.
• A lehorgonyzás során túlságosan az első információra (a „horgonyra”) hagyatkozunk. Például egy befektető az eladásról szóló döntés meghozatalakor ragaszkodik inkább a részvények kezdeti vételárához, nem fogadja el a jelenlegi piaci értéket. (Hasonlóan ahhoz, amikor valaki évekig nem hajlandó beszerzési ár alatt eladni a lakását, pedig a piaci helyzet teljesen megváltozott.)
• A status quo torzítás esetén az emberek inkább fenntartják a jelenlegi befektetési portfóliójukat, minthogy változtatásokat eszközöljenek, még akkor is, ha a kiigazítások indokoltak. Ragaszkodnak elavult befektetési stratégiákhoz ahelyett, hogy alkalmazkodnának az új piaci trendekhez.

Angol források a témáról többek között itt»»», valamint itt»»» olvashatók, egy egyszerűbb infografika pedig itt látható. Magyarul erről nehéz bármit találni, itt olvashatunk egy cikket, vagy pedig itt egy másikat.