6p

Az európai tőzsdék nem osztják az amerikai piac optimizmusát, főleg mínuszokat látunk. A sokat szenvedett magyar és osztrák tőzsde viszont pluszban van, az OTP-vel az élen. A forint széles sávban ugrál, de a kamatemelés erősítette valamelyest.

Tegnap 1,7-1,9 százalékos pluszban zártak a főbb amerikai tőzsdeindexek, ami meglepőnek tűnhet az orosz támadások fokozódása, a vérontás eszkalálódása közepette. Az amerikai részvénypiacot főleg az derítette jobb kedvre, hogy a másik nagy mumus, az erőteljes amerikai kamatemelési sorozat várt intenzitása viszont csökkent Jerome Powell jegybankelnök beszéde nyomán.

Ma az európai tőzsdék mérsékelt mínuszokban vannak, a német index 1,1, a francia 0,4, a brit 0,6 százalékkal megy le. Emelkedni a török, a görög és az osztrák tőzsde tud. A moszkvai kereskedés a jelek szerint változatlanul szünetel.

Ma az OTP ugrik nagyot

A magyar részvények is pluszban zártak tegnap, de míg szerdán főleg a Richter volt a húzópapír, ma az OTP vette át a helyét. Nyolc százalékkal 11 000 fölé ugrott. A gyógyszergyár három százalékkal megy fel, a Mol stagnál. A bankrészvény egyébként volt ma tíz százalék feletti pluszban is, a gyorsjelentése egyébként holnap hajnalban érkezik. A BUX négy százalékkal emelkedik.

Árfolyam

Nagyon ugrándozik a forint

Az euró/forint új történelmi rekordját tegnap 383,035-nél állította be, ma ennél lejjebb, de széles sávban ingadozik a jegyzés. Volt 376,30 és 380,60 is, most 379,0.

A forintgyengülés tehát megállt, amiben az MNB jelentős kamatemelésének nagy szerepe lehetett. Közben a lengyel zloty 1,0, a cseh korona 0,8 százalékkal gyengül ma. Az orosz rubel újabb 8-10 százalékot zuhan a főbb devizákhoz képest.

Itt az újabb forintkamat-emelés

Az eddigi 4,60 százalék helyett 5,35 százalékos kamattal hirdette meg az MNB az egyhetes betéti tendert, ami újabb 75 bázispontos kamatemelésnek felel meg. A lépés összhangban áll az MNB alelnökének eheti nyilatkozatával, ahol jelezte, hogy minden lehetséges eszközt bevetnek, ami szükséges – írta az Mfor.hu.

Az EUR/HUF árfolyam tíz évre (Tradingview.com)
Az EUR/HUF árfolyam tíz évre (Tradingview.com)

A kamatemelés maga persze a forint gyengesége miatt nem meglepő. A mérték már inkább, korábban ugyanis 0,3 százalékos emelést jósoltak az elemzők, még az új történelmi forintrekordok előtt. Később már 0,4-0,5 százalékot prognosztizáltak, de ezt is túllicitálta a jegybank.

Durva áremelkedések az árupiacokon

Az olajár szárnyalása folytatódik, miután az OPEC nem alkalmazott változtatást korábban meghatározott kitermelési kvótáiban. A háború és az áremelkedés ellenére nem növeli jobban a kitermelését. Ráadásul az amerikai készletek is váratlan csökkenést mutattak. A Brent már a 120 dollárt is megközelítette, most pedig 116, tíz éves csúcsait ostromolja. Az amerikai WTI 114 dollár körül jár.

Olaj, nikkel, alumínium és réz árfolyamok (Tradingview.com)
Olaj, nikkel, alumínium és réz árfolyamok (Tradingview.com)

De az ipari fémeknél is nagymértékű áremelkedés látszik. A nikkel 9,5, az alumínium öt, a cink négy, a réz újabb két-három százalékkal drágul, az első kettő fontos orosz exportcikk. A tegnapi nagy ugrás után további 11 százalékkal megy fel az európai tőzsdei gázár is. Az amerikai búzakontraktusok jegyzése is megint ugrik, hét százalékkal.

Ezért van csúcson a réz

A réz árfolyama ezzel tavaly tavasszal beállított történelmi csúcsa közelébe érkezett. Ettől már sokan tartottak, mivel az új bányák nyitása akadozik a környezetvédelmi aggályok miatt. A kereslet viszont nő, a feltörekvő országokban növekvő népesség, az elektronikai eszközök terjedése, a digitalizáció miatt. Újabban pedig a megújulóenergia-projektek, elektromos autók is sok rezet használnak fel.

Forintbankjegyek
Forintbankjegyek

Nullára írják le az orosz részvényeket

Kidobják a főbb indexekből az orosz részvényeket az Erste Befektetési Zrt. szerint.

  • Az MSCI mellett a FTSE indexszolgáltató is úgy döntött, hogy törli az orosz részvényeket a feltörekvő piaci indexekből.
  • Az orosz részvénypozíciókat nullának fogják számítani.
  • A Fitch „BBB”-ről „B”-re, míg a Moody’s „Baa3” minősítésről „B3”-ra rontotta az államadósság besorolását, ami befektetésre nem ajánlott kategóriát (“bóvlit”) jelent.
  • A Reuters szerint az orosz jegybank utasította a brókercégeket, hogy devizavételeknél 30 százalékos jutalékot számítsanak fel.
  • Az orosz jegybank blokkolta egy 2024-es lejáratú orosz állampapír kuponfizetésének teljesítését a külföldi befektetők felé, ami részleges csődeseménynek számíthat.

Az OTP súlya megnő

Ami nekünk fontos, hogy az MSCI Emerging Markets Europe és az FTSE Emerging Europe All Cap indexekben az orosz részvények kidobása után az OTP-nek lesz a legnagyobb súlya. Ám ez nagy valószínűséggel nem fog plusz vételi erőt jelenteni az indexekben – véli a brókercég.

Ukrajna NFT-vel jutalmazza az adakozókat

Amint arról beszámoltunk, az ukrán kormány közzétett pár kriptodeviza-címet, amelyekre adományokat lehet küldeni a háború finanszírozására. A blokkláncokból kiolvasható nyilvános adatok szerint tegnapig mintegy 35 millió dollár érkezett.

Az adományok fel is gyorsultak azután, hogy bejelentették, az adakozóknak emlékül NFT-t (egyedi, nem sorozatban kibocsátott kriptodeviza-érmét) küldenek cserébe. Bár ezeknek várhatóan csak jelképes, illetve gyűjtői értéke lesz majd. A NFT-ket a ma délutánig (UTC 16.00) beérkező utalások után küldik ki.

Nagyon vizsgálják az NFT-ket

Az idén egyébként leginkább szenvedő kriptodeviza-árfolyamok mellett az NFT-piac virágzik, de vele a különböző csalások és bóvli-kibocsátások is. Ezért az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) most az NFT-k létrehozóit, különböző kriptodeviza-cégeket és tőzsdéket céloz annak megállapítása érdekében, hogy megsértik-e az előírásokat – írja a Bloomberg.

A hatóság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az NFT-ket valójában szabályozatlan értékpapír-kibocsátásra használják fel. A sok részre faldarabolt NFT-ket is vizsgálják, amikor azért osztanak valamit kisebb részekre, hogy az alkotás vagy egyedi tárgy több ember tulajdonában lehessen. (Ez valóban hasonlít a részvénytársaságok koncepciójához – a szerk.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45320 46090 +1,48% 45900 46000 3 387 434 700 HUF 2026-09-25 13:17:05
MOL 5175 5175 5260 -1,43% 5175 5180 743 250 560 HUF 2026-09-25 13:20:13
MTELEKOM 2552 2536 2558 +0,31% 2550 2552 205 359 952 HUF 2026-09-25 13:20:13
RICHTER 12550 12520 12690 -0,79% 12540 12560 578 516 160 HUF 2026-09-25 13:14:02
OPUS 277 275 284 -1,07% 278 278 5 868 769 HUF 2026-09-25 12:57:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG